A Blog életében ötödször is elérkezett a naptári év vége, amikor értékelem az évet, de sajnos valószínűleg ez egyben az utolsó ilyen alkalom is, legalább is az eredeti Club Penguin-nel kapcsolatban.
De mielőtt jobban bele gondolunk, hogy a jelenlegi játékot el fogjuk veszíteni, menjünk végig az idei év eseményein.
Prehistoric Party (Jan. 20 – Feb. 3.)
Idén 1 év kihagyás után visszatért a 2013 óta szinte hagyományos januári Prehisztorikus Parti. Most azért kellett a múltba látogatnunk, hogy energiát biztosító rögöket keressünk a 2015 novemberében Herbert miatt itt ragadt Alien Puffle Űrhajó működéséhez. A darabokat szokásos Treasure Hunt szerű mini-game-en keresztül kellett megtalálni.
ILLETVE egy másik oka a parti visszatérésének a Dínó Tesó c. Disney film kijövetele. A partiban viszont konkrétan nem volt reklám, csak a Penguin Style-ban jelmezek, és a partiablakban egy erre hivatkozó gomb. A partira Gary látogatott el.
Habár a múlt világa kreatív és viszonylag jól kidolgozott, nekem eddig sem tetszett túlságosan, mivel annyira nem fogott meg és egyáltalán nem hasonlít a szeretett havas világunkhoz, és még csak nem is logikus szerintem, hogy ilyen. A történeti szál is viszonylag jól volt tovább víve, de egy kicsit erőltetett, hogy a múltba kellett elmenni értük. És számomra ismét nagyon unalmas volt ez a party, a dínós átváltozást nem szeretem, a dínópufikat pedig, mint 2014-ben is mondtam a többi puffle creature anomáliával együtt ellenzem.
A party után az űrlények végre elmehettek és végre véget ért a 2015 november óta tartó Operation: Crustacean. Habár azóta is rendszeresen “rabolnak el” pingvineket az űrlények.
Illetve január óta már nem lehet letöltetni a Sled Racer és SoundStudio applikációkat.
Operation Tri-Umph (Feb. 10 – Márc. 2.)
Ahogy az egyik operation befejeződött, nemsokkal utána kezdődött egy új. Először Herbert felállított egy diszkós táncparkettet a Snow Forts-ban, a második héten a Town-ba belépő pingvinek összementek Herbert zsugor-sugara miatt, de erre szerveztek egy ötletes Mini Eventet. A harmadik héten a Plaza felének elvette a színét Herbert gépe, de megnyílt a rejtekhelyének bejárata, ami a 2015-ös Cave Maze végén volt, ahol a gépét csak ki kellett húzni az áramból és végeztünk is. Az eseményeken Herbert és Rookie járt körbe a szigeten.
Az event, vagy event sorozat szerintem tökéletesen egyszerűen, de nagyon izgalmasan kezdődött, majd folytatódott, de a vége számomra nagy csalódás volt, mivel csak kattintani kellett egyet a dugóra és visszahozták a Cave Maze-t, ami nagyon tetszett most is, de így semmi értelme nem volt a tavalyi Cave Maze Event-nek szerintem.
Puffle Party (Márc. 16 – Ápr. 20.)
Idén sem maradhatott el a pingvinek legjobb barátainak megünneplése. Idén visszatértünk az eredeti koncepcióhoz, hogy nem kell semmilyen különösebb háttértörténet, csak szervezünk egy partit a pufik tiszteletére. A feladat az volt, hogy egy szobában azonos színű, de más fajta pufik (pl.: sima piros, piros triceratopsz, piros nyúl) elrejtőztek. Ezek közül egy bizonyos fajta pufit kellett megtalálni. Illetve a Town-ban, Snow Forts-ban és Plaza-ban is mindennap sorra került egy szín, amit ünnepeltünk a parádén. Át is lehetett változni az eredeti sima pufikká, plusz a szivárvánnyá, az arannyá, macskává és kutyává, röviden, amikké tavaly és 2014-ben is. Illetve minden Puffle Creature is adoptálható volt, amit eddig felfedeztek. A partit 3 héttel meghosszabbították, és rögtön utána kezdődött a következő parti; úgy látszik, ez volt az előképe annak, ami majd nyáron következett, de itt még nem sejtettük. A partin Puffle Handler vett részt.
