Mindenek előtt szeretnék bocsánatot kérni a “némaságomért” az elmúlt időben.
Viszont most, hogy kijött a Club Penguin Island megpróbálok aktív lenni.
——————————————————————————————————————
Végre körülbelül fél hónappal ezelőtt letölthetővé vált Magyarországon is a Club Penguin Island és pénteken elkezdődött az első partiszerűség, az Earth Month Event.
A Beacon Boardwalk központi része körül vannak virágos indák kifeszítve és panda lámpások feltéve:
Illetve a fő platform semleges állapotban fű-szerű és klasszikus CP-s föld napi babzsákfotelek is el vannak helyezve körülötte:
Emellett az esemény alkalmából bejelentkezésnél egy ajándékcsomagban kaptunk új állatos emojikat, egy pandás pulcsit és új textúrákat és matricákat, amik csak 22-éig lesznek elérhetőek, de 23-án érkezik pár új emoji egy hétre.
Továbbá egy másik esemény is zajlik a Coconut Cove-ban a színpadnál, a Radio Disney Music Awards Event:
Ideiglenese kaphatók ilyen témájú textúrák és matricák is.
További frissítések
1) Megjelent a térkép, amelyet a jobb alsó sarokban lévő gomb megnyomásával lehet megnyitni:
Mutatja, hogy melyik “szerveren” vagyunk és hogy melyik nagy területen belül vagyunk. Egyelőre csak három van, de a térképen már látható egy hegyi vidámparkszerű új terület.
Erre mutat az is, hogy a Próbafülkék melletti egyelőre-vakösvénynél készülődés/építkezés nyomait láthatjuk:
2) A Disney Shopba érkeztek új Aranyhaj és a nagy gubanc Sorozat témájú jelmezek:
3) A Próbafülkében/My Styles-ban megjelent egy új funkció, Dot katalógusai, ahol más pingvinek által tervezet ruhákat vehetnek a memberek:
4) A Sea Caves-ben, ha víz alatt vagyunk a buborékunk színe változik és betettek egy erről informáló táblát is:
5) A Küldetéseket, Híreket és Beállításokat az új CPI Phone-on keresztül érhetjük el:
Az Island News-ban láthatjuk, amit a “blogon” írnak.
Vélemény
Egyelőre korainak tartom a mélyreható véleményformálást és elemzést; tetszik a játék, a sok kreatív ötletet és megvalósítást értékelem. Nyilván nem olyan, mint az eredeti CP, de ez nem feltétlenül baj, még valószínűleg rengeteget fog fejlődni és bővülni.
Viszont amit az egyik legnagyobb hátránynak tartok, hogy a nonmemberek alig csinálhatnak valamit (akárcsak a CP utolsó éveiben) és a napi Challange-ek egy idő után unalmasak számomra. Így nem tudom, mennyi ideig tud lekötni a játék hosszútávon.
A Blog életében ötödször is elérkezett a naptári év vége, amikor értékelem az évet, de sajnos valószínűleg ez egyben az utolsó ilyen alkalom is, legalább is az eredeti Club Penguin-nel kapcsolatban.
De mielőtt jobban bele gondolunk, hogy a jelenlegi játékot el fogjuk veszíteni, menjünk végig az idei év eseményein.
Prehistoric Party(Jan. 20 – Feb. 3.)
Idén 1 év kihagyás után visszatért a 2013 óta szinte hagyományos januári Prehisztorikus Parti. Most azért kellett a múltba látogatnunk, hogy energiát biztosító rögöket keressünk a 2015 novemberében Herbert miatt itt ragadt Alien Puffle Űrhajó működéséhez. A darabokat szokásos Treasure Hunt szerű mini-game-en keresztül kellett megtalálni.
ILLETVE egy másik oka a parti visszatérésének a Dínó Tesó c. Disney film kijövetele. A partiban viszont konkrétan nem volt reklám, csak a Penguin Style-ban jelmezek, és a partiablakban egy erre hivatkozó gomb. A partira Gary látogatott el.
Habár a múlt világa kreatív és viszonylag jól kidolgozott, nekem eddig sem tetszett túlságosan, mivel annyira nem fogott meg és egyáltalán nem hasonlít a szeretett havas világunkhoz, és még csak nem is logikus szerintem, hogy ilyen. A történeti szál is viszonylag jól volt tovább víve, de egy kicsit erőltetett, hogy a múltba kellett elmenni értük. És számomra ismét nagyon unalmas volt ez a party, a dínós átváltozást nem szeretem, a dínópufikat pedig, mint 2014-ben is mondtam a többi puffle creature anomáliával együtt ellenzem.
A party után az űrlények végre elmehettek és végre véget ért a 2015 november óta tartó Operation: Crustacean. Habár azóta is rendszeresen “rabolnak el” pingvineket az űrlények.
Illetve január óta már nem lehet letöltetni a Sled Racer és SoundStudio applikációkat.
Operation Tri-Umph(Feb. 10 – Márc. 2.)
Ahogy az egyik operation befejeződött, nemsokkal utána kezdődött egy új. Először Herbert felállított egy diszkós táncparkettet a Snow Forts-ban, a második héten a Town-ba belépő pingvinek összementek Herbert zsugor-sugara miatt, de erre szerveztek egy ötletes Mini Eventet. A harmadik héten a Plaza felének elvette a színét Herbert gépe, de megnyílt a rejtekhelyének bejárata, ami a 2015-ös Cave Maze végén volt, ahol a gépét csak ki kellett húzni az áramból és végeztünk is. Az eseményeken Herbert és Rookie járt körbe a szigeten.
Az event, vagy event sorozat szerintem tökéletesen egyszerűen, de nagyon izgalmasan kezdődött, majd folytatódott, de a vége számomra nagy csalódás volt, mivel csak kattintani kellett egyet a dugóra és visszahozták a Cave Maze-t, ami nagyon tetszett most is, de így semmi értelme nem volt a tavalyi Cave Maze Event-nek szerintem.
Puffle Party(Márc. 16 – Ápr. 20.)
Idén sem maradhatott el a pingvinek legjobb barátainak megünneplése. Idén visszatértünk az eredeti koncepcióhoz, hogy nem kell semmilyen különösebb háttértörténet, csak szervezünk egy partit a pufik tiszteletére. A feladat az volt, hogy egy szobában azonos színű, de más fajta pufik (pl.: sima piros, piros triceratopsz, piros nyúl) elrejtőztek. Ezek közül egy bizonyos fajta pufit kellett megtalálni. Illetve a Town-ban, Snow Forts-ban és Plaza-ban is mindennap sorra került egy szín, amit ünnepeltünk a parádén. Át is lehetett változni az eredeti sima pufikká, plusz a szivárvánnyá, az arannyá, macskává és kutyává, röviden, amikké tavaly és 2014-ben is. Illetve minden Puffle Creature is adoptálható volt, amit eddig felfedeztek. A partit 3 héttel meghosszabbították, és rögtön utána kezdődött a következő parti; úgy látszik, ez volt az előképe annak, ami majd nyáron következett, de itt még nem sejtettük. A partin Puffle Handler vett részt.
A dekoráció tavalyról volt visszahozva, de nem volt Wilderness értelemszerűen, így teljesen a 2014-es Puffle Partival egyezett meg, néhány apróságot leszámítva (mint elcsúszott szövegek, táblák). Ez az új dekorációs szisztéma, ami nem a Puffle Domain-eken alapul, 2014-ben sem tetszett, tavaly sem, de akkor legalább volt Wilderness. Viszont a feladat ötletes volt és viszonylag jól kivitelezett, de ha lettek volna a különböző színű pufiknak székhelyek, szerintem még több értelme lehetett volna. A hosszabbítás szerintem semmit nem adott a partihoz, sőt fokozta számomra az unalmat.
Wilderness Expedition(Ápr. 20. – Máj. 4.)
A Sasquatch (Nagyláb), akinek megszavazták, hogy a neve legyen Sam, megtalálta a szülőhelyét, (ahonnan elveszett és így pufik között nevelkedett, mint azt tavaly megtudtuk) és nekünk is el kellett látogatnunk oda. Az erdőben nyomokat követve és gyűjtve kellett haladni, 3-3 nyom után kaptunk 1-1 cuccot és a végén elértünk a Sasquatch Village-be. A partin maga Sam járt körbe.
Szerintem remekül össze volt rakva, nagyon jó érzés volt viszontlátni a 2011-es Maze-t és a feladat elég egyszerű volt, de a szisztéma szerintem eredeti és ötletes. A vége viszont itt is egy picit csalódás volt, mivel 2011-ben óriási meglepetés volt a Brown Puffle, de itt semmi meglepetés nem volt tulajdonképpen.
Továbbá sajnálatos módon április óta a Club Penguin Times csak kéthetente jelenik meg.
Zootopia Takeover(Máj. 18 – Júl. 6.)
Márciusban is kijött egy új Disney film, a Zootropolis, így csináltak egy partit, ami majdnem két hónapon át tartott, így júniusban nem is volt külön parti. A partin semmi feladat nem volt, de kezdetben csak pár szoba volt feldíszítve, a másik fele június elején jelent meg (de így sem volt sok szoba). Illetve a partiablakból el lehetett venni jelmezeket. A partin Aunt Arctic volt a mascot.
Ez a party szerintem a legszégyentelenebb reklám party eddig, mivel szerintem nem lehetett semmit sem csinálni, eleinte csak a fele volt elérhető, és a szobák közt voltak nem rosszak, de az egész számomra csak egy kínos reklám, nem több, és a 7 hét hosszúság csak tetézte. (De a film nagyon tetszett, szerintem az egyik, ha nem A Legjobb Disney Film, mindenkinek javaslom.)
Finding Dory Takeover(Júl. 6 – Aug. 17.)
A masszív Zootopia reklám után egy csak nagyon kicsit kevésbé horribilis takeover-rel lehet a nyár színvonalát folytatni. Júniusban kijött a Szenilla nyomában c. Disney film, így júliusban ezt meg kellett ünnepelni egy 1 hónapos partival, ami rögtön az előző után kezdődött, a Standard CP sziget visszaállása nélkül. A partin minden nap egy adott szobában meg kellett találni 3 dolgot és azután el lehetett venni egy cuccot. Ez volt az első party, ami elkezdte a trendet, hogy 4 hétig tart (egy teljes hónap megközelítőleg) és így ezután minden parti 28 napig tart és nincs szünet a partik között. A partin Rookie volt a mascot.
