Star Wars Rebels Takeover 2. feladat

Elérhetőek az új feladatok:

Most ezeket a lézertornyokat kell tönkre tenni. Ehhez kétszer kell megdobni hógolyóval egy tornyot.

Ha kész megkaphatjuk a cuccokat és elérhetővé válik a következő feladat:

Hera adja. Nála droid elemeket kell gyűjteni.

Ha kész az utolsó is elérhető lesz.

Ha rákattintunk egy különleges szobába kerülünk:

A rohamosztagosokat kell kiiktatni egy hógolyóval. Először a bal oldalon vannak, majd a jobb oldalon, legvégül, mindenhol egyszerre.

Ha ez kész kiszabadul Kenan és most már a szellem legénységének a tagjai vagyunk.

Így kapunk egy fénykardot, amivel majd kihívhatjuk az Inkvizítort.

Mielőtt megkapjuk Kenan még elmagyarázza a párbajok működését.

Tehát úgy működik, mint a kő-papír-olló, csak a kard tartásról vannak elnevezve az opciók.

Ha táncolunk a karddal, a fejünk felett megjelenik egy ikon, amivel csatlakozni lehet a párbajra:

Ugye a párbajnál választanai kell egyet a három közül és csak a szerencsén múlik a győzelem és egy kicsit a taktikán is, akárcsak a kőpapír ollóban. De ott van egy visszaszámolás is és ha már kiválasztottuk nem lehet meggondolni.

És a másokkal való párbajozás során lehet pontokat gyűjteni (10 ha veszítünk és ha döntetlen, 20 ha nyerünk). A pontokért cuccokat lehet kapni és a legvégén kihívni az Inkvizítort.

Ha összegyűlt a maximális pont Kanan ír.

Így ha a party ablakban az Inkvizítor ikonra kattintunk, a másodlagos ablakban már ki lehet őt:

Ugyanoda kerülünk, ahonnan kiszabadítottuk Kanant (de valahogy most megint be van zárva).

Ugyanúgy működik ez a párbaj i, mint a többi:

Ha legyőztük ezt írja ki:

Így már elvehetőek a cuccok.

És vége is van a feladatnak a partira, innentől jön az unalom.

 

Valamint

Megjelent egy újabb sneak peek a februári partiról:

És mondták, hogy egy zenei parti lesz. Mint írtam, talán Hollywood Party, de ez most másképp néz ki. Minden esetre remélem nem lesz gagyi, mint az előző ilyen partik. Csak azt nem értem, mért kellenek az újféle, gagyi ‘O berry-s díszek, de mindenesetre kíváncsian várom.

 

Illetve meg fog jelenni egy frissítés a Puffle Wild App-re:

Tehát el lehet majd küldeni az új pufikat. Remélem ez a CP-n is megjelenik majd ez a funkció.

Illetve elkészítik az alkalmazásra a Kék Kristály Pufit is:

Te várod a frissítéseket?

Játssz most!

Club Penguin - Waddle around and meet new friends!

5 Responses to Star Wars Rebels Takeover 2. feladat

  1. Balib3 szerint:

    Az utolsó szoba egész jól néz ki, csak kicsit vicces hogy meg se moccanhatsz és egyszer sem találnak el. Így számomra már ez sem tette érdekessé a partit.

    Kedvelik 1 személy

  2. Kkrle szerint:

    Hát, igen, sejtettem, hogy nem lesz túl jó a parti (így értem: nem lesz különleges), bár szerintem mégsem azért, mert a sorozat sem az (nem rossz, de az eredeti SW-t meg sem közelíti), hanem egyrészt ez méginkább nem erőltethető rá a CP-re, mint a sima Csillagok Háborúja, másrészt meg, mint egyébként a januári partiknál szokás -szerintem érthető módon- nem foglalkoznak annyit vele, mint az év többi partijával. Szóval, mind a téma, mind az időzítés nem túl jó, és még a feladatok is véget érnek pár nap után. Ami viszont pozitívum, hogy sikerült rendesen elrejteniük dolgokat (pl.: akkumlátorok), hogy netalán többször is meg kell néznünk egy-egy szobát, valamint, hogy berakták ezt az űrbeli, ,,rejtett” szobát. Amúgy ehhez egy kisebb feladatot is csinálhattak volna (szerintem tökéletesen illett volna a parti ablakba), mondjuk a labirintus-sémával (pl.:Underwater Expedition), biztos emelte volna a színvonalat, és még gyorsan tudtak volna végezni is vele (nem nagy ördöngősség szerintem megcsinálni mobilra sem)….
    Mindegy, egyébként a 2014-es év végi videóban elég sok érdekes kép van, de némelyik egyáltalán nem Hollywood Partira, sokkal inkább egy Summer Jam-re (?), esetleg Winter Fiesta- ra hasonlít. Szinte biztos, hogy nem egy nyári partin gondolkoznak…

    Kedvelés

  3. Balib3 szerint:

    Tegnap lett 6 éves a pingvinem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig játszani fogok vele. Még mindig úgy emlékszem,, mintha csak tegnap regisztráltam volna. Furcsa belegondolni, hogy azóta már ennyi idő telt el . Persze sokkal jobban örülnék, ha a játék még mindig olyan jó lenne mint régen.

    Kedvelés

Hozzászólás