Év Záró Poszt

Újra eltelt egy év és Szilveszter napja van, amikor áttekintünk az egész éven, és megírom az Évzáró Posztot.

Star Wars Rebels Takeover (Jan. 22 – Feb. 4)

File:Login Screen Rebels Takeover 2015 Pre.png

Az év már egy reklámmal kezdődött, a Star Wars Rebels sorozatról. A partin meg kellett küzdeni az inkvizítorral.

A party, borzasztó gagyi volt, egyrészt csak a régebben megszokott 5 szobát díszítették fel ráadásul undorító grafikával és összhatással. A feladatokban volt egy kis ötlet, de az egész egyáltalán nem eredeti, hanem egy gagyi reklám. 0,2 pontot adtam rá, tehát ez minden idők legrosszabb partja, már ha partinak nevezzük.

 

Sound Studio Party (Feb. 19 – Már. 4)

File:SoundStudio Party Pop Stage.png

Februárban egy SounStudio partit tartottak, de nem igazán volt köze a SoundStudio játékhoz. Egy nagyon furcsa és kicsi Music Jam-hez tudnám hasonlítani, de az igazi Music Jam-től nagyon távol áll, többnyire a Hollywood Party szobáit használták fel.

Eredeti és ötletes is, voltak benne nagyon jól és szépen kivitelezett szobák, de kevés volt, és a legtöbb partiszoba. A feladat kreatív, de egy kicsit furcsa, mert a meghallgatásnak semmi értelme nem volt, de legalább nem használták fel a sémát. És volt előtte készület a szigeten. 3,4 pontot adtam, tehát egy alsó-középkategóriás party 2015-ben.

 

És ez az egész azért volt, mert kijött az új SoundStudio Alkalmazás:

Ami nem rossz, de szerintem nem nagy szám. És ehhez Cadence kiadott egy új dalt, a You Got This-t:

A dal fülbemászó és jópofa, annyira nem szuper, mint a 2012-esek, de a mostaniak között jó.

 

Pi Nap (Már. 11 – 18)

File:Pi Day Mine Shack.png

Idén különleges pí nap volt, mivel a dátum a Π szám (3,1415…) négy tizedestagjával is megegyezett (3. hó, 14-e, (20)15). Ezt a CP-n is megtartották egy kis event keretében.

Szerintem ötletes és jópofa az egész. Egy hangulatos event, jó ötletből és kivitelezéssel, egyszerű mutatós dekorációkkal. 6, 2 pontot adtam.

 

Puffle Party (Már. 26 – Ápr. 9)

File:Puffle Party 2015 Puffle Wild.png

Visszatértek a 2012-13-as rendhez, hogy a Puffle Party van márciusban. Idén a party elég sajátos volt, mert egy Expedition-höz hasonlított, melynek során felfedezhettük a Puffle Wild alkalmazásból már ismert pufikat a sziget kis vadonjában. A vadon új volt egy jó feladattal, de a sziget 2014-es volt.

A partin az új feladat jó volt, és a történet is szuper az új legenda megfejtésével, a  Sasquach-csal, de ezen kívül a party elég gagyi volt, nem lehetett semmit sem csinálni a feladat teljesítse után, mert a szigeten nem voltak újfent Puffle Székhelyek, vagy más érdekesség, esetleg mellékfeladat. 4,4 pontot adtam. Tehát a tavalyinál jobb, de a 2013-asnak sem ért a nyomába. És a Puffle Wild maradása is butaság, akárcsak maguk azok a pufik.

 

Illetve party miatt, előtte megtörtént a Ski Lodge renovációja:

File:Ski Lodge 2015.png

Ez a szoba borzasztó, a grafika pocsék, az egész egy hülyeség, mert ez a szoba volt az, ami még képviselte a legrégebbi stílust. A Ski Lodge-t Puffle Lodge-dzsá alakítani értelmetlen volt. Így már szintem semmi értelme a Ski Village-nek sem, mert nincs semmi ahhoz köthető, mivel megszűnt 2010-ben a Sports Shop és most a Ski Lodge is. A Ski Village-ben a Kunyhó megkapta az új kinézetét, viszont sajnos az egész szobát újra csinálták mert kivették a fekete kontúrokat:

2012:

File:Ski Village 2013.png

2015:

File:Ski Village 2015 arch.png

Az egyetlen jó ebben az egészben Lodge Attic:

Habár már nem a régi stílusú és a grafika sem a legjobb, de ez egy nagyon szuper ötlet, hogy itt vannak az érdekes relikviák a CP történetéből.

 

És sajnos nem volt Earth Day Party, de volt egy kis akció.

Ahányan unlock-olták ezt a jelmezt, annyiszor 1 amerikai dollárt, maximum 50 000-et adakozott a Disney Nature a Monkey Kingdom célra. És lehetett unlockolni a barna nyuszifüleket is Húsvét alkalmából.

 

Cave Maze (Ápr. 5 – 22)

File:Cave Maze 11.png

Nem szóltak semmit sem, egyszer csak megjelent egy barlangrendszer, amit fel kellet fedezni és megfejteni a labirintust.

Ez volt a legszuperebb Event az évben. Egyrészt mivel teljesen váratlan, egyedi és ötletes, és nagyon jó, hogy visszatért a régiféle maze. És a másodlagos feladat is nagyon érdekes volt, de nem volt semmi díj ott, és a fődíj sem volt olyan jó. De ez egy nagyon szuper dolog volt rengeteg eredetiséggel. Ezért 6,8 pontot adtam.

 

Illetve ebben a hónapban érkezett a Sled Race alkalmazásra az újítás.

Már be lehet jelentkezni és a a barátokkal versenyezni. Aki egy héten a barátai közt az első, az megkapja az aranysapkát.

 

Frozen Fever Takeover (Ápr. 22 – Máj. 6)

File:Frozen Fever Party Dock.png

Mivel megjelent a Jégvarázs kis folytatása, így visszahozták a Frozen (Fever) Takeover-t. A party teljesen olyan volt, mint 2014-ben, csak a Dock változott és volt egy új szoba.

A party nem volt túl jó, főleg másodszorra. A kis változtatás viszont jó volt, mert ötletes “feladat” és megfelelő mértékű ajándékokkal. De nem kellett volna egyáltalán ez az alig parti. 3,2 pontot adtam. Tehát ugyanolyan, mint tavaly, középszerű, de legalább most nem fektettek rá hangsúlyt.

 

Illetve ebben a hónapban a hatalmas pin-eket felváltotta egy nagyon jól elrejtett, apró pin:

Szuper, hogy végre hallgattak ránk. És azóta elég kicsik a pinek, és általában el vannak rejtve.

 

The Fair (Máj. 20 – Jún. 11)

File:The Fair 2015 Ye Olde Castle.png

Visszatért az Amazement Park, de kibővült egy részleggel, a középkorival.

A party jó volt, az új részleg is, de az nem olyan nagy dolog, viszont a fent látható szobának gyönyörű grafikája és stílusa van. Ami jóvá teszi ezt a partit klasszikus a játékok és a 2 kiemelkedő ride. Illetve újra megjelent a Super Hero Bounce, ami a 2013-as Marvel Superhero Takeover-en volt, és egy nagyon jó dolog, mert érdekes játék. A hangulat teljesen megvolt. 7,1 pontot adtam, tehát ez a harmadik legjobb party idén, de kicsit rosszabb a 2014-esnél, mert nem nyújtott semmi nagy újdonságot.

 

Illetve megtörtént a CP történetének egyik legsajnálatosabb változtatása. 2014-ben kivették a Recycle Plant-et és iskola lett. Most a szuper színházat szüntették meg, helyette Mall lett, ami még a School & Skate Part-n jelent meg.

Ez borzasztó és nagyon butulás felé mutató, az egyik legeredetibb folyamatosan frissülő dolgot vették ki, és a Mall-ban semmi olyat sem lehet csinálni, amit máshol ne lehetne. Szégyen. Igaz, hogy kiadták a színházat iglunak, és nagyon jó hogy berendezhetjük a saját előadásunkat, de ez nem kárpótolja.