Szinte ugyanaz az véleményem, mint a Zootopia Party-ról, kínos reklám, nem jól beépítve, kevés viszonylag jól kinéző szobával. De itt legalább volt egy kicsit értelmesebb feladat is, és annyira nem éreztem pofátlannak.
Frozen Fever Takeover(Aug. 17 – Szept. 28.)
És az eddig is “kiemelkedően magas színvonalú” nyarat egy Frozen FeverTakeover-rel lehet “megkoronázni”/lezárni. A parti teljes egészében a tavalyi volt, csak annyi változás történt, hogy nem tért vissza Elsa jégpalotája. A partin Rockhopper vett részt, de a Migrator és minden előjel nélkül érkezett elvileg ÚSZVA. És mi több a party a négy héthez képest is meg volt hosszabbítva 2 héttel, tehát ez volt a második leghosszabb a CP történelmében (az első a Zootopia, ha nem számítjuk az Op: Tru-Umph-ot).
Ez volt szerintem nem csak 2016, de az egész CP történetének legalantasabb partija. A feladat és a cuccok egyáltalán nem változtak, a partin szinte nincs mit értékelni.
Halloween Party(Szept. 28 – Nov. 2.)
Idén a Halloween-kor (igazából jóval előtte) feldíszített szigeten (teljesen tavalyi dekoráció) szellemcukorkák jelentek meg, és mindegyikből össze kellett gyűjteni hármat-hármat átlagosan 3 naponta, hogy a Monster Maker 3000-et működtesse. Természetesen Gary járt körbe a szigeten a party alatt.
A party szerintem nem volt olyan rossz, főleg 2016-ot nézve, de az eddigi Halloween Partikhoz képest szerintem lényeges romlás volt. A feladat szerintem nem volt izgalmas, túl egyszerű és monoton volt (a 2010-’11-es felépítéshez képest eléggé nevetséges is). Nem volt sok energia belefektetve egyáltalán, de így is több, mint a Frozen Takeover-be.
Illetve a Club Penguin idén ünnepelte a 11. és valószínűleg egyben utolsó születésnapját.
Az ünneplésen Aunt Arctic vett részt. Nekem tetszik a szoba, a dekoráció tulajdonképpen a 2014-es átszínezve, de nekem ez a színösszeállítás sokkal jobban tetszik.
Illetve októberben Spike Hike bejelentette, hogy kilép, nem csak a játék vezetéséből, de az egész Disney cégtől.
Music Jam(Nov. 2 – Nov. 30.)
Idén visszatért a Music Jam végre és 5 év után ez tényleg Music Jam-nek is nevezhető. A szigeten jó pár színpad fel volt állítva különböző zenei műfajoknak, Cadence és a Penguin Band fellépet és körbejárt a szigeten és volt klasszikus Backstage, illetve visszatért a Music Cruise pluszban. A partin autogramokat kellett gyűjteni 2-3 naponta hírességektől.
Szerintem a parti igazán jó volt, nagyon örültem, hogy visszahoztak pár klasszikus szobát, ami a régi hangulatot idézte, a Music Cruise is jó szerintem, de a party nagyon összeollózottnak tűnt. A feladat ötlete tetszik és habár kicsit sem nehéz, legalább nem a “minden szobában 3-3 valamit összegyűjteni naponta” rendszer.
Illetve novemberben megkezdődött a Project Super Secret, a Club Penguin Island applikáció béta tesztelése néhány régióban.
Holidy Party(Dec. 1 – Jan. 4.)
Az évet szokás szerint Holiday Party-val zárjuk, és természetesen visszatért a Coins for Change is. Rockhopper a mascot.
Az idei Holiday Party szerintem nagyon rendben volt, visszatért pár rég nem látott szoba, voltak újak, az egész sziget fel volt díszítve. De sajnos nincs túl sok új tenni való a partin, viszont így sem rossz.
És sajnos idén szakítottak a 10 éves hagyománnyal és nem volt újévi tűzijáték.
Összességében az év borzasztó volt, főleg a közepe, nagyon érződött, hogy csak még kicsit “csökkentett üzzemódban” csinálják, amíg ki nem jön a Club Penguin Island. Viszont voltak az évnek fénypontja.
Az én sorrendem:
Holiday Party’16
Music Jam’16
Halloween Party’16
Operation: Tri-Umph
Wilderness Expedition’16
Puffle Party’16
Prehistoric Party’16
Finding Dory Party
Zootopia Party
Frozen Fever Party’16
(Még nincsen pontozás, mivel az egész eddigi pontozást újra szeretném rendezni.)
De ez és persze, minden, amit értékeléseknél írok, csak az én személyes véleményem, ha máshogy gondolod, az is ugyanannyira helyes és jogos, mindenki bátran alkosson saját véleményt.
Az évvel kapcsolatban még néhány apróság:
A pinek elrejtése változó volt, pár jól el volt rejtve, de a többség sajnos nem.
A What’s New Blog-on az év első felében játékosan közölték, hogy mi lesz az adott hónapban (pl.: anagramma), de most már csak egyszerűen leírják, és általában nem történik sok jelentékeny dolog.
Illetve megjelent egy új formátum a What’s New Blog-on, az Island Insider, amibe kérdésre felelnek, játszanak és Sneak Peek-eket mutatnak. Pl.: A jövő januári party egy CLub Penguin Island Party!Nekem tetszik ez a formátum.
Idén nem jelent meg egy új Puffle faj sem. (Végre.)
Sajnos egész évben csak member cuccok voltak szinte, a nonmemberek pineket, háttereket is ritkán kaptak, ami szerintem nagyon igazságtalan és szomorú.
A Sneak Peek-ek mennyisége alacsony volt év elején, ami tökéletes volt, de néha én más részletet osztottam volna meg személy szerint. Az év második felében voltak partik, amikről nem is volt sneak peek, de sajnos az év vége felé, az Island Insider-ben sokat mutattak szerintem.
És legvégül,
Mindenkinek Boldog
Új Évet Kívánok!
Mindenkinek köszönöm, aki még most is nézi a Blogom,
Átadja a partiablak ikonját és megnyittatja a kalendáriumot:
Idén minden nap egy hírességtől/puffle-től/ magától a CP-től kapunk egy-egy ajándékot. De csak a CP-től való ajándékokat kaphatják meg nonmemberek is, végre van valami nekik is elérhető dolog. (Minden belépésnél ez fog megnyitódni akkor is, ha nincs új ajándék.)
A kalendárium, mint tavaly is, a Snow Forts-ban van felállítva:
A partiablakban, úgy mint tavaly, össze van gyűjtve szinte minden, amit a partin csinálni lehet:
Elérhető innen a kalendárium ablak; a Coins for Change ablak; az Olaf Puffle és Kék Kristály Puffle adoptálási ablak; és át lehet változni Frostbite-okká is, mint tavaly.
Emellett idén megvan ugyanaz a 3 hely, ahol hógolyó dobálással pénzt lehet szerezni, hogy eladakozhassuk; illetve a Penguin Style és Igloo Catalogban költött pénz is az adakozásra megy; továbbá a Migrator fedélzetére is el lehet jutni az ablakon keresztül is:
A szigeten minden feldíszített kültéri szobában (kivéve Ski Hill, Ice Rink, Dojo Courtyard, Cove, Ice Berg) + Santa’s Sled és Captains Quarter-ben van adakozó üst, ami szintén a Coins for Change ablakát nyitja meg.
A CFC abalak ugyanolyan, mint az elmúlt 3 évben:
Idén csak 4 cél van:
Rászoruló gyerekeknek játékok
Rászoruló családoknak étel
Játszótér gyerekeknek
Pingvinek veszélyeztettek élőhelyének óvása
Az első adakozás után megkapjuk a CFC 2016 Pin-t:
A három hely, ahol a Party alatt hógolyó dobálással pénzt lehet szerezni:
A Forest, ahol a karácsonyfát lehet feldíszíteni:
A Plaza, ahol a harangokon lehet játszani (és itt van az új Pin):
És a Beach, ahol ételt lehet adományozni:
És, mint már említettem, Rockhopper idén is ellátogatott a szigetre:
A hajó fedélzetén láthatóak dobozok, hordók és büdös sajt gurigák, a Ship Hold-ban pedig még térképek is. Ez valószínűleg a Club Penguin Island-del összekötő kapocs.
Itt megtalálható a Rockhopper katalógus is, ami ugyanaz, mint tavaly:
A belső helyiségben lehet játszani az ünnepi Treasure Hunt-tal és itt is van egy adakozó üst:
További helyek ahol lehet még csinálni valamit:
A Télapó Kunyhójában (Ski Lodge) lehet fényképet készíteni, de ez ugyanaz a fénykép, ami 2012 óta itt van, így akinek az megvan, semmit sem kap:
A Játékgyárból (Arcade/Dance Lounge) idén is fel lehet menni a Santa’s Sleigh-re:
Itt lehet ajándékokat kihordani, és izzófejeket kapni, de ezek ugyanazok, mint tavaly, és 2012-ben, így akinek ezek meg vannak itt sem kap semmit:
Illetve az Ice Berg-en minél többen vannak, annál nagyobb és ékesebb lesz a fa:
A sziget további nagy része is szerencsére jól fel van díszítve, ami szuper. Szinte teljesen a tavalyi szobákat hozták vissza, de van pár nagyon jó addíció is.
A kedvencem a Light House, ami csak 2009-ben volt ilyen, soha máskor:
Szerintem gyönyörű, ötletes és nagyon részletesen kidolgozott szoba, öröm és szinte hihetetlen, hogy visszahozták.
A Dock, olyan, mint a Merry Walrus Party-n csak más színösszeállítással:
A Dojo kívülről újra fel van díszítve (utoljára 2012-ben volt):
A Boiler Room (egyáltalán feldíszítve utoljára 2013-ban volt Herbert lábnyomaival az Operation: Puffle-ön, és karácsonyira csak 2008-ban volt, amit idén átformáztak):
A Pool egyetlen alkalommal volt karácsonyi, 2008-ban, amit idén visszahoztak:
A Mine új formájának elkészülése óta (2013 november) egyszer sem volt igazán dekorálva (az Op: Puffle-ön volt egy Puffle Missing poszter), de idén sikerült valami újat és eredetit készíteni, ami szerintem nagyon jól sikerült:
A Hidden Lake igazán feldíszítve a 2011-es Island Adventure Party óta nem volt (2012-ben volt egyszer egy tojás elrejtve és egy MSHT hirdető tábla, majd 2013-ban a barlangomlás betemette az átjárót a Gold Mine felé), viszont idén, akárcsak a Mine-nal, kezdtek vele valamit is jól sikerült:
Összességében tetszik a party, talán a Msuic Jam-nél is jobb.
