És a másik pedig a júliusi party bejelentése a blogon, ami egy Star Wars Takeover lesz:
Hát ez egyre jobb lesz. Még el sem kezdődött az egyik reklám party, de már bejelentik a következőt. Egyre jobb lesz. Kezdem elveszíteni a hitemet a Team-ben 😦
Valamint
Mint tudjátok, csütörtökön volt a Penguin Times 400. számának avatás. És Aunt Arctic is feljött, hogy megünnepeljük. Már éjszaka volt és beléptem egy random szerverre amin mindössze 2 csík volt, és látom hogy megkaptam a stamp-et. Megnéztem és tényleg ő volt. Készítettem képet is:
Megkaptam a hátteret:
Bár nem olyan jó mint ez:
De azért megteszi.
Bejelöltem barátnak:
És a stamp-et is:
Én nem hittem a szememnek mikor láttam, és nagyon meglepett. És szuper hogy találkozhattam vele is, mert őt is kedvelem.
Cadence-el is ez volt a helyzet, csak akkor én voltam a szobában és egyszer csak megjelent a Fashion Show alatt. Csak akkor lefagyott a Flash és nem tudtam elkérni a hátteret és barátnak jelölni.
És most, hogy AA a barátom, láthatom, hogy mikor online, így kiírom a blogra majd.
“[…] Hogy ijesztgetési pontokat szerezz egy mini game-mel kell játszani. És használni akarjátok a leghangosabb és ijesztőbb ijesztéseteket. Csak nehogy te ijedj meg.
Lesznek ingyen cuccok mindenkinek. És a memberek az ijesztgetési pontjaikkal vásárolhatnak még több szörny ruhát.
Ahogy a rivális csapatok ijesztgetik egymást a győzelemért, új cuccok válnak elérhetővé.
Spike közzétett egy sneak peak-et a JOX klubházáról, mivel ő hozzájuk csatlakozik:
Nem tűnik túl jónak ez a club ház. Én kíváncsi vagyok a RΩR szobára, de csak a party kezdetén szeretném megtudni, és már elég a sneak peak-ekből.
Valamint
Az előző bejegyzésben egy exkluzív sneak peak-t kaptunk pár bélyegről.
Spike nem rég tweet-elte azt, hogy nem hinnénk el hogy mennyire szuper lesz a My Penguin újabb verziója. Szerintem lesz egy újabb játék, amikhez járnák ezek a stamp-ek, de mivel ez a játék nem lesz benne a bélyegkönyvben külön mint játék, ezért az Activities-hez fogják adni. De én még mindig azt várom, hogy Androidra is jó legyen, mert talán az hasznosabb frissítés lenne.
Ő a PNK csapathoz csatlakozik, és szerintem ez nekik a clubházuk. Egy lányoknak való “édes” szoba 🙂 És ezek szerint akkor minden csapatnak lesz egy háza. Kíváncsi vagyok a többire is, de már csak 1 max 2 sneak peak lenne jó, hogy ne tegyenek tönkre meglepetéseket.
“A Cp legelső Ijesztő Játékain egy csapathoz kell állnod-épp mint a filmben. Válaszd ki ami illik az ijesztgetős stílusodhoz és végezd el az ijesztgető játékokat, hogy megnyerhesd a király díjat!
Itt vannak a rivális csapatok:
Roar Omega Roar (Üvöltés Omega Üvöltés): Az ijesztgetési képességeid a tökély csúcsán vannak? Te vagy a legjobb a legjobbak közt? Akkor a ROR a csapat ami kell neked.
Jaws Theta Chi (Pofák Théta Chi): A JOX-osok természetes született küzdők, akik szeretik az ijesztgetést a játékban.
Python Nu Kappa (Piton Nu Kappa): Elrejted a belső szörnyet egy mosoly mögé? A PNK-soknak természetes ösztönük van az ijesztgetéshez.