 

Rainbow Puffle Event (Máj. 21 – Jún. 17, CSAK APP)

File:Rainbow Puffle Party Snow Forts.png

Mivel a Fair-t nem tudták volna megcsinálni a Club Penguin App-en, így ott csak egy Rainbow Puffel Event-et tartottak, mert megjelentek az alkalmazáson. A sziget közepe egy felhő tetején volt.

Ez egy nagyon ötletes megoldás, hogy az égben vannak a szobák és a szivárványon lehet felmenni. A szobák jók voltak és többnyire az ingyen cuccok is . Feladat nem volt. Ez egy nagyon jó döntés volt, mivel eddig a partikat korlátolta a séma, amit az App miatt használnak, mert muszájnak érezték, hogy a PC-n ugyanannak kell lennie, mint a másik platformon, de most már nem. Ez a megfelelő megoldás. 6,3 pontot adtam.

 

Június:

Ez a hónap különleges volt, mivel nem volt semmilyen party. Csak visszahozták a PSA mission-eket:

Három szakaszban jelentek meg a küldetések, amiket maximum 40 perc alatt kellett megoldani. Ez egy jó dolog, mert miután 2012-ben megszüntették a VR Room-ot, nem lehetett megszerezni a kitüntetéseket. Szóval most visszakerültek a megfelelő helyre az egyébként is kitűnő feladatok. Csak azt nem értem, hogy miért vannak még mindig ott a Fun Stuff-nál is a missziók. Talán azért, mert le van írva a segédlet.

Jó fogás volt, hogy nem volt semmilyen esemény, mert így fokozták az izgalmat az ezután következő partira, de lehetett volna valamilyen Event is, akár ennek az EPF-es frissítésnek az apropója. Ezt nem pontoztam, mert ez sem parti sem event, majd a plusz/mínusz pontoknál fog számítani. De ha hangulatot kellene pontozni ebben a különös hónapban, akkor kb. 6 pont lenne.

 

Royality Week (Jún. 24 – Júl. 14, CSAK APP)

File:Royalty Week items sneak peek.jpg

Mivel az alkalmazáson nem lehettek missziók, mert az EPF egyáltalán nincs még megcsinálva, így tartottak egy Royality Week nevű Event-nek titulált dolgot. Viszont csak annyiból állt, hogy belépésnél el lehetett venni 2-2 member és nonmember cuccot. Nem túl nagy, szinte teljesen jelentéktelen, de nem zavart egyáltalán. Ezt sem lehet pontozni, de ha kéne, akkor kb. 3-4 pont lenne.

 

Festival of Snow (Jún. 30 – Júl. 8)

File:Festival of Snow 2015 Ski Hill.png

Újra megtartották az egyik legszuperebb eseményt, a Festival of Snow-t, amikor a játékosok beküldött rajzaiból válogatnak ki, amiket megcsinálnak szobornak a szigeten. A party az egész szigeten végig volt a kiállítás, és láthattunk rengeteg kitűnő alkotást. És volt előtte egy kis készület, hogy a leendő szobrok helyén jégtömbök voltak, ami tökéletesen beillik egy logikus történetet adva.

Ez a party is egy kitűnő esemény volt, a második legjobb az évben. Az egész egyszerű, de NAGYszerű volt. 7,44444 pontot adok.

 

Inside Out Takeover (Júl. 22 – Aug. 5)

File:Inside Out Party Dock.png

Mivel kijött a Disney Pixar nagyszabású filmje, így ezt egy Takeover-rel megünnepelték. A party előtt, Rockhopper elátkozott sajtot evett és elvesztek az emlékei, így Gary épített egy gépet, amivel az elméjében meg kellett keresni az emlékeket az érzelmeknek.

A party nagyon gagyi volt, nem volt érdekes egyáltalán az egész egy katyvasz. 3,3 pontot adtam, tehát egy alsó-középkategóriás party 2015-ben.

 

Illetve innentől bevezették, hogy az App-en egy héttel tovább tartanak a partik. Engem nem zavar ez, ha jó a parti, akkor tovább lehet élvezni.

 

Fashion Festival (Aug. 26 – Szep. 16)

File:Fashion Festival Stadium.png

Dot megjelent közismert személyként, így mascot-ként is, és szervezett egy Divat Fesztivált. A Partin különböző témákban kellett nevezni és szavazni.

Elég jó volt, habár egyáltalán nem tökéletes, de nagyon ötletes és jól kivitelezett. 6,7 pontot adok, tehát egy jó party.

 

Illetve a party előtt megjelent A Legnagyobb Penguin Style, amiben rengeteg régi klasszikus és ősi cuccot hoztak, és szerencsére ez a szekció maradt a katalógus végén.

És kiadtak egy új Stop Motion animációs filmet, a “Monster Beach Party“-t, ami tulajdonképpen a “We Wish You  a Merry Walrus” folytatása, ugyanazokkal a karakterekkel, de új történettel.

Ebben a régen Ice Berg-be fagyott Megalodon kiszabadul és tönkre teszi a nyári bulit, így meg kell állítani. Semmit sem szóltak róla, ami nem rossz, de hivatalosan későn jelentették be és nem tették közzé mindenki számára. És habár a Merry Walrus Party borzasztó volt, ennek a filmnek alakalmából az Inside Out helyett lehetett volna egy eredeti Summer Party.

 

A Whats’ New Blog renováció is, habár késve, de megérkezett:

Nem olyan rossz, de szerintem sokkal jobb is lehetne, ez a felépítés nekem nem annyira tűnik megfelelőnek, de bizonyos szempontokból fejlettebb.

 

És még a Club Penguin App-re kiadtak egy frissítést. Most már a pingvin bizonyos helyeken különleges mozdulatokat csinál:

Ami szerintem jó kis frissítés, és habár nem tetszene a 3D a sima számítógépen, de elég jó munkát végeztek ezeken.

 

Descendants Takeover (Szep. 16 – 30)

File:Descendants Party Iceberg.png

Mivel elindult a Disney Channel-en egy új sorozat a Descendants, magyarul Utódok, így tartottak egy Partinak kicsit sem nevezhető eseményt. A partin nem volt semmi igazából, csak 3 szoba feldíszítve és már a party legelején el lehetett venni a szereplők komplett jelmezeit a membereknek és néhány Hand Item-et a membereknek.

Leginkább a SW Rebels Takeover-hez tudnám hasonlítani, de mégis “jobban tetszett”, mert nem volt átalakítva a sziget központja gusztustalanra. Eléggé jelentéktelen, de így szerencsére nem zavart, mert arra nem jártam, maximum a táblával amőbáztam. 0,2 pontot adok, ami legrosszabbal egyenlő (SW Rebels Takeover), de jobban tetszik mert, nem zavart annyira a csupán 3 keleti szobájával.

 

Talk Like a Pirate Day (Szep. 16 – 23)

File:Talk Like a Pirate Day Beach.png

A Descendants Takeover első hetében volt egy klasszikus event, a “Beszélj úgy, mint egy kalóz nap” alkalmából. Szerintem ötletes és meg volt benne ami ehhez kell. 6,1 pontot adok.

 

10th Anniversary Party (Okt. 1 – 21)

File:10th Anniversary Party Coffee Shop.png

A Club Penguin idén ünnepelte a megjelenésének 10. évfordulóját, így a szokásos Anniversary Party-t teljesen kibővítettek. Mindenféle régi szobát hoztak vissza, amiben láthattuk a változásokat a CP története folyamán. Illetve mascbotoc is voltak.

Ez a parti vitte a prímet, nem csak ebben, hanem az elmúlt 3 évben is. Sőt az összes eddigi parti közül, amit értékeltem, a harmadik legjobb. Az egész egy tökéletes ötlet volt és a hangulata is a legjobb. 8,8 pontot adtam.

 

Illetve ezen alkalomból kiadták a “Gonna Be Epic” c. Cadence számot:

Szerintem nagyon gagyira sikerült, a Best Day Ever-nél is rosszabb. Sajnálom, hogy manapság már nem csinálnak jó zenéket.