A parti január 4-ig tart, egyelőre nem tudjuk utána mi lesz, vagy lesz-e egyáltalán valami itt.
Belépésnél Cadence köszönt és átadja a partiablak ikonját:
A partiablakban a memberek megkaphatják a VIP Pass-t, egy Boom Box-ot és klasszikus Music Jam-es pólókat:
Idén a feladat, hogy hírességekkel kell találkozni és autogramot kérni. Az első Petey K, aki a Casa Fiesta-ban van:
Rá kell kattintani, mindenki kap egy aláírásos pint és a meberek egy pulcsit:
2-3 naponta lehet új feladatot teljesíteni.
Emellett a Snow Forts-ban 5 percenként fellép a Penguin Band és Cadence, az összes számukat előadják.
Innen nyílik a klasszikus Backstage (habár nem szükséges a VIP Pass viselése, de még birtoklása sem):
A Beach-en van az Orca Starw (Orchestra), azaz a komolyzenei színpad, illetve egy interjú forgatásihelyszín:
Innen nyílik a Summer Jam-en megjelent Epic Wave:
A Light House-ban a Rock színpad van, és ITT LEHET JÁTSZANI SAJÁT (itt megvehető) HANGSZEREKEN (illetve az alapból bent lévő dobon saját dobverőkkel):
A Dock nagyrészt a 2014-es Music Jam-ről van, tehát innen nyílik a Msuic Cruise, és most betették ide a Casa Fiesta-t is:
A Casa Fiesta Ultimate Jam-es változata tért vissza. (Itt van egy bug, hogyha rákkatintunk itt egy szobában lévő hangszerre, akkor addig fog játszódni a zene, amíg a pingvin a hangszer felé mozgásban van, de mikor odaér, elhallgat.) Viszont EZ A MÁSIK HELY, AHOL LEHET JÁTSZANI SAJÁT HANGSZEREKEN, DE ITT A HANGSZEREK MÁSHOGY SZÓLNAK/JÁTSZANAK (latinosan):
A 2014-es Music Jam-en debütált Music Cruise alig változott.
A Lobby nem változott:
A Gépterem sem (itt az X-re állva hangot lehet csinálni, ami zenévé áll össze, ha mindenhol áll pingvin és annál jobban hajtja a hajót a zene):
A Büfében nem lehet játszani a Sound Studio-val, de a zenét be lehet játszani:
A Híd is válozatlan 2014-es képest. Itt a szinpadon a hangszer mögé állva zenét játszik:
A Medence sem változott. Le lehet csúszni a két csúszdán, amik dallamot játszanak ekkor:
A főszínpad változott, mivel nincs itt fellépés:
(Idén nincs külön térkép a Music Cruise-hoz.)
A Town a Hollywood Party-ról van:
Akárcsak a Coffee Shop:
És habár a Night Club-ban nincs változás zenétől eltekintve, az Arcade-ból 4 év után újra megnyílt a lift:
A Dance Club Rooftop-ra:
A Plaza is Hollywood Party-s:
Innen nyílik a Limuzin, de csak itt lehet be- illetve kiszállni:
A Stage, vagyis Mall helyére a 2012-es Ultimate Jam-es Audition tért vissza:
A Pizza Parlor is a Hollywood Party-ról van:
Végül,a Forest-ben az Utimate Jam-es díszlet/színpad tért vissza:
Ezen kívül még az Ice Rink-nél más zene van, és megváltozott az ég estire értelemszerűen, de nem mindenhol valamiért. Ezért teljesen következetlen az ég a szigeten (itt most el nézem, hogy a Cruise-on változik az ég és a szigeten nem):
Ultimate Jam-es (azaz alul magenta és felül átmegy szürkés ibolyába) az ég a Beacon-on és az ottani teleszkópban, a Dance Club Rooftop-on, az Ice Rink-nél, a Puffle Park-ban, a Mine Shack-nél, a Skate Park-ban és a Cove-ban lővé távcsőben.
Hollywood Party-s (azaz felül sötét kék, középen egy kicsit lilás, ibályás átmenet és alul akvakék) a Dock-ban, a Puffle Wild-ban, a Town-ban, a Snow Forts-nál, a Plaza-ban, a Puffle Hotel Tetőteraszon (sőt itt félig Halloween-i maradt a szoba), a Cloud Forest-ben, a Dojo Courtyard-ban, a Fire Dojo-ban és a Snow Dojo-ban.
Nappali, azaz standard maradt az ég a Ski Hill-en, a Ski Village-ben, a Cove-ban és az Ice Berg-en.
A belterekből kifelé néző ajtók, ablakok egeinek/sötétségének egyeztetését már nem is említem.
Ennyi lenne, és ez viszonylag nem rossz.
Összességében szerintem relative jól összeollózták a partit, nyilván a régi Music Jam-ek, vagy Ultimate Jam közelében sincs, de van hangulata, többnyire zene központú és nem reklám. Megmerem kockáztatni, hogy 2016 legjobb partija.
Valamint
Vannak újabb sneak peek-ek a Project: Super Secret-tel kapcsolatban.
Van 2 falfestményszerű kép:
Megg mondta, hogy az új játéknak egy új, teljeskörű története lesz, de a jelenlegi játék fő elemeit viszont fogjuk látni. A sapka valószínűleg a Beta Hat és a négy pingvinről nem tudom, kik lehetnek.
Emellett egy videó is megjelent, amiben sok részletet láthatunk a leendő szigetről:
Továbbá
Megg indított egy videósorozatot a What’s New Blogon, az ISLAND INSIDER-t.
A videók első felében Megg videókat mutat, amikben pingvinek kihívták játszani egy multiplayer mini-game-re és kérdésekre válaszol, a második felében a Kelowna-ban található Club Penguin Székházat mutatják be és esetleg Sneak Peek-eket osztanak meg.
A következő epizód 23-án jön ki.
Végül, de nem utolsó sorban
Új pin jelent meg:
A Ski/Puffle Lodge-ban található. A következő pin 16-án érkezik.
Illetve új Penguin Style, Igloo Catalog és Iglu zene is megjelent.
A következő ruha, iglu katalógus és iglu zene valószínűleg 30-án érkezik a Holiday Party-val egyetemben.
Az idei Holiday Party valószínűleg ugyanolyan lesz, mint a tavalyi, csak egy kicsit a feladaton változtatnak talán, akárcsak a Halloween Party-n és természetesen lesz Coins for Change.
Legvégül
Egy anyuka írta:
Sziasztok! Lenne egy eredeti Club Pinguin plüssöm eladó. Szétzippzározható, egyszer egy pingvin és egyszer egy Puffe lehet belőle. Kispárnaként is használható. Kisfiam kapta, de csak akkor örült neki, most már nagyfiú és szeretném, ha igazi rajongóhoz kerülne. 3000Ft-ért szeretném eladni. Posta, webox, foxpost megoldható. Képet emailben tudok küldeni. Üdv.: Tünde (labetu83@gmail.com)
Ha valakit esetleg érdekel, vegye fel vele a kapcsolatot. 🙂
Az idei Halloween Party-ba nem fektettek túl sok energiát, ugyanolyan volt, mint a tavalyi, csak más feladattal és átalakulással.
A szobák, mint írtam, teljes egészében 2015-ből lettek visszahozva. Ezekről az értékelést ITT lehet elolvasni. (2015-ben is rengeteg szoba 2014-ből, de legfőképpen 2013-ból volt újra felhasználva, így azok értékelései is érdemes lehet elolvasni.)
Az egyetlen apró változás idén tavalyhoz képest szobák terén a Beach-en történt:
A 2015-ös robotgyár (fent) robotfejét lecserélték egy zombi kartontáblára és átírták a szöveget (lent):
Ez így szerintem nem éppen egy túl kreatív ötlet, mivel maga a klasszikus Monster Maker 3000 ötletének visszahozása nagyon jó fogás lehetne, de a szemmel láthatóan robot témájú gyárat újrafelhasználni erre, nem vall túl nagy eredetiségre.
Illetve, mint mondani szoktam, azzal nincs semmi baj, ha a szobák nagy részét az előző évekről hozzák vissza, sőt nagyon jó volt általában, akkor van baj, ha a szoba nem illik a többihez, vagy a témához. 2014-es és 2013-as Halloween Party Értékelésekben is elmondtam, hogy azon szobák közül, mik azok, amik helyett szerintem mást kellett volna újrafelhasználni már akkor is.
Ami még a szobákkal kapcsolatban elég zavaró volt, hogy viszonylag sok helyen nem egyeztették az belülről ablakokat és az ajtók nyitott állapotát az éjszakával. Így a kültéri szobákban sötét volt felkapcsolt világításokkal, de sok beltéri szobából úgy tűnhetett, mintha nem is lenne Halloween Party.
A szobák zenéi kicsit változtak 2015-höz képest, például a Town-ban és Plaza-ban lévő zene a régi Halloween Party-k beltéri témája volt. De alapvetően most is elmondható, hogy a zenék össze-vissza vannak, tele háttérzajjal, és néha szerintem nem is az adott szobához legjobban illők, pl.: Night Club.
A feladat idén az eddigi Halloween Partik feladataihoz képest nagy visszaesés volt minőségileg, mivel a feladatok nagymértékű romlása a 2013-as, 2014-es és 2015-ös Halloween Party-kat nem érintette.
Idén ugyanúgy a séma volt használva a partiablakhoz, ahogy az elmúlt 2 év valamennyi partiján, ez már szinte meg sem jegyzendő. Sajnos magához a feladat tárgyához is az utóbbi éve(ek) sémája volt használva, hogy 2-3 naponta jelenik meg új feladat részlet, amely során egy adott szobában meg kell “találni” 3 jól látható dolgot és ezután a memberek kapnak cuccokat.
Most az adott szobában lebegett 6 cukorka és abból 3 egyformát kellett találni, amik nem tűnnek el, ha rávisszük az egeret. Néha volt, hogy első látásra kicsit kevésbé felfedezhető helyre raktak egy cukorkát, de alapvetően nincs a feladatban szerintem túl sok kihívás és móka, ami miatt nagy élvezet lenne csinálni.
Az viszont egy nem rossz pont, hogy újra a cukorka tért vissza viszonylag a középpontba, de ilyen módon nem éppen a Halloweenes gyűjtögetésről szólt a Party.