A dekoráció tavalyról volt visszahozva, de nem volt Wilderness értelemszerűen, így teljesen a 2014-es Puffle Partival egyezett meg, néhány apróságot leszámítva (mint elcsúszott szövegek, táblák). Ez az új dekorációs szisztéma, ami nem a Puffle Domain-eken alapul, 2014-ben sem tetszett, tavaly sem, de akkor legalább volt Wilderness. Viszont a feladat ötletes volt és viszonylag jól kivitelezett, de ha lettek volna a különböző színű pufiknak székhelyek, szerintem még több értelme lehetett volna. A hosszabbítás szerintem semmit nem adott a partihoz, sőt fokozta számomra az unalmat.
Wilderness Expedition (Ápr. 20. – Máj. 4.)
A Sasquatch (Nagyláb), akinek megszavazták, hogy a neve legyen Sam, megtalálta a szülőhelyét, (ahonnan elveszett és így pufik között nevelkedett, mint azt tavaly megtudtuk) és nekünk is el kellett látogatnunk oda. Az erdőben nyomokat követve és gyűjtve kellett haladni, 3-3 nyom után kaptunk 1-1 cuccot és a végén elértünk a Sasquatch Village-be. A partin maga Sam járt körbe.
Szerintem remekül össze volt rakva, nagyon jó érzés volt viszontlátni a 2011-es Maze-t és a feladat elég egyszerű volt, de a szisztéma szerintem eredeti és ötletes. A vége viszont itt is egy picit csalódás volt, mivel 2011-ben óriási meglepetés volt a Brown Puffle, de itt semmi meglepetés nem volt tulajdonképpen.
Továbbá sajnálatos módon április óta a Club Penguin Times csak kéthetente jelenik meg.
Zootopia Takeover (Máj. 18 – Júl. 6.)
Márciusban is kijött egy új Disney film, a Zootropolis, így csináltak egy partit, ami majdnem két hónapon át tartott, így júniusban nem is volt külön parti. A partin semmi feladat nem volt, de kezdetben csak pár szoba volt feldíszítve, a másik fele június elején jelent meg (de így sem volt sok szoba). Illetve a partiablakból el lehetett venni jelmezeket. A partin Aunt Arctic volt a mascot.
Ez a party szerintem a legszégyentelenebb reklám party eddig, mivel szerintem nem lehetett semmit sem csinálni, eleinte csak a fele volt elérhető, és a szobák közt voltak nem rosszak, de az egész számomra csak egy kínos reklám, nem több, és a 7 hét hosszúság csak tetézte. (De a film nagyon tetszett, szerintem az egyik, ha nem A Legjobb Disney Film, mindenkinek javaslom.)
Finding Dory Takeover (Júl. 6 – Aug. 17.)
A masszív Zootopia reklám után egy csak nagyon kicsit kevésbé horribilis takeover-rel lehet a nyár színvonalát folytatni. Júniusban kijött a Szenilla nyomában c. Disney film, így júliusban ezt meg kellett ünnepelni egy 1 hónapos partival, ami rögtön az előző után kezdődött, a Standard CP sziget visszaállása nélkül. A partin minden nap egy adott szobában meg kellett találni 3 dolgot és azután el lehetett venni egy cuccot. Ez volt az első party, ami elkezdte a trendet, hogy 4 hétig tart (egy teljes hónap megközelítőleg) és így ezután minden parti 28 napig tart és nincs szünet a partik között. A partin Rookie volt a mascot.
Szinte ugyanaz az véleményem, mint a Zootopia Party-ról, kínos reklám, nem jól beépítve, kevés viszonylag jól kinéző szobával. De itt legalább volt egy kicsit értelmesebb feladat is, és annyira nem éreztem pofátlannak.
Frozen Fever Takeover (Aug. 17 – Szept. 28.)
És az eddig is “kiemelkedően magas színvonalú” nyarat egy Frozen FeverTakeover-rel lehet “megkoronázni”/lezárni. A parti teljes egészében a tavalyi volt, csak annyi változás történt, hogy nem tért vissza Elsa jégpalotája. A partin Rockhopper vett részt, de a Migrator és minden előjel nélkül érkezett elvileg ÚSZVA. És mi több a party a négy héthez képest is meg volt hosszabbítva 2 héttel, tehát ez volt a második leghosszabb a CP történelmében (az első a Zootopia, ha nem számítjuk az Op: Tru-Umph-ot).
Ez volt szerintem nem csak 2016, de az egész CP történetének legalantasabb partija. A feladat és a cuccok egyáltalán nem változtak, a partin szinte nincs mit értékelni.
Halloween Party (Szept. 28 – Nov. 2.)
Idén a Halloween-kor (igazából jóval előtte) feldíszített szigeten (teljesen tavalyi dekoráció) szellemcukorkák jelentek meg, és mindegyikből össze kellett gyűjteni hármat-hármat átlagosan 3 naponta, hogy a Monster Maker 3000-et működtesse. Természetesen Gary járt körbe a szigeten a party alatt.