 

Halloween Party (Okt. 21 – Nov. 4)

File:Halloween Party 2015 Beach.png

Az Anniversary Partin használt mascbotokat Herbert meghackelte és a szigeten a pingvineket terrorizálták. Nekünk kellett megállítani őket naponta és a végén Herbert-et is.

A party nem volt rossz, most sem rontották el a Halloween Party-t és voltak jó újítások, de nekem a hangulata nem tetszett annyira. 6,6 pontot adtam, tehát eddig ez a legkevésbé jó Halloween Party, amit értékeltem.

 

Illetve ebben és az ezt megelőző 2 hónapban eléggé nagy volt a tömörülés, mert egyik esemény között sem volt szünet, amikor visszaállna a standard Club Penguin, hanem rögtön kezdődött egy új. Szerintem ez nagyon sűrű volt, és nem a legjobb szervezésre vall, viszont ha kimaradt volna a Descendant sokkal jobbnak tűnne. Akkor jobban be tudták volna hozni a lemaradást, amit még nyár elején idéztek elő, hogy minden csak a hónap utolsó hetében kezdődik, ami nagyon rossz taktika, néhány különlegesebb eseményt leszámítva. De sajnos ez a folyamatos szünet nélküliség egészen év végéig folytatódott.

 

Továbbá kiadták a Halloween Panic! c. újabb kisfilmet.

File:Halloweenpanic.png

Ez is egy érdekes és eredeti kisfilm, és a világa eléggé megragadó tud lenni, de nem kapcsolódik az eredeti CP-hez, ami nem feltétlenül baj (lásd: Merry Walrus Party), de emiatt elég idegen. Hiszen a pingvinek formája még az új grafikához sem hasonlít. Jobb lenne, ha tényleg azt dolgoznák fel, ami a CP-n van, és semmiképp ne a játék igazodjon ezekhez. Bár szerintem nem lett volna rosszabb egy Halloween Party ezekkel, mint a mascbotokkal, de kit tudja.

 

Mustache Madness (Nov. 4 – 10)

File:Mustache Madness Forest.png

A Club Penguin-en a novemberi event a Bajusz Őrület volt, valószínűleg a Movember miatt, ami egy nemzetközi kampányszerűség. Illetve annyiban beleszőtték a történetbe, hogy Megg legnagyobb félelme a bajusz, és azzal sikerült leállítani Meggbotot az utolsó gonosz Mascbotot.

Az event tulajdonképpen semmi, csak el lehetett venni ingyen bajszokat és volt egy tábla, ami viszont jól el lett találva. 5,5 pontot adok.

 

Extereme Paint Festival (Nov. 10 – Dec. 16)

File:Extreme Paint Festival Dock.png

Az EPF-es dolgok leplezésére tartottak egy Extrém Festék Fesztivál event-et, ahol festékkel dobálózhattunk és festhettünk is.

A kis event ötlete nagyon jó, az alaptéma is a jó színvilágával és kis dekorációval, de az az az ormótlan lepel eléggé összkép rontó. De hát ezzel tovább a sztorit, viszont nekem akkor sem tetszik. A legjobb az egészben  vászon, amin 4 festményt is csinálhatunk egymás után. Ez visszahozta valamelyest a régebbi hangulatot. És különösen sokáig tartott, egészen a Holiday Party-ig, de ez nem baj. 6 pontot adok.

 

Az event alatt már történtek az UFO általi elrablások, amik nem jók, de ebből és az EPF rövidítésű event-ből tisztán láthattuk, hogy egy operation következik és talán azt is, hogy nem lesz olyan jó. És ezek az elrablások valami érthetetlen okból még a Holiday Party alatt is jelentkeztek, ami idegesítő is lehet.

 

Az EPF vonzat miatt az event alatt kiadták az új EPF Kézikönyvet:

File:EPF Handbook Page 1.PNG

Ez egy nagyon szuper frissítés végre hozzá tettek valami jót a CP egészéhez. Nagyon hasonló a régi F.I.S.H.-re, ami szuper, az könyv nagyon jól van felépítve, de talán lehetett volna még ennél is jobb.

 

Operation: Crustacean (Nov. 18 – Feb. 3)

File:Operation Crustacean Area 501.png

A nemrég jelentkező UFO általi elrablások folytatásaként az Extreme Paint Festival-lal leplezve megkezdődött az Operation: Crustacean. Herbert az EPF segítségét kérte, hogy keressük meg Klutzy-t. Ez meg is történt, de ellopta az űrhajót üzemeltető meteort, így 4 fázisban kellett helyre állítanunk a rendszert. De elmenni még ezután sem tudtam, így itt maradnak egészen februárig.

Ez szerintem egy nagyon silány minőségű operation. Engem nem nagyon szórakoztatott a labirintusos feladatot leszámítva, mert az egy nagyon jóféle feladat, a Spookie Swamp is olyan volt. De az egész elég értelmetlen volt. Nekem egyáltalán nem tetszik az űrlényes szál. Az időutazós sem tetszett, már azt túl soknak tartom. És borzasztó, hogy itt maradnak, semmi értelme. A logó annyira idegesített engem, bár ne lett volna. Már ÖT HÉTEN keresztül kellett hallgatnom. És a Holiday Party után folytatódik a party egészen jövő februárig, ami HÁROM HÓNAP! Semmi értelme az egésznek, jobb történetet is ki tudtak volna találni.

 

Holiday Party (Dec. 17 – Jan. 6)

File:Holiday Party 2015 Forest.png

Decemberben karácsony alkalmából újra Holiday Party-t tartanak és a Merry Walrus Party már csak egy rossz emlék és úgy látszik tanultak a hibából. A party központjában a Coins for Change volt, így 3 ünnepi módon szerezhettünk pénzt és visszatért a Santa’s Sled illetve a klasszikus színvilág és stílus. Ami egy nagyon jó húzás volt még, hogy mint 2011-ben, már a parti előtt elindult egy adventi kalendárium ingyen cuccokkal. Ami nem volt benne jó, hogy voltak member cuccok, így a címmondat, miszerint “Ajándékok mindenkinek” nem túl igaz. Illetve ennek a parti ablakos megoldása szerintem itt nem olyan jó, a 2011-es példás kivitelezés, de ennek is örültem.

A party jó volt, hozta a karácsonyi hangulatot. Külön örültem a jó pár visszahozott régi szobának, mint Night Club, Dance Lounge, Santa’s Sled. És az újak is szuperek voltak. Tehát meg volt benne ami kell, viszont a CFC-re most sem esett akkora hangsúly, mert a 3 ünnepi módon gyűjtött pénzt is mi magunk kaptuk nem a CFC közvetlenül, ami elég butaság. És csak 4 cél volt, nem volt nagy inspiráció, egy központ, ami nagyon nem jó. De mégis működött a rendszer.

 

És mint tavaly idén is volt a parti előtt már egy akció, hogy a Penguin Style-ban vásárolt cuccokra költött pénz már a CFC gyűjtőbe megy. Idén ezt kibővítettek egy nagyon okos dologgal, mert kiadták a Legnagyobb Igloo Catalog-ot is, ami csodás, mert visszahoztak rengeteg szuper cuccot, amik közt szezonálisak is vannak. Habár szerintem egy kicsit lehetett volna jobb válogatás is.

 

És persze ma sem maradhat el az Újévi Tűzijáték.

Nagyon örülök, hogy betettek két táncpadlót, ezzel tökéletesen megadták, ami erre az eseményre kell.

Összességében az idei évben is volt rengeteg csalódás, de szerencsére tavalyihoz képest sok jó frissítés és meglepetés volt. Tehát úgy látom, javult a helyzet. Kíváncsi vagyok, ez folytatódik-e.

 

Az idei partik és event-ek listája:

És a teljes eddigi lista feljavítva:

A lista nagyon sokat változott 2013 óta, mert az idő egyrészt szépít, másrészt jobb rálátást is ad a dolgokra. És bejelentem, hogy az értékeléseimet a legelsőtől kezdve újraírom, átnézem, javítok rajtuk, mert lássuk be a Halloween Party Kritika például elég kevés és semmitmondó. Illetve többel is készülök, sőt ezen a téren kívül van egy másik projekt is, amit szeretnék megcsinálni itt a blogon, de azt még nem árulom el.

