Pirate Party’14 Értékelés

december 4, 2014

Idén nem operation-t tartottak novemberben, hanem valami teljesen mást. Visszahoztak egy régebbi partit és azt tartották meg, persze rengeteget változtattak és alakítottak rajta.

Szerintem nagyon jó ötlet visszahozni a Pirate Partit, csak nem most novemberben. Szerintem ez tipikusan egy nyári party lenne, mint az Adventure Partik (igaz az első Pirate Party április-májusban volt). Szerintem sokkal jobb lett volna a Frozen Takeover helyett augusztusban. És akkor a Frozen Party nem egy Summer Party lett volna csavarral, hanem a film kijövetelének első évfordulójának tiszteletére egy party.

És mint mondtam, nagyon átalakították a 2007-hez képet, ami teljesen értelemszerű, mert akkor még szerintem nem voltak olyan nagy, komplett dolgok a partik, de persze biztosan volt egy nagyon jó hangulatuk. Én ez alatt azt értem, hogy a dekorációk és a grafika még nem volt olyan jó, persze 2005-höz képest nagyon sokat fejlődött. A megtörtént átalakítások végül is logikusak, de szerintem most sem hozták ki belőle teljesen, amit lehetett volna.

A szobák nem voltak annyira jók:

File:Piratebeach.png

A Beach-el a bajom egyrészt, hogy a hajóroncsok szerintem szükségtelen illetve a Lighthouse nem néz ki jól.

File:Piratedock.png

Ezzel a szobával csak egyetlen bajom van, de az a többinél is mind jelentkezik, ezért lentebb írok majd róla. Amúgy egy igényes jól kinéző szoba lenne.

File:Piratetown.png

A Town nem volt annyira jó nekem az alapötlete sem tetszik annyira, persze ha jól ki lett volna vitelezve teljesen jó is lehetne.

File:Pirateforts.png

Ez a szoba szerintem jópofa és a stílusa sem rossz, csak itt is az általános kivitelezéssel van gond. És még nem értem minek vannak ott a ketrecek, de az nem olyan fontos.

File:Piraateplaza.png

A Plaza-val ugyanaz a helyzet, mint a Town-nal, de talán itt egy kicsit ötletesebb az alap.

File:Pirateforest.png

Ennek a szobának nagyon jó az alapötlete, és régebben mondtam, hogy nagyon imádom a ősi maja illetve azték kultúrát, de itt most szerintem nem oldották meg olyan jól. Nem csak az alap hibák vannak itt szerintem, hanem ötlet terén is sokkal többet kihozhattak volna ebből a szobából.

File:Piratecove.png

A Dock-on kívül a Cove tetszett a legjobban…. De itt is vannak az alapproblémák, mint máshol, amik a következők:

Visszatért a Summer Jam-es hátrány, hogy mindenhol homok van, ami furcsa, de most valahogyan nem is nézett ki olyan jól.

Illetve egy sokkal szembetűnőbb igazi probléma, hogy a szobákban lévő dolgoknak nem volt fekete körvonaluk, ami szerintem nem jó grafikai fogás. Pedig egyes szobák tökéletesek lettek volna grafikailag és összhatásilag, ha ez meg van. Nagyon szuperül néztek volna ki a körvonalakkal, mert hasonló volt a grafikai árnyékolás az ezt megelőző Halloween Partiéval, ami szerintem ebben az évben a legjobb volt, csak most kivették a kontúrokat. És a szobák témái sem voltak annyira érdekes, vagy sokszínűek.

Illetve a víz gusztustalan volt. Nem értem miért pont ilyen árnyalatot adtak neki, olyan hatást keltett, mintha mocskos és poshadt lett volna. Nem értem mi volt a baj a normális, szép tengerkék színnel és miért kellett zöldesíteni.

És a komplett Halloween Party után most megint egy kevés feldíszített szobájú party volt, sőt inkább csak mini-party. Nem értem, hogy mi a jó abban, hogy csak a 7 főszobát díszítek fel semmi mást. Ez nagyon kevés. Pedig erre a partira nagyon sok régebbi szobából válogathattak volna, de sajnos azokkal nem sokszor élnek. Szóval ez is adott egy alap hangulat rontást, mert egy komplett kalóz partira számítottam egy Adventure Pary 2011-eshez hasonló, persze nem vártam hogy annyira szuper legyen, csak egy kicsit megközelítse.

A zenék változóak voltak szerintem. Pár zene nagyon baljósan hangzik, mint a Beach-en (de ez egy kicsit érthető a Migrator miatt), és a Snow Forts-ban. A Dock-ban lévő zene sem annyira vidám. A Town-ban, Plaza-ban és a Cove-ban lévők viszonylag jók. A rákcsatához pedig illett a zenéje.