A cuccok alapvetően nem voltak rosszak szerintem, mivel a nagy részük a klasszikusok visszahozatala volt. Abban az értelemben is klasszikus, hogy az általam a CP történetének “klasszikus kor”-nak nevezett időszakából vannak, illetve abban az értelemben is, hogy klasszikus szörnyek az irodalom és filmek tekintetében. Illetve visszahoztak pár cuccot 2013-,2014, és 2015-ből is, de azok számomra feledhetőek. És egyetlen egy új ruha volt, de az olyan mint az előbb említettek. A visszahozatal amúgy annyiból nem jó a régebbi játékosoknak, hogy már meg volt, az új játékosok nagy részének pedig azért nem jó, mert csak memberek kaphattak cuccokat, így egy kis része a játékosoknak az, aki tényleg érdemlegesen kap cuccokat.
Az átváltozást már maga az átváltoztató is szerintem kicsit lerontja, és a véletlenszerű változás szerintem nem olyan jó ötlet. És akárcsak 2013-ban, idén is túl soknak tartottam az átváltozást, még akkor is, ha illik a Halloweenhez. De jó volt viszontlátni a 2012-es szellem formát.
A történet számomra értelmetlen: A 2013-ból ismert Spectral Sweets elátkozott cukorkái visszatérnek és szellemként lebegnek a szigeten, viszont 3 a mi valóságunkban manifesztálódik szobánként és azokat kell összegyűjteni, hogy a Monster Maker 3000-et üzemeltessék. Egyrészt 2013-ban át lehetett változni csak a megevésükkel, nem kellett hozzá gép, másrészt akármivé át lehetett változni, függetlenül attól, hogy addig mit szereztünk meg, így az egész egyáltalán nem következetes.
Összességében a party nem volt rossz, de az eddigi Halloween Party-khoz képest romlás, a feladat nem túl élvezhető számomra, összefüggéstelen, semmilyen történettel, a dekorációk viszonylag jó, mint ahogyan az elmúlt 3 évben, de nem kötött le túlságosan a party. És ehhez az is nagyban hozzá járult, hogy már SZEPTEMBER 28-án elkezdődött, és nem tudom ki hogy van vele, de én akkor egyáltalán nem vagyok halloweeni hangulatban, szerintem ha október közepe után kezdődött volna, lett volna ideális, és nem kellene 1 teljes hónapig tartania egy partinak sem, de ez nem csak ennek a partinak a hibája.
Pontozás: 6.2 p
Tehát 4 tized ponttal rosszabb, mint tavaly és szerintem ez 2016 harmadik legjobb partija.
Belépésnél Gary-től megkapjuk a partiablak ikonját:
A feladat most, hogy egy szobában össze kell szedni 2013-as cukorkákat:
De ha nem megfelelő színűre visszük az egeret, azaz olyanra, ami a “földi síkon túli”, akkor az eltűnik:
A “fizikai világban létezőket” össze lehet gyűjteni és 3 db van belőle:
Ezután megkapjuk a cuccokat:
Új feladat 2/3/4 naponta jelenik meg.
A díjak közt 2009-2014-es Halloween-es cuccok vannak, de talán van egy új is.
Október 19-én kapjuk meg valószínűleg az idei Anniversary Hat-et és egy hátteret és a Coffee Shop szokás szerint fel lesz díszítve.
Az utolsó feladat október 29-én lesz.
A cukrok a Monster Maker 3000 működtetéséhez kellenek:
Ha bemegyünk, véletlenszerűen változunk át valamelyik szörnnyé. A 2013-as szörnyékké lehet átváltozni, amik ugyanazt csinálják táncolásnál és integetésnél, mint akkor, de most nem lehet rájuk ruhát adni; plusz a 2012-es szellemek is előfordulnak ritkán transzformációként.
A partinak november 2-án lesz vége és kezdődik a Music Jam, amin elvileg a Penguin Band fellép azt Ice Berg-en. Valószínűleg a MJ-nek november 30-án, vagy december 7-én lesz vége és kezdődik a Holiday Party, ami elvileg olyan lesz, mint a tavalyi. Tehát már nem lesz szponzorált party, legalább is idén.
Azt még mindig nem tudjuk, hogy meddig vegetál még a játék a Project Super Secret megvalósulása előtt, mivel a PSS bétatesztje újra el lett halasztva jövőre. És ki tudja mi lesz 2017-ben a játékon/játékkal.
Valamint
Valószínűleg már tudjátok, hogy Spike Hike kilépett, tehát itt hagyta nem csak a játékot, hanem az egész Disney-t. Nem is tudom, hogy ehhez mit fűzzek hozzá. Egyrészt őszintén, annyira nem fog hiányozni, másodrészt kicsit dühít, hogy úgymond tönkretette a játékot és utána itt hagyta, mint dolga végezte. Harmadrészt aggaszt, hogy ezután mi fog beállni a játékban.
Továbbá
Közzétettek egy újabb Project Super Secret sneak peek-et, amiben egy in-game játék látható valószínűleg:
És az egyszerűség kedvéért itt megnézhetitek az összes eddigi PSS videót, ha érdekel:
De mit mondtam, még nem tudjuk, mikor valósul meg a projekt.
Emelett
Új Pin van elrejtve a Book Room-ban, és viszonylag kevéssé észrevehető:
És végül egy jó hír, a blog meghaladta a 100 ezer kattintást még nyár végén, annak ellenére, hogy nem volt szinte semmi itt blogon mivel a CP-n sem történik gyakran bármi fontos, tehát köszönöm mindannyiótoknak!
Ez a party tulajdonképpen a tavalyi Frozen Fever Takeover visszahozva, pár nagyon apró változtatással. A tavalyi party értékelését ebben a bejegyzésben olvashatod el, illetve tulajdonképpen az is a 2014-es eredeti Frozen Party-ra épül, az arról szóló kritikát itt érheted el. Ezekben szinte mindent elmondtam a party-ról és most csak gyorsan át lehet futni az esetlegesen változott dolgokon.
Szobák: Új szobák egyáltalán nincsenek, sőt kivették Elsa jég palotáját, ami szerintem a legszebb szoba volt a party-n, volt benne fellépés is, ami habár nem eredeti CP-s zene, de szerintem gyönyörű a Let It Go, szóval tulajdonképpen kicsit hiányzik az a szoba.
Zenék: Habár voltak új zenék, amik közt eredetiek is vannak, de egyik sem kiemelkedő, van ami a háttérben elmegyeget, de van, ami engem idegesít is.
Feladat: Ez 100%-ban a 2015-ös, nem volt benne egy apró változtatás sem, a hópelyhek ugyanott voltak, még csak kisebbek sem lettek. (Amikor 2015-ben visszahozták ezt a partit 2014-ből, akkor is kicsit kiborított, hogy alig változott, de most még annyit sem alakítottak rajta.) Illetve kivették a fonalas szisztémát, ami viszont viszonylag tetszett és nem lett volna rossz, ha visszahozzák (persze új Free Item-ekkel, ami régen evidens volt).
Cuccok: A party hiányosságait tekintve ezen kritériumban sem okoz csalódást, mivel nem volt egyetlen egy darab új cucc sem, és tulajdonképpen emiatt borzasztó pofátlan a feladat visszahozás, mert ha lennének új, szépen kidolgozott, kreatív free item-ek, akkor a feladat változatlansága KICSIT megbocsáthatóbb lenne.
Összességében nem is tudom, mit mondjak még erről a “remek” eseményről. Alapból sosem kedveltem, mivel a dekorációk nagy része nem illik a CP világába szerintem, és borzasztó unalmas volt már tavaly is ez a party, de idén “szerencsére” csak EGY TELJES HÓNAPIG tart. Addig sem lehet élvezni a régi Club Penguin maradványait és annak hangulatát, mert folyamatosan ezek az egy hónapos, ötlettelen takeover-ek mennek szünet nélkül. Most ezt kellene élveznem így a CP utolsó idejében?!
Illetve még egy fontos dolog, ami eszembe jut ennek kapcsán, hogy ha már vissza hoznak egy komplett partit (mondjuk ez tényleg komplexebb és eredetibb, mint a többi idén nyáron), akkor miért nem, valami sokkal jobbra, mint a Teen Beach Movie Summer Jam-re esett a választás, ha annyira reklám kell?! Mert az is legalább annyira lenne releváns most, mint a Frozen. De inkább kapunk egy ilyet.
Nem értem, hogy engedhetik meg ezt borzasztó pofátlanságot a játékosokkal szemben, teljesen úgy tűnik, hogy nem érdekli őket a játékosok szórakoztatása. De ennek ellenére a gagyi partik között nem foglal el rossz helyet.
Pontozás:
Reklámokból tűnt: –
Valójában: 3 p
Tehát a többi Frozen Party-nál 0,2 ponttal rosszabb, és a 2016-os partik között középen helyezkedik el minőségileg, ami elég szégyen.
Megkapjuk a partiablak ikont és elmondják, hogy a lefagyasztott szobákat csak a szívvel lehet felolvasztani:
Már itt megjegyezném, hogy nem vártam sokat, nem gondoltam, hogy ez a party csalódást tud okozni, de a Club Penguin megint biztosra ment, mivel egy az egyben visszahozta a Frozen Fever Takeover-t tavalyról.
Teljesen ugyanazok a szobák, teljesen ugyanaz a feladat, az ajándékokkal együtt:
(Most innen nem lehet ruhákat venni, hanem a Penguin Style-ból.)
De még a hópelyhek is ugyanott vannak, mint 2015-ben!
Azért van néhány apró változás, például a Dock-ban és az onnan nyíló partiszobában nincsenek ott a pinek tavalyról és nincs partifonalas szisztéma:
Nincs Elsa jégpalota sem:
Illetve változtak zenék, amik közt vannak újak és eredetiek is.
A party-nak úgy is sikerült csalódást okoznia, hogy nem is vártam semmi különöset!
Valamint
Megjelent az új Pin:
A Lodge Attic-en található. És nincs körülötte fehér sáv, ami jó, de így is eléggé látható.
Továbbá
Bejelentették elvileg, hogy Novemberben 4 év után visszatér a Music Jam.
Remélem tényleg Music Jam-nek lehet majd nevezni, de jobb ha nem várok el semmit egyáltalán és akkor nem csalódhatok. Illetve számomra rejtély, hogy miért pont novembert választották egy ilyen partihoz, de mostanában logikát sem szabad keresni a játék szervezésében.