 

Továbbá készítettem egy diagramot a Club Penguin színvonalának fejlődéséről a KEZDETEKTŐL fogva, ami természetesen személyes vélemény, de megpróbáltam, mint mindig, annyira objektív maradni, amennyire csak lehet.

A diagramról le lehet olvasni, hogy a Club Penguin eltérő ütemben fejlődött. Ez alapján korszakolni lehet. Ezt a fejlődést kicsivel lentebb pár szempont szerint is kifejtem specifikusan, itt csak általánosan. Ezt Gergo777 is hasonlóan leírta a saját élményeivel. Nyilván mindig van átmenet, a korszakolás emiatt is nem lehet olyan pontos. Én ezért általában az évek közepéig számítom a szakaszokat, mert  az év végén mér a következő év első felének stílusa van jelen. Tehát akkor következzen a:

 

A Club Penguin Történetének és Fejlődésének Korszakolása

2005-2006

Ez volt a Kezdeti állapot. Nyilván mivel nem rég indult, kevés az alkalmazott nincsenek túl nagy dolgok, csak apró partik, amik ma már pár szobás event-nek számítanának.  De már 2005 és 2006 közepe között is eléggé látszik a különbség. 2005-ben még csak egy, maximum 2 szobásak voltak a partik 2006 közepére már 5. Ez a szám néha ingadozott de látszik a szabályosan növekedő tendencia. És ami közös és nagyon fontos, a stílus, mert az nem nagyon változott ezalatt. Itt még nincs különbség party és event között, nincs semmi nagy dolog, csak pár kisebb-nagyobb módosítás. Gyakoriak voltak az egyszobás member partik, több új szoba jelent meg. És mivel 2006-tal új év kezdődött nyilván új ötletes partik jöttek a hónapok kitöltéséért. És ebben a 2 évben jelent meg a legtöbb puffle, ha a Puffle Creature-öket nem számoljuk.

 

2006-2007

Ez a Disney előtti kiforrott időszak. Az előző stílus alapjait követi, de történt több fejlődés. A Summer Party 2006-tól a Pirate Party-ig számítom. Még mindig nem voltak külön  eventek külön és a stílus is nagyon hasonló az előző szakaszéhoz. Amiben különbözik az előzőtől, az a szobák száma. Itt is egy folyamatos növekedés figyelhető meg, az előzőhöz képest nagyobb mértékben. A Winter Fiesta 8, az April Fools Party’07 már 18 szobás. Illetve több dekoráció van egy szobában, de még mindig semmi bonyolult. Itt is voltak új jó ötletek, mint például a Stage és a Festival of Snow.

 

2007-2008

Ez a Kiforratlan Disney-s időszak. A Summer Kickoff Party-tól a Penguin Games-ig számítom. A Disney 2007 augusztusában vásárolta meg (és ezzel megmentette) a játékot, de már a megvásárlás előtt is érződött változás szerintem. 2007 második felében még nem nagyon, de a stílusban változás történt, az egész még jópofább és játékosabb lett, mint például megjelent a Water Party, Fall Fair, ami egy stílust képvisel. 2008-ban a változás radikálisabb. Itt voltak szerintem a legjobb új ötletek a CP története során. Megjelentek a hagyománnyá vált és imádott Medieval Party, Music Jam. Illetve ott volt az egyik legjobb történetű és leghosszabb esemény, a Save the Migrator Project, illetve volt CPIP, azaz nagy fejlesztések és nem utolsó sorban megjelent a Coins For Change. De ezek mellett az “ősi” visszatérő partik is helyet kaptak. A szobák száma megint csak nőttön-nőtt. A dekorációk sokkal bonyolultabbak és részletesebbek lettek, az interaktivitás is nagyot nőtt. És látszik, hogy ekkor érte el az átlagszínvonalat, ezután 2012-ig csak még inkább fejlődött.

 

2008-2009

Ez volt a Kiforrott Disney-s. A Penguin Games-től a Music Jam 2008-ig számítom. A 2007 előtti stílus már nincs túlságosan jelen, de a Disney-s van, ami szerintem jobb is. Megint rengeteg újítás volt, mint Adventuer Party, Dance-A-Thon, Puffle Party, Penguin Play Awards, amik szintén nagyon fontosak és hagyomány let belőlük. Az “ősi” partik  szorulnak ki de még jelen vannak. Megjelnik a Card Jitsu is, illetve elkezdődik a plüssök gyártása. A Club Penguin fénykora szerintem 2009-ben kezdődött, mert ekkor érte el azt a stílust, amit képviselni kell.

 

2009-2010

Ez volt a Klasszikus korszak, ami az egyik legjobb. A stílus még inkább játékos és meseszerű, már a régihez nem hasonlít, csak nyomokban van jelen. Itt nem volt olyan sok újítás, sok partit visszahoztak kevés változással, de ez egy  beállt, jól bevált rendszer, ami tökéletesen működik, mert azért a visszahozott partikban az újítások ellensúlyozzák a újrahasználást. És persze az egyensúlynak megfelelően vannak új partik, amik nagyon ötletesek, mint a Festival of Flight. Illetve bővült minden, mint megjelent a Fire és a Water Ninja.

 

2011 Neoklasszikus

Itt rengeteg felújítás volt, a klasszikus stílus fejlődött tovább, modernizálódott, és az “ősi” stílus már egyáltalán nincs jelen. Itt is a jól bevált rendszert használták, de sokszor újratöltötték a partikat. Nekem ennek az időszaknak a stílusa tetszik a legjobban. És ez volt a Club Penguin legsikeresebb időszaka, nem véletlen.

 

2012 Újító

Ez a 2011 stílusát folytatja és még tovább fejlődik, a visszahozott dolgokat még inkább felturbózzák és megjelennek új érdekes kalandok, akárcsak 2011-ben. És sajnos az első reklámok is megjelennek (3 db), ami szomorú tény, viszont maguk a partik szuperek voltak. És ekkor indul meg a Journey, az alapszobák felújításának folyamata, ami nem rossz dolog, de mértéket kellene tartani.

 

2013 Kezdeti sötétkor

Itt egy nagyon nagy minőségbeli romlás történik, mert kilép Billybob, a legjobb Vezérigazgató, és a helyét Spike Hike veszi át, aki a reklámokat nyomatja (4 db). Az év teljesen felborul, minden össze-vissza lesz, nagyon sok a gagyi újítás. De annyira még nem olyan rossz, mint ezután, visszanézve ez még mindig kellemesen rossz.

 

2014 a Sötétkor mélye

Ekkor érte el a CP a mélypontot, amikor tényleg szinte kilátástalanul rossz volt minden, semmi sem volt a helyén, az egész játék szétcsúszott és a reklámok kerültek a főtérbe, mert habár “csak” 3 volt, de azok nagyon nagyok. Az egész stílus és érték amit képviselt 2013 előtt kiviszett.

 

2015 Javuló sötétkor

Idén látható egy kis javulás már, mivel amit leromboltak az előző két évben, abból pár kis apróságot visszahoztak és “próbáltak azért a kedvünkre tenni”. De sajnos itt is sok reklám party volt (4 db), viszont látható remény. Kíváncsi vagyok, hogy a javulás folytatódik-e. Remélem 2016 végén nem lehet majd ennyi rosszat mondani az évről.

 

Illetve szeretném folytatni azt, amit tavaly elkezdtem (azt az Év Záró Posztot is nagyon érdemes elolvasni szerintem), és az előbb leírtak specifikus vizsgálatát is egyben:

A Látvány Kidolgozásának változása

Tavaly a feladat fajtáin és fejlődésén mentem végig. Így ami még hiányzik a szempontjaim közül elsősorban és nagyon-nagyon fontos az Kidolgozás látványterén. A kidolgozás a grafikát és stílust jelenti, ezáltal az összhatást is. Ezzel is jól szemléltethető a fent leírt korszakolás, mint a feladatok fejlődésével is. Tehát:

 

Szoba Grafika és Stílus

Ezen belül először a talán legfontosabbat, a szoba kidolgozást tárgyalom. A stíluson belül is el kell különíteni az egyszerű standard szobáét, illetve a dekorációkét.