Csak a szobákba most is be volt rakva egy csomó, idegesítő háttérzaj, sőt a Beach zenéjénél egy idő után nincs is zene, hanem csak a zajok. Ráadásul a Forest-ban csak azok voltak. Szerintem a szobákba a zenéket szükségtelen zajok nélkül kellene betenni, olyan formában, amilyenek az Iglu zenéknél, mert ott szerencsére még nincsen zaj. Szerintem igazán visszahozhattak volna régebbi zenéket, mert nagyon is illetek volna ide az Adventure Party-s zenék.

 

Sajnos ez party megint az eddigi sablon szerint készült feladattal rendelkezett.

Azaz naponta kellett teljesíteni egy kardcsatát és azért járt egy nonmember és egy member cucc. Mint mondtam a feladat kardcsata volta kalóz rákok ellen. De sajnos nagyon egyhangú lett, mivel minden nap ugyanolyan volt ez a küzdelem:

Amúgy maga a kivitelezés érdekes, mivel in-game és nem volt rosszul megcsinálva. Igazából az egyetlen, ami nekem nem tetszett, hogy a kardozás-kőpapír-olló alapján működött és csak a szerencsén múlott a győzelem, ami egyébként nagyon egyszerű volt, szóval nem volt túl sok értéke a feladatnak.

És nagyon egyhangú és unalmas volt, mivel mindig teljesen ugyanolyan volt csak más szobákban, ráadásul sorrendben, és ki volt írva, hogy hol van, tehát még csak nem is nekünk kellett megkeresni. Kivéve a végén, mert az tetszett, hogy a rákkapitánnyal kell megküzdeni jó végén nagy rák ötletes volt.

De egyedül volt 3 élete, a többiben pedig rákonként 1-1, szóval ez sem ért túl sokat.

És volt még egy másodlagos feladat is a membereknek, a kardozás nem csak a rákokkal történt, hanem egymással is lehetett, és ezzel a kalózzá válás útján haladtuk, mint as Jedivé válás. Ez a táncolós fej feletti ikonos megoldású volt, tehát teljesen olyan mint a Jedis csak itt a memberek többféle kardot kaphattak, amik különböző mozdulatokkal jártak és az tetszett, hogy a legvégén van egy kalóz ruha, amivel egy tök jó mozdulat jár.

Ami kicsit zavart ezen a téren, hogy a kétféle kardozás teljesen külön állt egymástól, persze a rákokkal lehetett a kiérdemelt karddal párbajozni, de nem számít semmit, mert nem úgy volt megcsinálva, mint a Penguin Cup. Szóval úgy teljesen külön állt, pedig össze is lehetett volna kapcsolni és a kardozásokat ezerszer érdekesebbé tenni.

Amit nem értek, hogy a Migrator-ral mi lett pontosan. Mert ugye a rákok tönkre tették, ami szerintem teljesen hülyeség volt, de mindegy. És miután vége lett a partinak sehol sem lehetett látni RH-t csak eltűnt a hajóval együtt. Azóta jelentek meg cikkel tőle az újságban, amiben azt írja, hogy nagy inspirációt kapott a Merry Walrus szuper szánjáról és mik lesznek az új Migrator-on. Ha a Migrator tényleg nagyon szuper és ötletes lesz, akkor valóban volt értelem ennek a tönkremenésnek, de amúgy szükségtelen szerintem. Visszatérve, hogy nem volt semmilyen infó, hogy hogyan ment el Rockhopper és mi lett pontosan, szerintem ezerszer jobb lett volna, ha megkezdődik egy Save the Migrator Project II. Igaz, hogy hosszú lefolyású lett volt, akár átnyúlik az újévbe, de szerintem pont ezért volt nagyon jó és ötletes, jól kivitelezett az első. Én mindenképpen tartottam volna, vagy tartanék egy ilyet.

Amúgy a történet nagyon tetszik, igazán ötletes és jópofa, hogy mikor Rockhopper megállt a Swashbuckler-szigeten, kalóz rákok kérték meg, hogy elhozza őket a szigetre, hogy láthassák.  Aztán a rákok fellázadtak és a sziget kincseit akarták elbitorolni.