Újabb egy év telt el és elérkezett a ClubPenguinBlog10 negyedik “születés napja”.
Kissé számomra is hihetetlen, de a blog már 4 éve üzemel folyamatosan. És habár a Club Penguin mostanában nem túl jó a játékosaihoz, legalábbis a régebbiekhez, örülök, hogy játszhatok rajta és vezethetem ezt az oldalt.
Kezdjünk is bele az “ünneplésbe”, azaz a bejegyzés fő részébe. Idén is elkészítettem egy ötlet évet:
Ötlet Év II.
2020.01.01. (szerda): Holiday Party és Tűzijátékutolsó napja, Az ég már nappali
2020.01.02. (csütörtök):Penguin Style, Ruby & the Ruby, Migrator a távcsőben megy visszafelé
01.09. (csütörtök):Winter Fiesta készületek a szigeten, Igloo Catalog, Migrator távolabb ért
01.16. (csütörtök):Winter Fiesta
2020-ban az év kezdő parti egy Winter Fiesta. Alapvetően a stílus 2009-es lenne, viszont kicsit felturbózva. Továbbá picit Western Party is keveredik belé.
Az alapdekorációs téma is több party keveréke lenne. Lenne ez szép szivárvány színű girland, gyönyörű pillangó, pokrócok, és persze az ételstandok és pár szép pálmafa, lufik, esetleg homok.
Emellett a lentiekhez hasonló falak és boltívek, de nem lennének zászlók rajta és szebben lennének kivitelezve, illetve egy egységet kell alkotniuk, például egy belső udvart.
Kicsit hasonlóan, mint itt:
És nyilván a virágok és vázák, kaktuszok, pinataszerű dekorációk és ilyen fényfüzérek, amik lehetnének többszínűek, is lennének:
Illetve az ehhez hasonló dekorációs szervezőelv is jól beválna pár helyen:
Ezek együtt alkotnak egy egységet és teljesen feldobják a szobákat Fiesta hangulatot keltve.
A belső szobák dekorációjára nagyon jó minta a Coffee Shop:
Ezt a dekorációs stílust kell követni beltéren.
Illetve kell egy pár olyasmi is, mint a Night Club:
Továbbá kellene egy ehhez hasonló dekorációval rendelkező szoba:
És amiatt Western/Wild West Party részben, mivel ez a téma is előjönne, azaz a rengeteg kaktusz és kopár sziklák:
Illetve szalmabálák, fa kerítés:
És egyéb ideillő elemek:
Például még az ördögszekér, ami keresztül megy pár szobán, de csak egyszer.
Tehát a Beach, Ski Village, Dock, Town, Snow Forts és Plaza az előbbi, azaz Fiesta szerint van feldíszítve; a Ski Hill, Forest, Cove pedig inkább az utóbbi azaz sivatagos és kicsit déli vidékies stílus szerint.
Ezek a zenék lennének elosztva, nyilván hangulat szerint:
02.06. (csütörtök): Igloo Catalog, Készületek a Stage-ben:
+ 101 Days of Fun első napja
Ugyanúgy zajlana ez az esemény, mint régen, azaz az újság közvetíti az a heti teendőket az egyes napokon.
Ezek nyilván kapcsolódnak a szigeten való történésekhez és jeles napokhoz pl.: febr. 29, márc. (péntek!) 13. Ugyanolyan stílusúak lennének a feladatok, mint 2009-ben, tehát nem lenne nyeremény. És megint lenne az a ikonikus 4 pingvin az újságban is:
02.13. (csütörtök):Penguin Play Awards
A party-n ugyanúgy előadásokra kell szavazni különböző kategóriákban.
A díjkiosztó nyilván a Stage-ben lenne, és lehetne teljesen olyan, mint 2009-ben:
De most nem lenne forgatókönyv. Hanem a teremben lévőkből kiírnak egy nevet, mondjuk legjobb színésznek és ki kell menni. Az előadások közül a legjobbakat a második héten mutatják a kijelzőn, addig csak a kisfilmeket mutatják.
Nyilván lenne Backstage. Olyan lenne, mint 2010-ben volt, de egy kicsit még lehetne turbózni rajta.
Itt mindenki elveheti a szobrot. (Ugyanaz a zene szólna, mint a színpadon, csak halkabban.)
Odakint van a vörös szőnyeg és kamerák sora. Ha átmegy valaki ott, kap egy hátteret.
A Pizza Parlor kinézete jó, viszont a Pet Shop-én javítani kellene, színben és stílusban. Illetve a szürke kövezet aranycsillagokkal nem néz ki jól, szerintem.
Újra lennének interjú helyek. A Dock visszatérhetne teljesen, csak az új alappal:
A Ski Hill teljesen jó:
A Pizza Parlor stílusa nem rossz, de a kidolgozása nem túl jó, lehetne sokkal elegánsabb és részletesebb.
A Puffle Shop helyett rögtön nyílhatna a Hotel és onnan lehet átmenni a Pet Shop-ba.
És a Town-t is fel kellene díszíteni kicsit, az épületeket elegánsabbá tenni és lenne egy Penguin Play Award felirat. A szökőkút is visszatér.
A Clothes Shop-ba visszatérhet a 2012-es Fashion Show:
A Dance Club is fel lenne díszítve a Puffle Party-s stílushoz hasonlóan:
A Coffee Shop lehetne hasonló a Hollywood Party-shoz, de a kék szín nagyon nem passzol, tehát a rikító kéket egy beolvadó, pasztellszínné kellene tenni, talán világos barackká.
Az újságíró iroda visszatérne az emeletre.
Alapvetően kellene egy összekötő dekoráció a főbb szobákba (Ski Hill-Ski Village-Dock-Town-Snow Forts-Plaza), főleg ahol nincs interjú. Ez lehetne mondjuk egy dekorált lámpaoszlop. Illetve több helyen is lenne szavazó láda pl.: Plaza, Snow Forts, Town, Ski Village.
Illetve a limuzin is visszatérhetne, és jó lenne, ha megint szállítana is és nem lenne bugos.
Cadence, Penguin Band, Aunt Arctic lennének a mascotok.
02.20. (csütörtök): Stage-ben megtekinthetők a szavazás győztesei.
02.26. (szerda): PPA utolsó napja
02.27. (csütörtök): Puffle Party készületek, Quest for the Golden Puffle, Migrator megjelenik a távcsőben, Penguin Style, Igloo Catalog
03.05. (csütörtök):Puffle Party
Alapvetően ugyanaz lenne, mint az előző évben írtam, persze pár változtatással. Nagyobb hangsúly lenne fektetve a pufik történetére. Az előző évben a Coffee Shop-ban volt egy kiállítás, viszont most az is sokkal bővebb lenne, pl. videókkal, át is lehetne élni a történelmet.
Például újra végiglehetne csinálni a 2011-es Wilderness-et feladatot egészen a Brow Puffle Cave-ig. A Box Dimension-ben lehetne látni, ahogyan Rookie kinyitja az Orange Puffle Dimension-t és újra be lehetne oda menni. (Az előző évben sem a Puffle, sem az April Fools partin nem lehetett). Illetve ahogyan feltűnt a többi puffle egyszer csak valahol a szigeten. És ki lehetne bővíteni a történetüket a régebbieknek egy kicsit. Ezek mind “visszaemlékezések lennének, amiket Puffle Handler mesél és mi úgymond beleéljük magunkat, hogy szó szerint benne leszünk és csinálhatjuk feladatokat vagy nézhetjük a történéseket, ahogyan PH mesél.
És még egy nagy dolog, hogy mindenki adoptálhat, mindenféle Pufit a party ideje alatt.
Puffle Handler lenne a mascot
+ Migrator közelebb jött
03.12. (csütörtök):St. Patrick’s Day Event
Mivel a Puffle Party a fő parti most márciusban, így a Szent Patrik Nap csak event. A Forest-be visszatérne a kis elvarázsolt erdő, így a kék pufik székhelye a Dock lesz:
De a fenti játék helyett inkább az alábbi kettő közül kellene valamelyik:
A Forest:
Nyilván kicsit át lenne alakítva, a klasszikus stílusra.
Ugyanúgy be lehet menni a kis felújított Leprechaun Hous-ba, ahol az ajándék egy Szent Patrik Napos pulcsi. A tüzet eloltva idén mindenki beléphet a labirintusba, aminek a végén Kobold kerti törpe az ajándék mindenkinek (az igluba) és a membereknek zöld, öves cilinder Puffle Hat.
Illetve látszana szivárvány a Ski Hill-ről, és az Ice Berg-ről.
A mascot Rockhopper lenne.
03.18. (szerda): Puffle Party és St. Patrick’s Day Event utolsó napja
03.19. (csütörtök): Migrator a távcsőben megy visszafelé, Újságban: Az April Fools’ Day Party 2 hét múlva kezdődik
03.26. (csütörtök):April Fools’ Party
Ez a party is teljesen ugyanolyan lenne, mint előző évben. Ami változik, hogy új cuccokat lehet kapni minden mellékfeladatnál.
Illetve lenne főfeladatként egy egyszerű Scavenger Hunt. A “legfurább” dolgot kell megkeresni a szobákban, de mivel April Fools’ Party van, így az leírtak ellentétét kell megtalálni a szobákban.
Plusz egy nagyon szuper kis részlet, hogy a Teleszkóp kaleidoszkópként viselkedne.
Nyilván Rookie lenne a Mascot.
+ Penguin Style, Migrator a távcsőben távolabb ért
04.01. (szerda): EPF üzenet: Megtámadták a Command Room-ot egyszerre Herbert, Protobot és Skip (a Command Room-ban pedig a monitoron egy nagy “April Fool!” felirat jelenik meg a belépés után).
04.02. (csütörtök): Igloo Catalog, Penguins that Time Forgot, Migrator már nem látszik a távcsőben
04.08. (szerda): April Fools’ Party utolsó napja
04.09. (csütörtök):Easter Egg Hunt
Town és Plaza is fel lenne díszítve meleg, pasztellszínű füzérekkel, hasonlóan ehhez:
A Plaza-ban lenne egy Item Box benne egy húsvéti arcfestéssel.
A feladat ugyanolyan lenne, mint 2019-ben, a tojás keresés.
Ugyanaz lenne az ablak, de a tojások részben újak és az rejtekhelyek is az egész sziget körül. A kincsvadászat díja egy Hímes tojás Jelmez.
Nem lenne híresség az eventen.