Még azt is le kell szögezni, hogy a szoba grafika egy éven belül finom változásokon megy keresztül, nyilván függ attól, hogy kik készítik, akár egy szobán belül is láthatunk különböző grafikai stílusokat, és néha különböznek egy partin belül a dekorációk grafikái. És persze nem lehet a szobákat teljesen kategóriákba skatulyázni, mert az a lényeg, hogy mindig különbözők és sokszínűek.

 

2005-ben voltak a kezdeti szobák, amikből pár már a Penguin Chat 3-ban létezett.

A Town épületei kétdimenziósan vannak megcsinálva, tehát nincs mélységük:

Ami elég furán hat, mintha csak valami díszlet háttérépület lenne. És ferdén is állnak, mintha domború tükörből néznénk a szobát.

A vonalvezetés nagyon kacska, tele van minden ferde, hullámos vonalakkal:

File:Coffee Shop 2005.png

Az árnyékolás sem túl fejlett még.

File:Ski Lodge 2009.png

De ez a stílus ugyanakkor teljesen egyedi, karikatúraszerű, nem túl részletgazdag, de megtartásra érdemes, egyensúlyban kellene tartani az újjal.

2005-ben kevésszer volt dekoráció, és akkor is nagyon kevés:

File:HalloweenParty2005Town.png

Csak pár nagyon apró, de lényegre törő dekoráció:

File:Halloween2005DanceClub

 

2006-ban a szobák stílusa még mindig olyan volt, mint előtte, de a vonalak többnyire már egyenesek és szabályos a szoba, több szabadon rajzolt dologgal:

2006 elején még 2005-ös módon dekorálnak:

De a mennyiség az év alatt növekszik, több lesz a részlet:

File:Summer Party Plaza.png

Az év végére a dekoráció még több lesz, még mindig nem olyan összetett, de kicsit komplexebb, mint előtte:

File:ChristmasParty2006Town.png

A grafika és stílus is fejlődött kicsit.

File:ChristmasParty2006Dance Club.png

 

2007-ben a grafika tovább finomodott:

File:Cove 2007.png

Látszik, hogy igényesebben van megcsinálva és részletesebb kicsit, de a stílus majdnem egyezik az eddigivel.

A dekorációk 2007 elején nagyon egyszerűek, de már kezd kialakulni az egyszerű alapdekoráció koncepciója, azaz egy bizonyos színvilágú szalag és témához illő egyéb dolgok.

File:Winter Party Img 1.png

Illetve ekkor elég jellegzetesek ezek a 4 oszlopos füzérek:

File:St Patrick's Day 2007 Dock.PNG

File:Dock Fiest 07.png

Ami érdekes, és jó ötlet, bizonyos koncepciókban nagyon jó lenne.

Az év közepén a dekorációk elég egyszerűek, de több van. Itt már jelentkezik a folytonos dekoráció, mint a két oszlop közti füzérlánc.

File:Summer forest.PNG

A Walt Disney augusztusban veszi meg a CP-t. A felvásárlás látszik kicsit a dekorációk változásán is.

Az év végén már bonyolultabb dekorációk jelennek meg. Mint az épületek átalakítása, folytonos út:

File:Christmas Party 2007 Plaza.png

(Először volt Coins for Change is.)

A grafika változó:

File:Christmas Party 2007 Cove.png

De a stílus egy nagyon játékos, meseszerű irányba halad.

File:Christmas Party 2007 Forest.png

 

2008-ban egy nagyobb ugrás van főleg grafika terén. A szobák tökéletesen szabályosak formailag és térhatásilag, gyönyörűen kidolgozottak innentől, az árnyékolás és formatervezés kitűnő:

File:Dojo Courtyard 2008.png

Az év elején a dekorációk nagyon részletgazdagok és sok van, tehát eléggé bonyolultak:

File:Winter Fiesta 2008 Coffee Shop.png

A klasszikus alapdekor is visszatér valamennyire. És kialakul, ami eddig nem volt olyan hangsúlyos, hogy ételstandokat és büféasztalokat tesznek be, ami nagyon jó hangulatot ad.

File:Winter Fiesta 2008 Forest.png

Illetve ebben az évben jelentek meg először a Partiszobák:

File:Medieval Party 2008 Treetop Fort.png

Nyilván a grafika és stílus olyan, mint az új alapszobákban.

Az év közepén a dekorációk nagyjából azonosak az év elejivel:

File:Music Jam 2008 Coffee Shop.png

Viszont több helyen nagyon modernek és bonyolultak:

File:Music Jam 2008 Dock 3.png

Az interaktivitás nagyon megnő.

Az év végén a dekorációk még mindig nagyon gazdagok és dúsak, de nem olyan bonyolultak, viszont a legtöbbször tökéletesen eltalálják a hangulatot a stílussal:

File:Christmas08CoffeeShop.png

File:Christmas Party 2008 Dojo Courtyard.JPG

A grafika néha változó.

File:Christmas08DanceLounge.png

 

2009-ben a grafika és stílus eléri a legjobbat. A szobák innentől kezdve legtöbbször tökéletesen ki vannak dolgozva, grafikailag teljesen korrektek az árnyékolásban, térhatásban, a stílus megragadó és eredetik.

És a partik előtt innentől voltak készületek szinte mindig.

Az év elején a szobadekorációkból sok a visszahozott, viszont az újak részletesek:

File:Winter Fiesta 2009 Night Club.png

File:Winter Fiesta 2009 Forest.png

Az év közepén a dekorációk újra nagyon részletgazdagok és dúsak:

File:Adventure Party Beach.png

File:Festival of Flight Night Club.png

Az év végén a dekoráció ismét nagyon gazdag és sok van belőle, az egész szigeten. A grafika nagyon jó, mint ebben az évben:

File:Holiday Party 2009 Town.png

File:Holiday Party 2009 Coffee Shop.png

File:Holiday Party 2009 Book Room.png

Itt érte el a klasszikus stílust (ami a legjobb). És az év során megjelentek a kerítések, amik szuperek:

File:Puffle Party 2009 Puffle Feeding Area.png

 

2010-ben a grafika még tökéletesedett és a stílus is a játékos, meseszerű világ maradt. A grafika és stílus ebben az évben mindig állandó, ami szuper.

File:Everyday Phoning Facility 2010.png

File:Mine Shack 2010.png

A dekorációs stílus végig olyan, mint 2009-ben. Néha egy kicsit bonyolultabb, komolyabb.

 

2011-ben sok újítás volt, itt minden még részletesebb, kidolgozottabb és komplexebb lett. Szerintem a grafika és stílus itt érte el a tetőpontot, ami 2012 végéig tartott.

File:PetShopMarch2011.png

File:Arcade.png

A dekorációs stílus ebben az évben teljesen állandó, ugye a gyönyörű kidolgozással.

File:Wilderness Expedition Brown Puffle Cave.png

File:Island Adventure Party 2011 Hidden Lake.png

File:Holiday Party 2011 Dance Lounge.png

Itt az épületeket mindig átformálják, nagyon intenzívek a dekorációk, animációk, interakciók:

File:Holiday Party 2011 Town.png

 

2012-ben megindult a Journey. A grafika olyan, mint a 2011-es, de a vonalak vékonyabbak és kicsit túl sok ez a stílus egy  alapszobának.

File:Town 2012 Ice Rink.png

Az évben ugyanolyan a dekoráció, mint 2011-ben:

File:Underwater Expedition Lighthouse.png

File:Marvel Super Hero Takeover 2012 Town.png

File:Holiday Party 2012 Clothes Shop.png

Habár az év vége felé megjelent az a probléma, hogy egyes elemek a szobákban elnagyoltak. Mint itt a konyhafelszerelések:

File:Holiday Party 2012 Pizza Parlor.png

 

2013-ban olyan a grafika, mint a Journey, tehát a 2011-eshez hasonló, de vékony vonalakkal. És sajnos sok stílusbéli hiba van.

File:Puffle Hotel Spa.png

Itt is előjön a túl nagy dolgok problémája, amik nincsenek jól kidolgozva.

