Csütörtöki Frissítések

Megjelentek frissítések:

1. Puffle Digging

A “játék, már játszható. Nem tudom az összes helyet még sajnos. De minden puffle különféle képen ássa ki. Pl.: a feket ugrál és betörik a föld:

A Barna pedig egy lézerrel ássa ki:

Az első ásásnál fel jön egy ablak:

És a jobb alsó sarokban ott van a Puffle Handbook. Már frissült és benne van az ásás is:

A helyekről majd csinálok egy térképet nem sokára.

 

2. Everyday Phoning Facility felújítás

Ha elmegyünk a Ski Village-be akkor láthatjuk hogy az EPF épületet felújították:

Nekem tetszik az új kinézet, modernebb lett. És van egy új emelet is, ami az előzőnél nem volt, csak a Sports Shop-nál. Nem tudom, mi lesz az emeleten, de várom. De ha bemegyünk, akkor látgatjuk, hogy nincs felújítva, csak lefedve:

Remélem nemsokára belülről is felújítják. A Command Room-mal nem történt semmi.

 

3. Penguin Times 400. száma

Megjelent a négyszázadik szám:

Szerencsére nem változtattak rajta. Nincs semmi különös benne, csak egy bejegyzés. Ennek nem rendeztek túl nagy avatást. Szerintem igazán feldíszíthették volna a Book Room-ot.

 

4. Star Wars Party- az infóért köszönet Levente2318-nak éd Balib3-nak

Ha emlékeztek még a clubherbert.com-ra az Operation: Blackot-ról akkor tudhatjátok, hogy utoljára ez volt kiírva:

De most megváltozott és ez van helyette:

Alul a szöveg első két szava STAR WARS. Szóval a 3. új nyári party egy star wars party 😦

Nekem már elegem van. Ez már túl sok. De talán kihoznak belőle valami elviselhetőt is.

Te mit gondolsz?

Játssz most!

Club Penguin - Waddle around and meet new friends!

13 Responses to Csütörtöki Frissítések

  1. Marcellm szerint:

    Ja, csak azt nem értem, hogy miért nem írtak az újságban az Upcoming Events-hez a felújítást. Éppen ugyanez volt a baj a Puffle Adopting Update-tel is. Jó a frissítés, csak nem szóltak hogy jön.

    Kedvelés

  2. Balib3 szerint:

    Szóval augusztusra marad a “Music jam és a Summer party összeolvadása” . Kár hogy a nyár végére hagyják. Abban a partiban még bízok valamennyire. Csak nehogy abba is valami reklámot csempésszenek. :S

    Kedvelés

  3. Balib3 szerint:

    A CP blogján írtak egy bejegyzést. Annak a végén írták hogy júliusban lesz. Biztos voltam benne hogy Billybob és Happy77 távozása után a CP már nem lesz olyan mint régen, de azt mégsem gondoltam hogy a feje tetejére fog állni az egész játék. Még meg se jelent az egyik reklám party, már bejelentik a következőt. Mi folyik itt?

    Kedvelés

  4. Random pingvin szerint:

    NEHEHEHEEEE!!! Milyen kafa is volt a játék, amikor még nem jelentették be a New Horizon 2-őt, vagy mifenét, amikor még nem egy reklámokkal agyongyúrt szeméttelep volt, ahol az újságban/spy phone-on a pingvineknek olyan retardált arcuk van, hogy egy űrlénytől nem ijednék meg ennyire! Való igaz, már akkor gyanús volt nekem, h a CP többé nem lesz a régi, amikor a Disney fölvásárolta azt. Akkor még elég light-os újítások voltak, amik nem is voltak olyan rosszak. Pölö a game updates nekem különösen tetszett. Aztán jöttek az új party-k, szerintem az Mountain Expedition valami ESZMÉLETLEN volt! Meg merem kísérelni, h a Karácsonyi Party-n kívűl az összes régit tarolja. A Wilderness Exp. is nagyon jó volt, a csónakösszerakosgatásával és a barna pufival. A PSA 11. és egyben az utolsó misszióján végig a körmömet rágva csináltam meg, majd pár nappal később, amikor vége volt a popcorn-os Ski Village-nek, és életében először csipogott a kémtelefonom, tudtam, hogy valami veszélyes újításnak kell elébe néznem. És megláttam, hogy egy undorító telefonos központ hever a sport shop helyett, ahonnan bejutunk a hányingernek is nevezhető gagyi EPF főhadiszállásba, ami egy átlagos embert sem lepne meg, annyira titkos és komoly. Amikor még JÓ volt a CP, az EPF tabu volt egy átlagos pingvinnek, lehetett az akár PSA ügynök is. Csak annyit lehetett róla tudni, hogy NDS, szekrény és Command Room. És erre 100-ból 99 EPF ügynök mostanra a CP-n, a maradék 1 pedig már kilépett nemrégiben, mert rájött, hogy kezd egyre rosszabb lenni a játék. Amikor Billy és Happy kilépett, tudtam, hogy itt már nincs mit tenni. És itt az élő példa: Star Wars CP, pingvinek fénykardokkal. Gratulálok Disney, további 2458929462378946234791237129346173612361633453 pingvinnel együtt, aki a régi CP-t akarja vissza!