És aminek örültem, hogy egy eredeti témát választottak. Nem kell mindig kitalálni egy új, de gagyi és nem olyan ötletes partit minden nem fix-partis hónapra. Úgy értem ha van egy igazán jó, új ötlet azt meg kell valósítani, de nem kell mindig erőltetni, elvégre a Club Penguin 9 éves pályafutása alatt rengeteg ötlettel rukkolt elő, és a régiek közül simán lehet válogatni, mindenkor. Most ez történt, hogy egy régi 2007-es partit hoztak vissza újrakészítve, más ilyet is csinálhatnának, Pl.: Water Party, Winter Fiesta, Snow Sculpture Showcase, Festival of Flight.

Összességében rosszabb lett mint számítottam, pedig nagyon sok lehetőség rejlett benne, nem volt túl jól kivitelezve, a folyamatosság nagyon lagymatag, erőltetett volt az egyhangú, unalmas feladat, de a háttértörténet nagyon jó.

Pontozás:

Reklámokból tűnt: 5 p

Valójában: 3.8 p

Tehát egy közepesnél rosszabb party 2014-ben.

Te mit gondolsz?

Játssz most!

Club Penguin - Waddle around and meet new friends!


Szerdai Frissítések

november 28, 2014

Már végig lehet csinálni a feladatokat és érkeztek fontos hírek:

1. Feladatok

21-én a Dock-ban jelentek meg a rákok:

Ha legyőztük őket, ezeket kaptuk:

Mindenki számára egy csúzli Hand Item és a membreknek egy kampókéz Hand Item.

 

22-én a Town-ban tűntek fel:

Ha legyőztük őket, ezeket kaptuk:

Mindenki számára egy  kalóz zászló Hand Item és a membreknek egy kalózsapka Puffle Hat.

 

23-án a Snow Forts-nál voltak:

Ha legyőztük őket, ezeket kaptuk:

Mindenki számára egy kulcscsomó Hand Item és a membreknek egy béklyó golyó láncon Feet Item.

 

24-én a Plaza-ban tűntek fel:

Ha legyőztük őket, ezeket kaptuk:

Mindenki számára egy kalóz fejkendő és a membreknek egy hiúz jelmez.

 

25-én a Forest-ben:

Ha legyőztük őket, ezeket kaptuk:

Mindenki számára pénz, ha jól tudom és a membreknek egy krokodil jelmez.

 

És a legvégső feladat:

Itt eddigiekkel ellentétben, most egy különleges rák kapitánnyal kell megküzdeni, akinek 3 élete van.

Ez kicsit furcsa, hiszen az eddigi menetekben is tulajdonképpen háromszor kellett győzni, csak külön-külön rákon, de mindegy. Ha legyőztök feljön Rockhopper:

Azt mondja, hogy Yarr készít egy hamis kincsestérképet, hogy félre vezessék és eltávolítsák a rákokat a szigetről. Ezután erről láthatunk egy képsort:

Szerintem ez a végén nagyon ötletes volt. Ezek mellett megkapjuk az utolsó ajándékokat:

Mindenki számára egy kis csapat polipos Hand Itemés a membreknek egy polip uszony Feet Item.

Igazából ezentúl már nem fog történni semmi érdekes a partin. Szerintem pont elég lett volna ennyi ideig tartani.

 

Illetve találkoztam RH-val pár napja. Teljesen véletlenül történt az egész, úgy tűnik jókor mentem jó helyre:

Sikerült elvennem a hátteret és barátnak is jelölni.

Jó kis meglepetés volt. Te találkoztál már vele?

 

2. Android

Egy hete a blogon  egy bejegyzésben bejelentették, hogy készül a Club Penguin App ANDROID-RA is!

Azt írják, hogy az alkalmazás idén decemberben lesz elérhető a Google Play Áruházban. Itt van egy sneak peek kép:

Mint iOS-en, itt is szakaszonként töltenek fel részeket az alkalmazásból. A legelső androidos verzióban elérhetőek lesznek a következő játékok:

  • Sushi Drop
  • Ice Fishing
  • Bean Counters
  • Smoothie Smash
  • Pufflescape
  • Puffle Rescue
  • Jetpack Boost
  • Pizzatron 3000
  • Puffle Roundup

És persze lehet majd változtatni a pingvin öltözékét, rendezni az iglut és chatelni a barátokkal világ szerte.

Szóval elég tartalmas lesz, de azt nem tudom, hogy milyen szobák lesznek betéve először. Valószínűleg a Town benne lesz. Azt is írták, hogy 2015-ben dolgozni fognak azon, hogy a többi CP-s élményt is áthozzák Androidra.

Nagyon várom az alkalmazást, mert tényleg nagyon tartalmas és jópofa.

 

3. Januári Party

Illetve tegnap ebben a bejegyzésben bejelentették a jövő évi első, azaz januári partit, ami pedig egy újabb Star Wars Takeover.