A dekorációknál is ez a probléma jelentkezik és rengetegszer rossz stílust választanak:

File:Medieval Party 2013 Plaza.png

Egyébként a dekorációk alapvetően változók.

 

2014-ben ugyanaz a grafika és stílus van, mint 2013-ban.

File:Stadium 2014.png

Dekoráció terén is. Viszont 2014 novemberben megjelenik egy újabb probléma, hogy a szobákból is kiveszik a fekete kontúrt:

File:Pirate Party 2014 Forest.png

Ami szerintem egyáltalán nem néz ki jól.

 

2015-ben sajnos a megváltoztatott állandó szobák is felveszik ezt a grafikát:

File:Ski Lodge 2015.png

A dekorációs grafika és stílus nem nagyon változott 2014-hez képest, de néha jobbak.

 

És egy kis külön dekorációs részlet technika, ami 2011-ben jelent meg, hogy a képernyő felé eső oldalon vannak nagy tárgyak, mintha a “kamera” előtt/mellett/alatt lennének közvetlenül. Már régebb óta néha-néha betettek oldalt nagyobb fát, vagy dekorációt:

File:Halloween Party 2011 Town.png

File:Puffle Party 2012 Plaza.png

De ez különleges, mintha egy polcról néznénk le a szobára. A 2011-es Bakery már teljesen ilyen, de még nem olyan erőteljes:

File:Holiday Party 2011 Bakery.png

Az Epic Show-n a reflektor traverzek is ilyesmik:

De igazán a Medieval Party 2012 Lighthouse-ban jelentkezett:

File:Medieval Party 2012 Lighthouse.png

De még ennél is sokkal intenzívebben a Haunted Mansion Könyvtárban:

Ez a partiknál ilyen esetekben nagyon jól tud jönni és különleges hatást kölcsönöz, de éppen ezért nem szabad túl gyakran használni.

És néha hülyén is néz ki:

File:Marvel Super Hero Takeover 2012 Gift Shop.png

File:HauntedMansionSP.png

File:Holiday Party 2012 Pizza Parlor.png

 

Illetve 2012-ben megjelent az a megoldás is, hogy egy szobában, amit látunk a képernyőn, tulajdonképpen két külön légtér/szoba van. Először a Superhero Party’12-n jelent meg:

File:Marvel Super Hero Takeover 2012 Stage.png

De legtöbbet a Haunted Mansion-ben használták:

Ez is egy nagyon szuper kivitelezés, mert úgy oldották meg, hogy teljesen értelmes marad. De ezt sem szabad túlzásba vinni, akkor kell alkalmazni, ha valami komplex épületet készítenek.

 

Illetve nagyon meghatározó még a napszak is. A Club Penguin-en ugye nem úgy váltakozik állandóan, mint a Pandandán. Hanem mindig az alkalomhoz illőt választanak egy partihoz.

Van az alap, a nappal, nagyon szép kék ég, fehér felhőkkel:

File:Iceberg 2008.png

Először a 2006-os Halloween Party-n jelent meg a sötét csillagos ég, aminek az oka napfogyatkozás:

File:Halloween Party 2006 Snow Forts.png

Utána a 2008-as Halloween Party-n visszatért a csillagos éjjeli ég, de a fő a vihar volt, ami felváltotta a 2 éves napfogyatkozás történetet:

File:Halloween 2008 Mine Shack.PNG

Ezután végig maradt a viharos Halloween.

A gyönyörű éjjeli ég a sarkifénnyel először a 2009-es Holiday Party-n jelent meg:

File:Holiday Party 2009 Iceberg.png

Az Ultimate Jam-en megjelent az esti, lilás ég, ami szintén nagyon hangulatos:

File:Make Your Mark Ultimate Jam Iceberg.png

Az éjszakai ég, ami olyan mint a Holiday Party-s csak nincs sarkifény, a Hollywood Party-n jelent meg:

File:Hollywood Party Iceberg.png

A 2013-as Halloween Party-n azt hihettük, hogy nem lesz vihar, mivel nem jelentek meg a távcsőben a parti előtt a sötét felhők, mint régen. Pedig visszatért, viszont az ég változott. Zöldes alja lett, ami furcsa:

File:Halloween Party 2013 Beacon.png

Az igazi sötét éjjeli ég az Operation: Puffle-ön jelent meg:

File:Operation Puffle Iceberg.png

És egy nagy újítás a Music Jam’14-en jelent meg, hogy váltakozik négy napszak:

File:MusicJamSkyTransitions.jpg

Szerintem ez nagyon szuper, de csak a hajón volt, ami nem túl jó. Például a hajón lehetett éjszak, de a szigeten mindig nappal volt, ami furcsa hatást kelt.

De ez legalább nem olyan átmenet, mint a SoundStudio Party-n:

File:SoundStudio Party Dock.png

Mert ez azért elég igénytelen. Máskor mindig meg tudták csinálni az egész szigetet. A napszak váltakozásnál még megértem, mert az lassítja a játékot, de egy egyszerű állandó napszaknál ez csak a trehányságról árulkodok.

Mert nem csak a háttér változik, hanem a szoba fényelése is. Mert a lilás égnél minden kicsit rózsaszín és sötétebb lesz, az estéknél pedig sötét és kékes. Ezért befolyásolja nagyban a hangulatot. Mert a színvilág nagyon fontos.

 

A színvilág egy szobán belül akkor egységes, ha egy-két árnyalat nagyon dominál harmonikusan. A teljese egységesre nagyon jó példa a Haunted Mansion és Puffle Hotel Könyvár:

File:Halloween Party 2014 Puffle Hotel Library.png

Ezek nagyon lilák, és ez tökéletes, mert ezek az ikonikus lila szobák már. És voltak még a Haunted Mansion-ben és a 13 emeletes Puffle Hotel-ben is különböző alapszínű szobák.

Nyilván nem lehet mindig ennyire egyszínű egy szoba, de általában van egy szín ami dominál, mint az Adventure Party-n a zöld a növények miatt. Ha ezt fő színt nem jól választják meg, akkor a szoba nem jó hatást kelt. És nyilván lehet az is, hogy a szoba egyáltalán nem egyszínű, hanem egy színkavalkád van benne, egy vagy több egyenrangú szín:

File:Music Jam 2011 Town.png

File:5th Anniversary Party Coffee Shop.png

De azért itt is megadható egy fő dekorációs színpaletta. Az egyszerű dekorációknak is jól meg kell válogatni a színeit, mint a szalagoknak és lufiknak.

Mert a színvilág is nagyon befolyásolja az összhatást, mivel a színek különböző érzetet váltanak ki, ami emberfüggő is. A lényeg a harmónia itt is, úgy mint mindenben.

 

Pingvin Dizájn

Spike Hike egyszer régebben mondta, hogy sosem volt egy állandó pingvin kinézet a CP történetében, ami az egészre levetítve igaz. Viszont volt egy időszak, amikor nem volt változás, amit majd később látunk.

Már több képet láttam eddig arról, hogy hogyan változott a pingvinek dizájnja, de még egyet sem láttam, ami szerintem teljesen helyes lenne. Itt van pár:

Talán ez az ábra áll a legközelebb a valósághoz:

Egyébként Riyita is jól leírta ezt egy bejegyzésében.

Itt van, hogy én hogyan látom:

Azt le kell szögezni, hogy amikor egy új stílus kialakul, az előzőt még egy ideig használják és persze mindig van kisebb átmenet.

A legfontosabb, amiket figyelni kell a pingvin alakja, arányai, a csőr formája is nagyon meghatározó illetve a vonalak menete és az árnyékolás.

 

2005-2006-tól volt a kezdetleges forma.

Itt nem túl igényes, szabálytalan, kis pingvinek voltak, olyanok, mintha csak gyors rajzok lennének kiszínezve:

Innen származik a Player Card-os pingvin is:

Az alakján látszik, hogy egy lekerekített háromszögre hasonlít, a lábai vékonyak, és a csőre szabálytalan forma.