Oozma Kappa: Ne becsüld alá ezeket az eltökélt veszteseket-bőségesen van szívük, hogy elsők lehessenek. “
Mint az egyetemeken itt is vannak csapatok, és ezeknek a neveikben gyakran találkozunk görög betűkkel. Nem tudjuk még pontosan, hogy milyen szerepe van a csapatoknak, de szükségesek lesznek.
Te mit gondolsz?
És melyik csapathoz jelent kezel majd? -Én a R ΩR-ba.
A Dojo olyan maradt mint volt és továbbra is játszhatnak a nonmemberek a különböző card jitsu játékokkal. Az értékelés nem sokára lesz közzétéve.
Érkeztek frissítések:
1. Új előadás
ÚJ előadás érkezett a Stage-be, az Underwater Adventure:
A katalógusban csak 1 rejtett cucc van, az első oldalon a felső pingvin hasánál.
És van egy pin is, ami mindig ki jön ezzel az előadással, de a másik pin is még mindig ott van.
2. Puffle Adoption Update
Megújították a puffle adoptáció helyét még múlt héten. Már a Pet Shop- ban látszik egy kis változás:
Ha megnézzük még szembetűnőbb a változás:
A bal oldalt a notesz megváltozott, ami jó lett, max a puffle ikonoknak lehetne körvonala, és a cetlinek. A Puffle-k alá betettek egy tök jó szőnyeget és a háttérben ott van egy Rainbow Pufis plakát, ami csillog. Ha rákattintasz:
leírja a megszerzésének lépéseit, amit a PP ’13-ról már ismerünk. Ez egy jó újítás volt, bár bekerülhetett volna ide a Rainbow Puffle is, nem csak egy plakát. És sajnos nem is írtak róla semmit, csak újítottak és Levente2318 informált róla. Ezt szerintem a PP alatt kellett volna megtenni, de végül is így is jó az eredmény.
3. Megjelent a CJ Snow a My Penguin App-on
Frissítettrék az App-ot és hozzáadtáka játétokhoz a Card Jitsu Snow-t:
Még nem tudom, milyen az app, mert még mindig csak iPad-re ó, de szerintem tök jó.
4. Monster University Takeover Sneak Peaks
Megjelent a party trailer-e:
Azt mondja
“Lépj be a szörny egyetembe.”
Itt látható a szörny egyetem főbejárata, ami látható az egyik új háttéren és ezen a régebbi sneak peak-en:
Amit nem írtam az az, hogy a moderátor ikon mellet látható egy MU ikon, ami a feladatot tartalmazza.
Itt látható az egyetem belülről, és a clubházak, amik a csapatoké.
“Csatlakozz egy csapathoz.”
Azt még nem tudom, hogy a csapatoknak milyen jelentősségük van, de ki kell választani egyet.
“Majd teljesítsd az ijesztgetést”
Ez egy berendezett ijesztgető pályának tűnik, és jobb oldalt pedig mappák, amik a feladatokat tartalmazzák talán. És az a lényeg, hogy ki nyeri meg az ijesztgetés kupát:
És megjelentek screen-ek is:
Az felső azt írja, hogy a memberek még ijesztőbbek lehetnek az exkluzív ruhákkal.
Az alsó pedig azt írja, hogy csatlakozz az ijesztő játékhoz. Van egy serleg is a képén így lehet hogy az a cél, hogy minél ijesztőbbek legyünk, vagy minél több pingvint ijesszünk meg.
Nekem ez a party még most sem nyerte el a tetszésemet, és nem is fogja.
5. Új szavazás:
6. Másik nyári party
Aki olvasta a régebbi posztoknál a kommenteket az már ismerheti az információt, hogy:
Mint mondták most 3 vadonatúj party lesz. Ebből kifolyólag elmaradnak az eredeti party-k. Kérdezték Spike-ot, hogy i lesz a Jam party-val és azt mondta, hogy egy Summer Party…. zenével. Nem tudom pontosan mi sül ki belőle, de szerintem nem lesz olyan jó, mint az Ultimate Jam.