+ Earth Day Party készületek
04.15. (szerda): Easter Egg Hunt utolsó napja
04.16. (csütörtök): Earth Day Party
Ez is alapjaiban teljesen olyan mint előző évben, de most zöldek lesznek az épületek, mint 2010-ben.
A Scavenger Hunton megkeresendő dolgok újak lennének (a scavenger hunt ablaka is kicsit) és nyilván az ingyen cuccok is újak.
Illetve a Recycle Plant hátsó szobája innentől nonmember is.
04.23. (csütörtök): Csak az újság frissül
04.29. (szerda): Earth Day Party utolsó napja
04.30. (csütörtök): Penguin Style, Snow and Sports Nyári kiadás, Ice Rinkből Stadium, Twelfth Fish
05.07. (csütörtök): Igloo Catalog, Medieval Party készületek
05.14. (csütörtök):Medieval Party
Most a varázslóvá válás végigjárása lesz a cél a partin, mint előzőleg a lovaggá válás.
A sziget a 2019-es lenne. Az út újra a faluban, azaz Plaza-ban kezdődik. Itt találunk egy különleges kristályos pálcát. Ezzel beléphetünk az elvarázsolt erdőbe (Dock), ahol egy amulettet kapunk. Végül a varázslók királyságában varázslótanoncok leszünk. Itt vissza lehetne hozni a 2013-as Medieval Party-ról a bájital keverést. A végén elnyerjük a köpenyt és már majdnem teljes jogú varázslók vagyunk, de előtte az Ég Királyságban az ékköveket mind fel kell gyújtani (most meg lehetne csinálni egyedül) és akkor elnyerjük a végső tárgyat, a kalapot.
Természetesen a Knights’ Quest and Princess’ Too is visszatérne, de Scorn-szerűség most nem lenne.
Egy nagyon szuper kis részlet a parti katalógus: Ilyen lenne, csak nem 90°-kal elforgatva.
Gary lenne a mascot.
05.16. (szombat):101 Days of Fun utolsó napja
05.21. (csütörtök): Csak az újság frissül
05.27. (szerda): Medieval Party utolsó napja
05.28. (csütörtök): Penguin Style, Underwater Adventure, Migrator megjelenik a távcsőben rajta trópusi növényzettel
06.02. (kedd): Migrator közelebb ért
06.04. (csütörtök): Migrator kiköt és pár növény már le van rakodva a szigetre
06.06. (szombat): A trópusi növények megjelennek a sziget többi pontján kicsit
06.08. (hétfő):Island Adventure Party
Itt a 2019-essel ellentétben a (Maja/Azték ősi birodalom, őserdő és gyümölcsök) visszatérünk a (neo)klasszikus témához, ami inkább kalózos. Tehát dekorációk terén egy az egyben a 2011-es lenne, kivéve a Town, ami a 2019-es felújított változat lenne illetve a homokfalaknak lenne fekete kontúrvonala.
És Cove-ban a nem lenne X:
A feladat, hogy minden szobában sorban (Beach-Cove) meg kell találni térkép részleteket, egy távcsövet és egy szextánst. Ezekkel be lehet határolni, hogy merre és hol van a kincs. Az Ice Berg-nél lenne egy víz alatti szobában, hasonlóan ehhez:
A kincsesláda kinyitásához egy kulcsra van szükség, ami Lighthouse-ban egy kép mögött van. A kincs büdös sajt és gyöngyök. Így mindenki kap egy hátteret és egy gyöngysort.
Másodfeladatnak ott van a Hajók partiszoba:
Illetve a Hidden Lake-ben a Rák feladat:
Rockhopper járna körbe a szigeten.
06.18. (csütörtök): Csak az újság frissül
06.24. (szerda): Island Adventure Party utolsó napja
06.25. (csütörtök): Viking Opera, Migrator megy visszafelé a távcsőben
07.02. (csütörtök): Penguin Style, Igloo Catalog, Music Jam készületek a szigeten, Migrator távolabb ért a távcsőben
07.09. (csütörtök):Music Jam
Ez is a tavalyi party alapvetően, de több változtatással.
A Dock-ban lévő főszínpad a Snow Forts-ba kerülne át és az lenne a központ. Itt minden 3. nap egy új zenei műfaj van, hasonlóan 2008-hoz:
Nyilván innen nyílna a Backstage:
Talán egy kicsit lehetne feldobni a szobán.
A műfajoknak viszont meglenne a saját helyük is, mint előzőleg, de lenne pár kisebb változtatás:
(Igazából több szuper zene van, mint hely és van, amit nem lenne jó kihagyni, szóval lehet, hogy ezen még javítanom kellene).
Nyilván visszatérnének az óriás hangszerek a tavalyi helyükre. Fellépések most csak az Ice Berg-en lennének, ugyanúgy úszó színpadon. Itt fellépne Cadence/Penguin Band/Cadence és a Penguin Band a legjobb dalokkal.
Esetleg a Music Cruise is visszatérhetne.
A feladat az lenne, hogy minden színpadon egyszer kell játszani egy hangszeren, illetve megnézni másokat (és tapsolni). Illetve nyilván lennének Item Box-ok.
Cadence és a Penguin Band a hírességek a partira.
+ Migrator már nem látszik a távcsőben
07.16. (csütörtök): Újság: meghosszabbítják a Music Jam-et fél héttel.
07.23. (csütörtök): Újságban titkos üzenet, hogy Herbert aktív
07.25. (szombat): Field Ops: Furcsa rezonancia vizsgálata a főszínpadnál
07.26. (hétfő): Music Jam utolsó napja
07.28. (kedd): EPF üzenet: Furcsa szeizmikus és elektromágeses interferencia észlelve
07.30. (csütörtök):Operation: Melting
A történet Herbert lézerén alapul, amit az Op: Hot Souce-nál láttuk:
Herbert a Hot Sauce-szal akarja a szigetet megolvasztani a Snow Forts-nál:
Ezt azért csinálja, hogy hátha magmát talál és ezzel felmelegíti a szigetet, bosszút állva a pingvineken.
Megint meg kell fékezni a tervét, mint az Op: Hot Sauce-nál. A küldetés menete is hasonló lenne mint ott, mert szerintem jó volt ez az in-game mission, tehát lennének szövegbuborékos pingvinek.
Viszont sajnos kicsit későn érünk oda és a sziget alul megreped. Így a víz be tud folyni.
(Előző évben a régi Everyday Phoning Facility van.) És megint megtámadhatná az Everyday Phoning Facility-t, de most jobban tönkre tenné, úgy mint a Popcorn Explosion-nél. Mielőtt ez megtörténik egy pletyka kezdődik egy különleges részlegről az EPF-en belül, mint régen is. Ez olyan lehetne mint a Veggie Villian végén, hogy mielőtt robban előjön Dot, vagy valaki más stb, mert szerintem az nagyon ötletes volt. Nem muszáj új ügynökségnek lennie, maradhat EPF a neve is, csak a különleges és titkos belső részleg egyesülne vele. Lehetne EPF, mint Elit Penguin Forces.
A megújult ügynökségnél lennének különböző osztagok, mint írtam még régebben a megfigyelések lapon. És szerintem ezután kellett volna felújítani az épületet olyanra mint most:
És mivel sokaknak, beleértve engem is hiányzik a teszt, így az lenne, hogy csörög a telefon, és ha elfogadod akkor teleportál a régi szobába ahol megcsinálhatod a tesztet.
És természetesen új Command Room is lenne, ami már ahhoz igazodik, hogy több osztag van. Itt csatlakozhatsz valamelyik osztaghoz és lennének feladatok pl. a Tech-nek valamilyen számítógépes feladat, de nem kell nagyon túl bonyolítani, mert az már nem olyan jó (pl.: MSHT’13). Az osztagok élén a főbb ügynökök állnának pl.: a Stealth ügynökök vezetője Dot, a Tech-é Gary, a Comm-é JPG.
Akár nem csak egy Command Room lehetne, hanem az osztagoknak egy külön szoba, és/vagy vissza hozhatnák az HQ-t, ahova visszatennék a PSA mission-okat. Az osztagoknak lennének bejáratok innen is:
Ezek alapján lehet, hogy csak 3 -nak kéne lennie 5 helyett, sőt ez talán megoldhatóbb.
Talán kezdhetnénk valamit azzal, hogy az épületnek újra van emelete. Talán lehetne ott az iroda folytatása, vagy valami titkosabb.
És természetesen ez nem emészti fel az eredeti EPF-et, csak csatlakoznak az osztagok.
Ezek után is lennének mission-ok, amik lehetnek kisebb in-game, mint ez vagy a többi, mert mint mondtam szerintem jók. Csak kb 1 évben egyszer/kétszer lennének. A küldetések alatt az osztagoknak külön feladatik lennének és így együtt fékezik meg Herbert-et.
Herbert lenne a mascot.
+ Igloo Catalog
08.06. (csütörtök): Az alagsor eláradt, Penguin Style, Új előadás: szörf témájú, lehetne a Teen Beach Movie-s történethez hasonló, mivel azt is a West Sides Story inspirálta
08.13. (csütörtök):Water Party
Az Op: Melting miatt ugye eláradt az alagsor újra eláradt vízzel, és így szivattyúzzák ki, hogy könnyebb legyen helyre hozni szivárgó repedést (legalább is ideiglenesen).
A régi Water Party szerintem még nem annyira “fejlett”, de nagyon jó a teljes ötlet és felépítés, már a kora-klasszikus korszakból van, így egy kicsit kell turbózni rajta. A Water Party különleges tulajdonsága, hogy vizes nyári üdülésről szól, de egyáltalán nem trópusi.
Tehát biztosan visszatérne, ami 2008-ban a Forest-ben volt:
Ez annyira jó ötlet, hogy műfű lapokkal borították a földet és persze az itt lévő vízi játékok is visszatérnének a piknikkel együtt, de talán az máshol is lehetne.
A Dance Club újra Splash Club-bá változna:
Csak persze az új szobával.
A Ski Hill-re visszatérne ez a medencés víz függöny, és persze az óriás csúszda is.
A Ski Hill-re visszatérne ez a medencés víz függöny, és persze az óriás csúszda is.
Ami a Ski Village-i medencébe vezet:
És persze a csúszdán le lehetne csúszni, de szerintem nem úgy, mint amit a jelenlegi csúszdáknál alkalmaznak, hanem egy meganimált jelenet, ahogyan csúszik a pingvin és látja a saját szemszögéből, szerintem ez jó megoldás lenne.