 

Pontosabban egy Star Wars Rebels Takeover, ami valószínűleg a névadó sorozaton alapszik majd. Ez egy sorozat a Dinsey Channel-en, szóval ez sem hiszem, hogy túl eredeti lesz. Nagyon nem várom, mivel a tavalyi is elég silány volt.

Írta Megg, hogy nagyon izgatott a jövőévi partikkal kapcsolatban. Remélem tényleg lesznek jók is, mert szerintem a bejelentetett Takeover nem éppen azok közé tartozik, de majd meglátjuk.

 

4. Új Szavazás

A magyar változat:

5. Új Pin

Megjelent az új pin:

A Coffee Shop-ban található.

Te mit gondolsz?

Játssz most!

Club Penguin - Waddle around and meet new friends!


Pirate Party’14

november 20, 2014

Végre elkezdődött a Pirate Party!

Ha belépsz Rockhopper fogad:

Azt mondja, hogy a a rákok tönkre tették a hajóját, és kifosztották. Megkapjuk tőle a feladat ikonját.

A feladat az, hogy az elkövetkezendő napokban különböző helyeken kell a rákokkal harcolni és visszanyerni a kincseket:

A visszanyerés kardozással történik. Legelőször a Beach-en küzdhetünk:

Kardozni nem csak a rákokkal lehet, hanem a többiekkel is, gyakorlásképp. Ez hasonlóan működik, mint a SW-os fénykardok, ha viseljük és táncolunk megjelenik egy ikon a pingvin feje felett:

És ehhez lehet csatlakozni, és kezdeni a küzdelmet. Ezt bárki megteheti, mivel van egy mindenki számára elvehető, kezdő fakard. Ha valaki beszáll elkezdődik a játék. Ahogy RH is mondta, kicsit hasonló a kő-papír-ollóhoz:

A rákokkal való küzdelem előtt még egyszer átadja a kardot:

Aztán elkezdődik a játék ami sajátosan néz ki. Először nincs még senki:

De azután megérkezik 3 rák. Ezeket le kell győzni egyenként, ami nem olyan nehéz:

A csata közben Rockhopper is beszél:

Nekem tetszik, hogy visszahozták ezt kis formátumot, tökéletesen illik a játékhoz.

A küzdelem után megint feltűnik Rockhopper:

Majd feljön a gyűjtögetés ablak:

Mindenki kap egy cuccot és a memberek plusz egyet, ahogy az mostanában szokásos. További kardokat is lehet szerezni, akárcsak a SW Takeover-en, a többi pingvinnel való gyakorlással. A legutolsó karddal válunk igazi kalózokká, amihez egy speciális tánc jár. Ha csatázunk más kalózzal, akkor megkapjuk a 2 utolsó cuccot.

A sziget több pontja fel van díszítve, de ez sem olyan sok:

Már most láthatók, hogy lesznek majd a következő rákok az egyes szobákban:

Szerintem az “X” jelöli a helyet.

Összességében nem rossz a party, de nem is nagy szám. Egy kicsit csalódtam. Neked hogy tetszik?

Játssz most!

Club Penguin - Waddle around and meet new friends!


Csütörtöki Frissítések

november 14, 2014

Most érkeztek frissítések, igaz egy kisit késve.

Az újságban írják, hogy találtak egy Rockhopper-től érkezett pár hetes üzenetet:

Azt írta, hogy, mint tudjuk felénk tart, csak még megállt egy kis Cream Szódáért a Swashbucker Kereskedelmi Állomáson. És azon a szigeten mindig vannak kalóz rákok, akik hallgatják RH történeteit. Azt írja, hogy most “a tenger ékszeréről”, a Club Penguin-ről mesél. A rákokat pedig nagyon érdekli a sziget.

És mint mindig most is 1 hét elteltével a közelebb jött a Migrator:

Láthatók is rajta a rákok. Talán elfoglalták és átvették az irányítást a hajó felett, de lehet, hogy egyszerűen csak Rockhopper-rel együttműködve jönnek. Talán az előbbi valószínűbb, mivel harcolni kell majd velük. Mindenesetre érdekes és nagyon jópofa.

 

Valamint

Megjelent az új Pin:

A Pizza Parlor-ban található.

Játssz most!

Club Penguin - Waddle around and meet new friends!


Szerdai Frissítések

november 8, 2014

A Halloween Partinak sajnos vége, de érkeztek újabb fontos frissítések és hírek.

1. Frissítések

Frissült a be- és kijelentkező kép:

Pirate Party Billboard

Tehát a Party alatt a rákokkal kell majd harcolni. Ez olvasható a frissült membership oldalon is, plusz infóval:

A harcolás a membereknek különleges kardokkal történik. Elég érdekes. Illetve még ott van, hogy 13-ától, az Iglu Katalógus cuccaiból saját hajót lehet építeni, mint  a képen. Szerintem szuperül néz ki.