A “Hogyan Rajzoljuk”-ból látszik, hogy nincs különösebb szabály, csak alul egy nagyobb kör, felette egy kb. fele akkora, ezeket összekötni és a kis kör aljánál valamilyen csőrszerűség csinálni, ami teljesen változó, fölé két nagy egybe-szem. A lábak pedig laposak és nagyon vékonyak.

 

2007 egy kisebb átmenet.

Az alapforma még mindig szinte teljesen szabálytalan, de kicsit kezdtek megnyúlni és a csőr is egyenletesebb lett kicsit. De ez nagyon átmeneti korszak, teljesen változó, hogy hogyan rajzolják meg őket, de azért látszik kis fejlődés.

 

2008-ban nagyobb újítás érkezik.

A pingvinek kezdenek egyenletesek lenni, és kezd kialakulni a klasszikus alakjuk, a csőrük formásabb és picit nagyobb lett. A lábak arányosabbak lesznek.

Ez a második legkedveltebb dizájn.

 

2009-ben tovább formálódnak.

Ez is egy nagyobb ugrás. Tovább nyúlnak, a formájuk szabályos, hasonló a kugliéhoz, a csőr újra nagyobb lesz, a szemmel megegyező nagyságú, de nyújtott kicsit. A lábak megvastagodnak és elnyerik az alakjukat.

Ez már szinte a teljesen kiforrott, de még vannak kisebb szabálytalanságok, és a nyújtottabb csőr.

 

2010-re elnyerik a klasszikus formájukat.

Ez a tökéletes dizájn, amiről a játék híres lett, ami képviselte a stílusát. A pingvinek formája a 2009-ben kialakult, de kicsit dundibbak, tökéletesen szabályosak kötött arányokkal. A csőr tompább lett.

Ez a legjobb kinézet szerintem. És az, hogy az arányok kötöttek, nem azt jelenti, hogy a pingvinek sematikusak és ötlettelenek, sőt sokkal több és intenzívebb pozíciókat és érzelmeket vettek fel.

Látták, hogy ez a kiforrott stílus, amit képviselni kell, így sokáig megmaradt, 2010-től 2012-ig. Persze itt is voltak nagyon kis változások, főleg a vonalvezetésben és árnyékolásban fejlődés.

 

2013-ban megjelenik az új, mostani dizájn.

Ez egy nagyon nagy lépés. Mert ha megnézzük két stádium között sosem változtak ennyit a pingvinek, mindig finoman formálódtak.

2012 végén volt egy finom átvezetésszerűség:

És bizonyos dolgokból a fekete kontúrokat vették ki.

De 2013 elején, mint a villámcsapás:

A pingvinek nagyon megnyúltak, az arányaik felborultak.  A fenekük vagy hasuk teljesen kidomborodik, kialakul egy megnyúlt nyakrész, a lábuk lapos lesz, de nagyon nagy. És a csőrük is teljesen megnyúlik, és oldalt feldomborodik egy kis gömb.

De az ezidáig eltelt idő alatt sokszor voltak nagyobb eltérések, de az arányok sajnos mindig ugyanazok, nincsenek fekete kontúrok, tehát alig hasonlítanak a klasszikushoz.

Ezt a fejlődést jól lehet látni, ha végignézzük a Penguin Style Katalógusok fedőlapjait.

 

Illetve amiről eddig beszéltem az csak a játékon belüli pingvin kinézetek. De ott vannak például az Animated Short-ok:

A 2012-esekben a klasszikus dizájn, csak nem voltak fekete kontúrok, néha semmilyen kontúr nem volt:

Ami szerintem nem olyan jó, mert megtudták csinálni tökéletesen a gyönyörű módon is a videókat:

Sőt előtte is, mint a remekmű, Night of the Living Sled-ben a pingvinek.

A mostaniakban ugyanúgy néznek ki, mint a játékban, nincs változás:

Manapság ha nagy ritkán kijön egy party trailer, vagy animált videó, ugyanilyen stílusú és grafikájú.

 

Egy sokkal másabb dizájn, ami mindentől különbözik, a stop-motion-ös kisfilmekben használt pingvinek:

Az alakjukkal valamennyire az emberére hasonlítanak, a valódi nyak és vállak miatt:

És a csőrük itt is felmegy oldalt.

És ez az emberszerű nyak, nagyon nem jó, ellent mond Screenhog alappingvin tervezési szabályainak:

És furcsa alakúak is, mint Roofhowse és Blizzard, amivel emberekre akarnak hasonlítani nem túl jók. Az aranyos, nem emberre hasonlító forma kellene.

 

És ott vannak a 3D-s pingvinek az App-en:

Habár eleinte nagyon rosszalltam, be kellett látnom, hogy egyáltalán nem rosszak. Az alakjuk olyan mint a tökéletsen aranyos, dundi klasszikus pingvineknek és hasonlítanak a CP-s in-game pingvinekre:

File:Normal Penguin112233.png

Habár ezek még kezdetleges korszakból vannak, ami látszik is kicsit, de ebben a formában elfogadhatók. És nem örülnék, ha leváltanák 3D-sre ezeket, maximum kicsit lehetne formálni rajtuk.

Amire még nagyon hasonlítanak a 3D-s pingvinek a műanyag kis CP játékpingvinek:

Amik ha jól tudom 2008-ből valók, ami a formájukon kicsit meglátszik, de mégis hasonlítanak a klasszikusra.

De a plüssök teljesen a klasszikus dizájnra készültek, ami miatt nagyon aranyosak is:

 

Cuccok Kidolgozása

Eleinte nagyon egyszerű alap ruhadarabok voltak, olyan grafikával, mint az akkori pingvinek:

A ruhák eredetiek, de nem túl jól kidolgozottak.

Ez is fokozatosan fejlődtek, egyre igényesebben lettek kidolgozva, de az eredetiség megmaradt:

Ezután a grafika még jobb lett, de sok volt a visszahozott ruha és újraszínezés. Viszont a stílus, amit ezek a ruhák képviseltek, azaz a finom, visszafogott, de színes stílus a kedvencem:

Sajnos 2013-ban ezek is megváltoztak. Elkezdték a trendet követni, így bejöttek a neon színek, halálfejek, fura hajak, de ami a legrosszabb, hogy nincs fekete kontúr, a kidolgozás rettentő pocsék.

A CP Változik posztokat is érdemes elolvasni, ott is le vannak írva a rossz változások megfigyelései.

 

Zene Fejlődése

Ez is egy nagyon fontos szempont, amit tavaly nem tárgyaltam. Azért kulcsfontosságú, mert gondoljunk bele, a zene adja meg igazán a hangulatot. Egy nem oda illő, vagy rossz zene el is ronthatja a szoba játékélményét, hiába tökéletes a szoba grafikai és stílus összhatásban.

Eleinte mint ahogy csak egy rajzos, egyben egy zeneszerző volt, Screenhog. Ő jó elektronikus dallamokat csinált szintetizátorral, és elektormosgitárral.

Ezután megjelentek gyönyörű akusztikus dallamok és keverékek.

Egyre összetettebbek lettek a zenék, de sosem túl sok, mindig tökéletesen illettek az adott hangulathoz. És volt egy alaptéma egy adott partihoz, amit mindig a legmegfelelőbben dolgoztak fel a szobához, mint a Medieval Party főtémáját, aminek rengeteg változata van:

233234235236310.

Ez egyszerűen lenyűgöző.

Manapság nagyon átálltak a modern elektronikusra, amik nem túl jók.

 

 

Reklámok fejlődése

Először is azt le kell szögezni, hogy utalások mindig is voltak, mint például az Island Adventure Party-n a “Hajópárbaj” és a party stílusa, témája a Karib-tenger kalózaira hasonlít/utal. A Penguin Play Awards nyilván az Oscar-díj Gálára, a 2012-es Haunted Mansion a Disney Elvarázsolt kastély c. filmjében lévő házra hasonlít. Ráadásul minden Stage előadás valami létezőnek a karikatúrája, megtalálhatók benne átírt Shakespeare idézetek. A Night of the Living Sled egyértelműen a Frankeinstein története, bármelyik ikonikus szörny jelmez, a Penguin Games az Olimpiai Játékok, a Penguin Cup a Fifa World Cup alkalmából, és még rengeteg apró részlet van, amik a játék világát csak bővítették és jópofává tették. És persze ott vannak a valós ünnepek, amiket a CP-n is megtartanak. Mert nem kell mindenhez kitalálni egy külön dolgot, ami csak a CP-é, mint a Merry Walrus Télapó helyett. Illetve voltak kampányszerűségek, amikben részt vettek, mint a Red Nose Day, Festival of Lights (csak annyi, hogy 2013-ban novemberben volt tűzijáték), Movember, Disney Monkey Kingdome.