A Dock-ban lenne az alábbi vízi játék:
És persze minden kültéri szobában lenne egy egyedi vízi játék, vagy medence. Az is lehetne, hogy pár szobér összekötünk egy nagy medencével, ami folytatódik és az lenne az Aqua Park.
Illetve az óriás polip is visszatérne:
Csak egy party szobában.
A szigeten újra mindenhol lennének slagok, mivel a víz más-más helyekről jön. A Boiler Room-os tartályból megy a Dock-ba.
A Town-on keresztül.
A Pool-ból a Plaza-ba. A Cove-ból a Forest-be. A Beach-ről a Ski Village-be és Ski Hill-re.
Illetve minden sarokiban lenne újra slag, ami vizet spriccel, ha rámegyünk.
Illetve a Pool-ba visszatérne a kis attrakció, hogy hogyan történt legelőször az áradás a rák által:
Illetve a Mine-ban a képregény térne vissza:
Csak persze minden dolog kicsit modernizálva lenne, hogy még szebb legyen mindenhol a hatás. A szigeten átfogó dekorációk a mindenhol elhelyezett matracok, és vízi kellékek, illetve vizes és üdítős standok:
A partin lehetne kapni a régi Water Party Hat modernizált formáját, egy matracot és hátteret. Feladat nem hiszem, hogy kell, maximum egy régi, egyszerű Scavenger Hunt, de a dolgok jól el lennének rejtve.
Gary lenne a mascot, mert felügyelnie is kell a helyreállítási folyamatokat.
08.20. (csütörtök): Vízszint csökkent az alagsorban
08.26. (szerda): Water Party utolsó napja
08.27. (csütörtök):Nyárbúcsúztató Event
Ez egy kerti parti szerűség, kicsit hasonló stílusú dekorációkkal, mint a terasz ötlet, amit régen készítettem.
Lenne grill, asztalok, lámpások, fáklyák, girlandok, mint a Winter Fiestán és limbo.
+ Migrator megjelenik a távcsőben parti kellékekkel rajta, Már nincs víz az alagsorban
09.02. (szerda): Nyárbúcsúztató event vége
09.03. (csütörtök): Penguin Style, Squidzoid vs Shadow Guy and Gamma Gal, Migrator közelebb ért
09.10. (csütörtök): Igloo Catalog, Kis készületek a szigeten
09.17. (csütörtök):Fall Fair
Ez is szinte ugyanolyan lenne, mint az előző. Alapvetően egy fontos dolog a jó nyeremény, szóval több és jó új nyeremények lennének.
A műbikát kivenném. Érkezne egy felfújható vár, amibe be is lehet menni, van több kamrája is. Lehet benne csúszdázni és ugrálni.
És egy nagyobb újítás egy Corn Maze, azaz kukorica labirintus lenne. Ez is egy klasszikus Maze lenne alapvetően, viszont hatalmas és olyan felül/aluljárós “kereszteződések” nem kellenének. Ez a Mine Shack-ből nyílna a Recycle Plant mögötti mezőre, a Veggie Villian emlékére. Egyes szobákban lennének erre utalások is, pl.: Herbert íróasztala. A végén lehetne kapni pattogatott kukorica jelmezt, hátteret, és valamilyen iglu cuccot. A végszobából a kijárat a Great Puffe Circus előteréhez vezetne.
A cirkuszi mutatványok lehetnének újak és látványosabbak is talán.
A partin nyilván Rockhopper jár körbe, plusz Puffle Handler is a Cirkusz miatt.
09.24. (csütörtök): Új díjakat fednek fel
09.30. (szerda): Fair utolsó napja
10.01. (csütörtök): Igloo Catalog, Night of the Living Slead: átdolgozva valódi előadássá forgatás helyett
10.08. (csütörtök): Penguin Style, Anniversary Party készületek, Vihar a (2.) távcsőben megjelenik
10.15. (csütörtök):15th Anniversary Party
Tulajdonképpen régi szoba verziók térnének vissza, ahol volt újítás, a Halloween Party-ig.
Beach:
Light House:
Ski Village:
Visszatérne a Winter Sports is az Everyday Phoning Facility helyett:
És a jelenleg (EPF) ügynökök lemehetnének a régi HQ-ba:
Dock:
Town:
Coffee Shop:
Book Room:
Disco:
Arcade:
Clothes Shop:
Snow Forts:
Ice Rink:
Plaza:
Pet Shop:
Pizza Parlour:
Mine Shack:
Illetve, aminek nem volt korábban változata, vagy nem volt jelentős a változtatás rajta, az lenne feldíszítve.
Beacon:
Ski Hill:
Ski Lodge:
Lodge Attic:
Forest:
Cove:
Ice Berg:
Boiler Room:
Pool:
Mine:
(A Party-n a lépcső a Secret Lab-be vezetett, de most a Cave Mine-ba menne.)
Cave Mine:
Hidden Lake:
Dojo Courtyard:
Dojo:
Ninja Hideout:
Fire Dojo:
Water Dojo:
A térkép is régebbi lenne:
Nyilván mindenhol lenne ismertető szöveg, ami valóban informatív és nem csak mellébeszélés.
Akár maga a Club Penguin kezdőlap, Blog és egyebek is felölthetné a régi dizájnt.
A Halloween Party kezdete után ezek visszaállnának alapállapotba vagy a Halloween-re dekorálttá és csak Kávézóban (az emeleten is) lesz klasszikus díszítés.
A party-n egy híresség sem járna körbe a szigeten.
+ Hallloween Party készületek, Vihar a (2.)távcsőben közelebb jött
10.22. (csütörtök):Halloween Party
Szinte teljesen a 2019-es lenne, de lenne pár változtatás.
Nem lennének cukros tökök, hanem autentikus Candy Scavenger Hunt lenne, de mindenek előtt fel kell venni egy új cukorgyűjtő kosarat, mint 2007-ben. Nyilván jól és ötletesen lenne eldugva a megszokottnál több cukor.
Illetve most a nonmemberek is végigmehetnek a Dark Swamp-on és a szarkofág ebben az évben vezetne a Gariwald-éhoz hasonló laborba, ahol átváltoztat szellemmé (az előző évben pedig a Secret Lab-be vezetett, ahol ki lehetett választani valamilyen jelmezt/egyéb cuccot és a gép azt élővé tette, így az követte fogja a pingvined, mint az a MSHT’13-on a robotok.) Tehát 2020-ban nem térne vissza a Secret Lab.
Az lenne a különbség member és nonmember közt, hogy a membereknek lehet szellemként ruhájuk (Head, Face, Neck Item a pingvin színéhez igazítva és áttetszővé téve).
Nyilván Gary lenne a mascot.
10.25. (vasárnap): Anniversary Party utolsó napja
10.29. (csütörtök): Csak az újság frissül
11.04. (vasárnap): Halloween Party utolsó napja
11.05. (csütörtök): Penguin Style, Battle of Ancient Shadows, Dojo-ban a medál a padlón ragyogni kezd
11.12. (csütörtök): Igloo Catalog, Card Jitsu Party készületek
11.19. (csütörtök):Ultimate Card Jitsu Party
A sziget teljesen a 2013-as Card Jitsu Party-ról lenne. De néhány stílusbéli hibát szerintem ki lehetne javítani a hó részlegen. Illetve a Snow Forts-ot és Stadium-ot kell átalakítani kicsit.
Innen nyilván ki kellene venni a hóembereket, berakni a lejáratokat a 3 elemi Dojo-ba, mivel ezekkel most mindenki játszhat. Illetve a felénk eső oldal sötétebb, árnyékosabb lenne.
A Stadium-ban, aszerint lesz az egyik oldal tűz/víz/jég oldala, hogy hány olyan ninja áll rajta (beöltözve), így akár jég csapat megküzdhet jégcsapattal is.
Ha mondjuk 3 Shadow Ninja középre áll akkor, mindegy mit rak az ellenfél, mert ütik a lapját.
Most tulajdonképpen minden elem összecsap, habár mivel a Shadow egy nagy titok, itt feltűnik, de ugyanakkor rejtélyes marad.
A CJ Shadow-nak a birodalma az alagsor lenne, minden sötét lenne és át lenne alakítva, ahogyan a többinél is. Ide nem jöhet akárki, csak Shadow Ninja. Az elemi ninja főhadiszállásnál is lenne egy kis trükk:
Ha egy Shadow Ninja belép ide a Shadow részleg bejáratán, akkor a szoba közepén lévő elemi szimbólumokat tartó tábla fénylik, majd lesüllyed, a szoba elsötétül és széthasad a szoba, tehát a vizes rész megy jobbra-lefelé, a tüzes rész megy balra lefelé, és a havas rész megy felfelé a monitoron és így lenne a Shadow Ninjáknak egy saját főhadiszállásuk és kiképző helyük. Ebből a nem Árnyék ninják annyit látnak, hogy belép egy Fekete ruhás Ninja, fénylik a tábla és lesüllyed, majd egy kicsit elsötétül a szoba, majd minden visszaáll eredeti állapotába.
Illetve ebben a szobában az is lehetne, hogy amelyik ninjából több van, annak jön fel a gyakorló tere, olyan, mint ami 2011-ben volt:
És az elemek így vannak egyensúlyban az összecsapás során.
A mascot nyilván Sensei.
11.21. (szombat): Field Ops
11.24. (kedd): EPF üzenet
11.26. (csütörtök): Csak az újság frissül
12.02. (szerda): Card Jitsu Party utolsó napja
12.03. (csütörtök): Igloo Catalog, A Humbug Holiday átdolgozva az eredeti művet követve, Migrator megjelenik a távcsőben
12.10. (csütörtök): Penguin Style, Snow and Sports Téli kiadás, Stadiumból Ice Rink, Migrator közelebb ért, Készületek a szigeten
12.17. (csütörtök):Holiday Party
A Holiday Party teljesen olyan lenne, mint 2019-ben.
De idén nem kell díszeket gyűjteni, tehát nincs fő feladat. Viszont minden másodlagos feladat meglenne teljesen és új cuccokat lehetne velük kapni.
Esetleg a vonatozás visszatérhetne 2013-ból, de jobban kivitelezve, például nem lenne több színű sín, a nem fő megállókra nem kell olyan nagy hangsúlyt fektetni, elég kiírni, hogy arra van a megálló (valamelyik sarok vagy oldal), mint itt a Wilderness jelzése:
Illetve nem biztos, hogy használnám azt a technikát, hogy valaki a mozdony és a többiek csatlakoznak vagonoknak, elég lenne talán egy vonat mindenkinek.