    Kedvelés

    • Marcellm szerint:

      Nekem a 2012-es év is nagyon bejött, és nincs semmi bajom az EPF-el, nekem tetszik, de amit idén csinálnak az felháborító. És a grafika undorító. Nem értem miért nem volt jó a 2011-12 grafika, amin a pingvinek helyesen néznek ki, és tükrözi a szellemiségét. És az új, nem tudom kinek az ötlete volt, de szerintem pályát tévesztett XD. És Billybob és Happy77 nagyon hiányzik a játékból. Szerintem csak az idei évet szúrták el nagyon. DE azért voltak nem is olyan rossz dolgok pl.: Red Nose Day, Op:Hot Sauce. De a többi újítás szükségtelen és ráadásul még silány minőségű.

      Kedvelés

    • Marcellm szerint:

      Jah, és a Disney régebben egy nagyon jó cég volt, de már megváltozott. Amikor felvásárolta és rá még ha jól tudom 7 évre jól csinálta, és szuper volt majdnem minden (mert ugye semmi sem lehet tökéletes), epic party-k voltak nagyon tetszettek, voltak amiket egyenesen imádtam, csak 2013 az a bizonyos horribilis év. Nem tudom mi történt. Nekem pl a 2011-12 volt a fénykor, és előtte is jó volt,2005-2008-volt a kibontakozás amikor még nem volt a legjobb, de azért jó volt, és eztán növekedett a színvonal és jött a fénykor, most pedig 2013-ban a sötét-korszak.

      Kedvelés

      • Random pingvin szerint:

        A sötét-korszakban nagyon egyetértek 😀 Meg a pingvinek új kinézetével is. Én szerintem még addig folytatom a játékot, amíg észre nem veszem, hogy a playercardom-on a pingum az új séma szerint néz ki. Ezt a kincskereső-pufis cuccot még elfogadom. Na de a Star Wars takeover, az már sok. Ahogy a Star Wars 7-is. Én kb. a Wall-e és pár utána kijövő meséig bírtam a Disney-t (sőt, a Wall-e az egyik kedvenc filmem), de most már az ilyen Disney Channel-jétől meg a régi filmekről készült folytatásaiból ELEGEM van. Ha most Walt Disney ránézne, mi lett a róla elnevezett cégről, szerintem ő is undorogna.

        Kedvelés

        • Marcellm szerint:

          Én bele megint gondoltam, hogy nem lesz Adventure Party, és rendes Jam party és nagyon leszomorodtam, és amikor először láttam ezt a borzasztó hírt, akkor majdnem ideg összeroppanást kaptam. Miért kell tönkre tenni ezzel a sok s**rral?! A Superhero Party’12 és az Ultmate Jam tök szuperek voltak, de ezek az új party-k már ötlettelenek. Ha nincs ötlet, akkor inkább hagyják meg a régebbi party-kat ahelyett, hogy új de nagyon silány reklám, vagy nem reklám party-kat tesznek be. Hogy nem veszik észre magukat?! Most szegény Walt Disney foroghat a sírjában. Én régebben nagyon kedveltem a Disney-t tök szuper cég volt, olyan mese klasszikusokat adott ki amiket senki nem felejthet. Aztán voltak jó filmjei is, pl.:Hó Kölykök, Elvarázsolt Kastély, de mára már nem gyárt túl jó dolgokat. És a régi közkedvelt meséket is tönkretették azzal, hogy animálták. Láttam az újféle Mickey Egér “rajzfilmet” és nem festenek túl jól a szereplők. Tönkre teszik ezt is nagyokosok. MI VAN VELÜK?!

          Kedvelés

Hozzászólás