A party szerintem nem volt olyan rossz, főleg 2016-ot nézve, de az eddigi Halloween Partikhoz képest szerintem lényeges romlás volt. A feladat szerintem nem volt izgalmas, túl egyszerű és monoton volt (a 2010-’11-es felépítéshez képest eléggé nevetséges is). Nem volt sok energia belefektetve egyáltalán, de így is több, mint a Frozen Takeover-be.
Illetve a Club Penguin idén ünnepelte a 11. és valószínűleg egyben utolsó születésnapját.
Az ünneplésen Aunt Arctic vett részt. Nekem tetszik a szoba, a dekoráció tulajdonképpen a 2014-es átszínezve, de nekem ez a színösszeállítás sokkal jobban tetszik.
Illetve októberben Spike Hike bejelentette, hogy kilép, nem csak a játék vezetéséből, de az egész Disney cégtől.
Music Jam (Nov. 2 – Nov. 30.)
Idén visszatért a Music Jam végre és 5 év után ez tényleg Music Jam-nek is nevezhető. A szigeten jó pár színpad fel volt állítva különböző zenei műfajoknak, Cadence és a Penguin Band fellépet és körbejárt a szigeten és volt klasszikus Backstage, illetve visszatért a Music Cruise pluszban. A partin autogramokat kellett gyűjteni 2-3 naponta hírességektől.
Szerintem a parti igazán jó volt, nagyon örültem, hogy visszahoztak pár klasszikus szobát, ami a régi hangulatot idézte, a Music Cruise is jó szerintem, de a party nagyon összeollózottnak tűnt. A feladat ötlete tetszik és habár kicsit sem nehéz, legalább nem a “minden szobában 3-3 valamit összegyűjteni naponta” rendszer.
Illetve novemberben megkezdődött a Project Super Secret, a Club Penguin Island applikáció béta tesztelése néhány régióban.
Holidy Party (Dec. 1 – Jan. 4.)
Az évet szokás szerint Holiday Party-val zárjuk, és természetesen visszatért a Coins for Change is. Rockhopper a mascot.
Az idei Holiday Party szerintem nagyon rendben volt, visszatért pár rég nem látott szoba, voltak újak, az egész sziget fel volt díszítve. De sajnos nincs túl sok új tenni való a partin, viszont így sem rossz.
És sajnos idén szakítottak a 10 éves hagyománnyal és nem volt újévi tűzijáték.
Összességében az év borzasztó volt, főleg a közepe, nagyon érződött, hogy csak még kicsit “csökkentett üzzemódban” csinálják, amíg ki nem jön a Club Penguin Island. Viszont voltak az évnek fénypontja.
Az én sorrendem:
Holiday Party’16 |
Music Jam’16 |
Halloween Party’16 |
Operation: Tri-Umph |
Wilderness Expedition’16 |
Puffle Party’16 |
Prehistoric Party’16 |
Finding Dory Party |
Zootopia Party |
Frozen Fever Party’16 |
(Még nincsen pontozás, mivel az egész eddigi pontozást újra szeretném rendezni.)
De ez és persze, minden, amit értékeléseknél írok, csak az én személyes véleményem, ha máshogy gondolod, az is ugyanannyira helyes és jogos, mindenki bátran alkosson saját véleményt.
Az évvel kapcsolatban még néhány apróság:
A pinek elrejtése változó volt, pár jól el volt rejtve, de a többség sajnos nem.
A What’s New Blog-on az év első felében játékosan közölték, hogy mi lesz az adott hónapban (pl.: anagramma), de most már csak egyszerűen leírják, és általában nem történik sok jelentékeny dolog.
Illetve megjelent egy új formátum a What’s New Blog-on, az Island Insider, amibe kérdésre felelnek, játszanak és Sneak Peek-eket mutatnak. Pl.: A jövő januári party egy CLub Penguin Island Party! Nekem tetszik ez a formátum.
Idén nem jelent meg egy új Puffle faj sem. (Végre.)
Sajnos egész évben csak member cuccok voltak szinte, a nonmemberek pineket, háttereket is ritkán kaptak, ami szerintem nagyon igazságtalan és szomorú.
A Sneak Peek-ek mennyisége alacsony volt év elején, ami tökéletes volt, de néha én más részletet osztottam volna meg személy szerint. Az év második felében voltak partik, amikről nem is volt sneak peek, de sajnos az év vége felé, az Island Insider-ben sokat mutattak szerintem.
És legvégül,
Mindenkinek Boldog
Új Évet Kívánok!
Mindenkinek köszönöm, aki még most is nézi a Blogom,
Marcellm
Te mit gondolsz az évről?