Rockohopper járna körbe a szigeten.
12.24. (csütörtök): Mindenki kap ajándékot: egy különleges kifejezetten karácsonyos iglut.
12.30. (szerda): Holiday Party utolsó napja
12.31. (csütörtök):Tűzijáték
2021. 01.01. (péntek): Tűzijáték utolsó napja
Továbbá magán az online játékon kívül is kellene tevékenykedni. Újra be kellene indítani a plüssök és egyéb ilyen játékok gyártását és reklámozni azokat, illetve az Club Penguin-es Innocent Smoothie-k is visszatérhetnének.
Az alkalmazások terén a Club Penguin App-be bele kellene tenni a Sushi Drop-ot, Puffle Launch-t, Sound Studio-t és a Sled Racer-t. Nyilván az alkalmazáson is érvényesek lennének a változtatások, amiket a sima játékon tennék. Illetve nagyon jó lenne, ha a régi nintendo-s játékokat is megújítanák és visszatérnének erre a platformra mindenkinek ingyenesen.
Nagyon jó lenne új eredeti zenei videókat is csinálni, amik nem gagyik, mint a 2014 után kiadottak, hanem a 2012-es minőségűek, habár nem tudom, hogy ez mennyire megoldható. Mindenesetre ami biztosan megoldható jó Animated Short-ok, Meet-Up, Sneak Peek és egyéb közleményes és vicces videók, mint a 2011-2012-es időszakban (sajnos több YouTube videó nem láthatóvá lett téve, nyilván ezt is megszüntetném).
Továbbá a való életben megrendezett események is dobnának a Club Penguin imidzsén, mint ünneplése a Szülinapnak a Time Square-en, vagy valami más fontos helyen; nyílt napok az irodákban, rajzversenyek. És nagyon jó lenne, ha mondjuk Disney Land-ben lenne egy külön Club Penguin-es rész, nem kell nagyon nagynak lennie, csak egy kis utca szerűségben berendezve az épületek. Így a játékosok még jobban élvezhetik a játékot magán az online játékon kívül.
Viszont talán a legfontosabb dolog, hogy a Club Penguin-t reklámozni kell, mindenhol, ezt leginkább a Disney Channel-en és az internetes oldalakon lehet hatékonyan megoldani. És megkapó reklám kell, amiben látszik a CP élettel telisége és valódi arca, nem csak a szokásos “A Club Penguin egy cool havas játék, ahol játszhatsz extrém játékokkal, berendezheted az iglut…”. Mivel a Club Penguin-t többek között a játékosok teszik azzá, ami.
Ennyi lenne. Tudom, hogy nyilván nem olyan eredeti, mint a tavalyi, de ha belegondolunk, a Club Penguin-en is így csinálták, hogy az előző évi partik nagy részét újra felhasználták és hozzáadtak valami újítást és tökéletesen működött (legalább is szerintem), csak így tömören leírva kicsit visszatetszően festhet. És igazából az előző Ötlet Évem sem nagyon eredeti, mivel tulajdonképpen csak régi eleve meglévő partikat használok fel és azokhoz teszek hozzá, (veszek el) vagy változtatok dolgokat, úgy hogy nyilván szerintem a legjobb legyen.
De azért remélem, tetszett, és szeretném megkérdezni elsősorban, hogy melyik parti(k) tetszett(ek) a legjobban a tavalyiakat is beleértve:
Mivel lehet, hogy nem lenne túl könnyű csak egyet kiválasztani, így ötre is lehet szavazni egyszerre.
Illetve nyilván az is érdekel, hogy az idei vagy a tavalyi tetszik-e jobban:
Ha esetleg a más válaszlehetőséget választod, akkor írd meg kommentben.
Egyéb
Pályázat
Ha van igény pályázatra (ami azt jelenti, hogy legalább 2 ember küld be valamilyen elkészített dolgot a Fun Stuff-ból), akkor nyilván lesz nyeremény, amit a jobb mű kap..
Fun Activities, Katalógusok és más oldalak
Nem volt új Recept, Kézműves vagy Játék ötlet tavaly óta, és tavaly átnéztem az összes eddigit és remélhetőleg kijavítottam minden hibát (ha esetleg találsz egyet akárhol a blogon, örülök ha megírod), így nem történt frissítés a Fun Stuff oldalon.
A Katalógus oldalt már nem igazán lehet használni, mivel a 2013-as Holiday Party óta nincs partikatalógus (helyette csak ingyen cuccokat lehet elvenni a PARTIABLAKBAN), sőt a 2013-as Halloween Party-n volt utoljára rejtett cucc partikatalógusban. De ami a legrosszabb, hogy 2015 július óta nincs rejtett cucc a frissülő katalógusokban sem. Szóval ezek az oldalak maximum már csak nosztalgiázás céljából nézhetők, habár nem nyúlnak vissza túl régre (2012 nyaráig).
A Penguin Times nagyon szépen ment egészen októberig, viszont azóta időhiányában elmarad a szerkesztés.
A Megfigyelések lapot sem lehet túlságosan használni már, mivel nem történik semmi olyan, ami érdekes, érdemes és lehet róla valamilyen megfigyelést, teóriát írni. Sajnos az EPF, Card Jitsu és alapvetően a jól tervezett, összefonódó történet már veszett ügy.
További történések a blogon
Oldalt a widgetekhez hozzáadtam egy Twitteres modult, így lehet már itt is látni, ha retweetelek, esetleg tweetelek valamit, twitter fiók nélkül is.
Kivettem a Hírességek widgetből CeCe-t, Rocky-t, Brady-t és McKenziet, mivel más reklám karaktereket sem csináltam meg (pl.: Breki a béka, Merry Walrus), de kereséssel elérhetőek. Viszont Dot-ot be kéne venni közéjük, szóval őt meg fogom csinálni.
Illetve még van pár teendőm a blogon: a hírességeknél kell pár frissítés, mert van, hogy nem elérhető pár Player Card vagy Háttérkép; a Katalógusoknál is kell frissíteni, mert például a Costum Trunk fedőlapja más és a Snow and Sports is más.
Továbbá van egy nagyobb dolog, amit szeretnék megcsinálni: egy teljes körű Club Penguin tutorialt, a játék történetétől kezdve a minigame-eken és szobákon át az Ügynökké, Idegenvezetővé stb. válásig. Viszont most azért nem gondolom érdemesnek megcsinálni, mivel a nem túl távoli jövőben történik meg a Project Super Secret megvalósulása, ami teljesen befolyásol mindent. Illetve egy másik fontos tényező (ami az egyéb terveimre is vonatkozik), hogy nem tudom, mennyire van rá igény, mivel lássuk be, a magyar CP közösség elég kicsi és a legtöbben úgy tudom, tapasztaltabbak már a játék terén és nyilván feleslegesen nem szeretnék dolgozni.
Összegzés
Összességében nem történt sok minden a blogon, de alapvetően a Club Penguin-ről is elmondható, hogy elég lapos és unalmas mostanában. Éppen ezért a motiváció is kevés volt, így voltak kimaradások, illetve időhiány miatt vannak elmaradásaim is például az Értékelésekkel.
Így idén is szeretnélek megkérdezni titeket, hogy szerintetek:
(Nem leszek csalódott, ha az arányok “rosszabbak” lesznek a tavalyihoz képest, mivel nem törődtem olyan sokat a bloggal, amiben nyilván közrejátszanak önhibán kívüli és belüli tényezők is.)
Végül idén is tehetek egy bejelentést, mivel valószínűleg nem sokára meglesz a 100 kattintás. Viszont ezt sem mondhatom teljesen örömmel telve, mivel szemmel láthatóan a játék, amit ismerünk és szerettünk, “haldoklik” és ez nincs máshogyan a közösséggel sem.
Alapvetően ha fellépünk a játékba ritkán lehet látni FULL-os vagy akárcsak 5 csíkos szervereket. És ha ez így van az egész közösséggel, akkor magyar a közösségnek szinte elenyészőnek kell lennie logikusan, és ez pontosan így is van. A magyar közösség is úgymond vegetál, sajnos alig van aktív játékos és azoknak is nagy része kezd kiöregedni, ahogyan Gergo777 is mondta.
De, mint azt tavaly is mondtam, nagyon örülök, hogy van még, aki itt van és része a közösségnek, mivel mindenki sokat számít.
Legközelebb ilyesféle nagyobb volumenű bejegyzés a “Marcellm 6 éves” lesz, viszont érdemes elolvasni (esetleg újra) Gergo777-nek a Project Super Secret-ről és a CP jövöjéről írt posztját, amiben elmagyarázza, hogy a Club Penguin miért tűnik haldokolni. Továbbá még ezen kívül rengeteg érdekes fordítás, mint a “Hogyan kéne véget érnie a CP-nek”, Ninják és Pingvinek, illetve eredeti személyes bejegyzések, például: 9 éves lett Gergo777 stb. elérhető az ő blogján.
Addig is minden olvasónak nagyon köszönöm, hogy követi az oldalt,
Ebben a szobában kell megkeresni ezeket a tengeri növényeket:
Ha mindhárom megvan, a memberek kapnak egy Nemo jelmezt.
Naponta lesznek ugyanilyen keresések 1 héten keresztül.
Illetve 14-én mindenki kap egy hátteret:
Összesen 6 szoba van feldíszítve, plusz egy partiszoba, amiben az első nap volt a feladat.
A Beach:
Innen nyílik a partiszoba. És itt van az új pin, ami egy kancsó.
A Dock:
A Town:
A Cove:
És az Ice Berg:
A partira Rookie látogat el.
Összességeben ugyanazt gondolom, mint a Zootopia Takeover-ről, hogy felesleges, szegényes és unalmas. Sajnos ez is egy teljes hónapig tart.
Valamint
Érkeztek újabb hírek a Project Super Secret-ről.
Itt van pár kép Spike Hike 3D-s pingvinjének mozdulatairól:
Illetve egy képet egy ikonról:
Ennek elvileg a kávé és forró csoki felszolgálására lesz alkalmas a szigeten.
Továbbá egy videó, hogy hogyan lehet megetetni a pingvint:
Szerintem elég idegesítő lenne, ha folyton etetni kellene a pingvineket is.
A kijöveteléről még nem tudunk pontosan semmit sem, lehet hogy csak 2017-ben fog megújulni a Club Penguin, viszont az is lehet, hogy csak az alkalmazás lesz új.