És már látható a Migrator a távcsőben, tehát RH két hét múlva megérkezik.

Szóval eddig a képek alapján úgy tűnik, nagyon hasonlítani fog a régebbi Adventure Partikra, amik szuperek voltak. Remélem ez is olyan lesz.

Valamint a clubherbert.com is frissült:

 

2. Pufflewild App

Egyes helyeken már lehet béta tesztelni a játékot, így megjelent egy Sneak Peek videó a Puffle Wild App-ről:

Mint a Candy Crush-ban itt is egy pálya útvonalon kell haladni, viszont vannak elágazások és zsákutcák. Ha jól látom az ilyenek végén lehet megszerezni egy új állat pufit.

A játék előtt ki kell választani, hogy milyen pufik vegyenek részt benne:

Minden pufihoz tartozik egy gyümölcs fajta. Ha abból összejön minimum 3  egy sorban a  játékban, nem csak eltűnik, hanem a puffinak “energiát” ad:

Ha a puffle alatta a csík megtelik, segít a játékban cukorkák eltüntetésével.

Hasonló a Candy Crush-ban az álomvilágnál Odus-hoz, csak itt szerencsére nincs billenős dolog (aki játszott Candy Crush-sal, érti):

Az új pufiknak hallhatjuk a “jellemzőiket” a videóban: Kegyetlen Nyuszi, Barbár Rénszarvas, Kaotikus Egyszarvú. Szerintem csak vicc, de kitudja.

Elég érdekes a játék, nem túl eredeti, de jópofa. Nekem leginkább a Wilderness tetszik a játékból, és szívesen kipróbálnám.

 

3. Új Előadás

A Stage-be visszatért a Shadow Guy & Gamma Gal vs. the Squidzoid előadás:

Szeretem az előadást, főleg a díszletet, de szerintem jobban illene a most következő partihoz az Underwater Adventure.

 

4. Új Szavazás

A magyar változat:

Játssz most!

Club Penguin - Waddle around and meet new friends!


Csütörtöki Frissítések #Frissítve

november 3, 2014

Bocsánat a késedelemért, de rögtön be is pótolom, mivel újabb frissítések és hírek érkeztek.

1. Frissítések

Szombaton feloldódott az utolsó csomag is:

————————————————————————-

A hétfői, azaz a 3. csomag a Delux Lakosztályról:

A szerdai, már a Luxus Lakosztályról:

 

És a mai szintén a Luxus Lakosztályról:

Már csak 1 maradt, amit 2-án kaphatunk meg.

Illetve megjelent az új Pin:

A Boiler Room-ban található.

És persze véget ért az Anniversary Party.

 

2. Pirate Party’14 Sneak Peek

Eddig is volt szó arról,  hogy novemberben Pirate Party lesz, de most bebizonyosodott.

Közzétettek egy bejegyzést a blogon, amiben nem volt írva semmi sem, és a címe: november2014partysneakpeek1.jpg

november2014partysneakpeek1.jpg

Látható egy árboc és egy kalóz zászló, és a háttérben egy pálmafa.

Illetve a most megjelent újságban látszik, hogy a következő Igloo Catalog-ban kalózos cuccok lesznek:

Még régebben írt egy bejegyzést az újságba, aminek biztosan ehhez van köze:

[…]Járt egy titokzatos szigeten, ahol talált valamilyen kincset, de azt még nem mondta el, hogy mit.[…]

Úgy gondoltam, hogy csak a Holiday Partira fog jönni, de tévedtem. És mint páran írták, kérdéses, hogy ki jön akkor a Holiday Party-ra. Szerintem Aunt Arctic, de majd meglátjuk.

Igazából engem a Pirate Party ötlete nem hoz lázba annyira, de természetesen várom, és remélem, hogy jó lesz.

 

3. Hotel of the Living Sled

Közzétettek nagyon jó videót, ami tulajdonképpen a Nigt of the Living Sled széria folytatása is lehet:

Szerintem nagyon jól sikerült, igaz nem animálva van, de így is nagyon tetszik.

Megjelent hozzá egy Behind the Scenes videó is a Facebook-on:

 

4. Szavazás

A magyar változat:

Kár, hogy nem választható lehetőség a 11. szint – Erkély, mivel nekem az a második kedvencem.

 

Illetve elértük a 70 000 kattintást:

Csak így tovább 😀

Játssz most!

Club Penguin - Waddle around and meet new friends!