 

Viszont ott vannak a konkrét termékmegjelenítések, amik károsak. De a reklámozásnak több foka van.

A nullad-fokú, legjobb, és nem is olyan konkrét reklám az Adventure Party: Temple of Fruit volt. Ez volt az egyetlen partneri szerződés. Mivel a Club Penguin-en annyi változás történt, hogy a gyümölcsökről szólt a party, amit szerintem kitűnően kiviteleztek, az ötlet teljesen eredeti és egyedi. Az egyetlen közvetlenebb részlet, hogy a történet szerint Rochopper a vulkánt az Innocent Island-ről hozta (és a Smoothie Smash receptjei az Innocent Smoothie-kén alapul).

Viszont a másik oldalon is történt változás, mivel az Innocent Smoothies különleges CP-s italokat is gyártott, unlock kódokkal ellátva, amikkel különleges gyümölcs cuccokat lehetett kapni. Ez is egy nagyon jó húzás.

Az első-fokú-nál (és többinél) már nincs változás a másik félen. Viszont ezek a reklámok még mindig nagyon könnyedek. Ilyen pl. az Ultimate Jam. Ott csak annyi történt konkrét reklám, hogy Rocky és CeCe hírességek lettek és körbejártak a szigeten. Illetve a Music Jam is eléggé megváltozott, akárcsak az imént említett Adventure Party, hogy a sziget sötét lett, új stílusú szobák és a hangsúly ráhelyeződött a Pop-ra és a filmforgatásra is, feladat is lett, de ez is eredeti és egyedi változás és téma ugyanaz maradt, csak volt két idegen vendég, amiknek semmi helyük a CP-n, mert a Shake it Up sorozatban nem játszottak a CP-vel.

Ennek még van egy súlyosabb foka, amikor nem mascot-ok lesznek a vendégek, hanem fellépnek. Mert a fellépés sokkal feltűnőbb reklámozás, mint ha csak körbejárnának a szigeten. Ilyen party volt a Music Jam’14. De azzal az az igazán nagy baj, hogy egyáltalán nem hasonlított Music Jam-re, mert az egész csak egy sétahajú volt, ami eredeti és egyedi ötlet, de a téma teljesen más lett.

A másod-fokú reklámoknál a party-ba sokkal jobban bevonják a reklámot, sőt a reklámozás miatt készítenek külön partit, de az tartalmaz elég eredetiséget. Ebből a legenyhébb a 2012-es Marvel Superhero Takeover, mivel igaz, a reklám kedvéért tartottak egy egész partit, de az szigeten az egyetlen reklám a jelmezek voltak. Ha egyszerűen azok nem lettek volna, csak egy sima, eredeti  Superhero Party lenne, ami egy nagyvárosban játszódik és oldalt lehet választani. A 2013-as MSHT-ban már kicsivel több reklám volt, mert megjelent a Stark Tower és a S.H.I.E.L.D. anyahajó, tehát már szobákban is vannak reklámok. És végül ezen a fokon belül a közül a leginkább reklámozó parti, a Teen Beach Movie Summer Jam. Igaz, hogy nem egy új party teljesen a reklám miatt, mert már volt korábban Summer Party (mert Music Jam-re egyáltalán nem hasonlít ez sem) és most is sok jó eredetiség volt benne. Azért sok benne reklám mivel ugye van a Big Momma’s szoba, amiben fel is léptek, és még körbe is jártak a vendégek, illetve a mindennapos ajándékok során ott voltak a partiablakban.

És a harmad-fokú reklám parti a legelvetemültebb. Itt kivétel nélkül csak a reklám kedvéért csinálnak egy partit, ami teljesen a reklámozott dolog mintájára készül, szobákban, cuccokban, ahol magát a karakter kinézetét vehetjük meg, nem csak egy szuperhős jelmezét, feladatban és reklám fellépés is lehet, így az eredetiség elenyésző. És sajnos ebből van a legtöbb. Itt két fajtát lehet megkülönböztetni, azt ami a szigeten csak egy szobában látszódik és a party, már ha annak nevezhető partiszobákban játszódik, pl.: Star Wars Takeover’13, Inside Out Takeover. És van, ami a szigeten játszódik teljesen, mint a Muppets Takeover, Frozen Takeover-ek, Star Wars Rebels Takover, Descendants Party. És a Monster University Takeover, habár ott (sajnos) több szigeti szoba is fel volt díszítve. És igazából ezek a partik nevezhetők igazan “takeover’-nek, mivel ezek veszik át a szigetet, ami számomra idegesítő és legtöbbször undort keltő. (Viszont egy jó partinál az nem a legnagyobb erény, hogy nincs semmi alapszoba változás, csak egy külön rész, mint a mostani Fair-ek, a végigmenő-s partikat leszámítva, mert ott az a lényeg, habár a többi szobába is rakhatnak alaptémájú, egyszerű, ötletes dekorációkat.)

 

Illetve azt sem szabad elfeledni, amikor nem valami idegent, hanem magukat reklámozzák. Erre a legelső példa az Ultimate Jam-en az Epic Show-volt, ahol Cadence előadta az új dalt. Szerintem ezzel itt semmi baj nem volt, mert régebben a Penguin Band adott elő az Ice Berg-en bizonyos időközönként a Msuic Jam-en. És a Party Starts Now elég nagy dolognak számított, mivel volt benne ének és külön ehhez animált videóklip, és nem mellesleg a legjobb dal, ami kiadtak. Tehát megérthető, hogy nagy feneket kerítettek neki, de mint mondtam az Ultimate Jam-en megmaradt a téma a sok változtatás ellenére, amik szerintem jó változtatások voltak egyébként. Tehát ez nem súlyos.

Egy sokkal frissebb és súlyosabb önreklámozás a Merry Walrus Party volt. Mert ugye kiadtak egy új, főleg stop-motion animációval készült kisfilmet, ami a pingvinek “karácsonyáról szól”. Ez az alkotás is elég nagy dolog, de egyedire akarták, nem sima karácsonyi témájúra, így a Clugb Penguin-es hagyományokhoz semmi köze nem volt. Ez még nem is lenne nagy baj. Viszont a Holiday Party-t (régebben Christmas Party), megváltoztatták a kisfilmnek megfelelően, teljesen lebutították és tönkretették. Ezt nagyon nem kellett volna. A kisfilmnek inkább meg kellene egyeznie a CP valós történetével, de semmiképp sem a jó hagyománynak kell ehhez igazodnia. Tehát ez egy nagyon nagy hiba volt.

És még volt egy ilyen alkalom, a SoundStudio Party. Megjelent az új CP-s alkalmazás, külön SoundStudio, ami a 2014-es Music Jam-en megjelent, a DJ 3000-et felváltó zenekészítő játék. Erre kiadtak egy külön számot, ami egész jó lett. És ezért tartottak egy partit elvileg a játékról, bár ahhoz konkrétan nem sok köze volt. Pedig összehozhattak volna egy nagyon jó partit is, adott volt az alap, csinálhattak volna egy rendes Music Jam-et, amire már évek óta nem képesek, de egy elég kicsi nem túl kidolgozott parti volt. De ez az elmegy kategória, itt nem az önreklámmal lenne a gond.

 

 

És van még egy nagy új témakör, ami az eddigitől eltér:

Partik Jelentékenysége

A partik jelentősége tulajdonképpen az, hogy mennyire nagy és fontos esemény a parti az évben, ami a “méretben” illetve a várakozásban is nagyon tükröződik. Ezt az értékelési sorrendbe nem nagyon lehet beleszámítani, tehát nem úgy értem a súlyozást, mint az érdemjegyeknél.

A kis eventek 1-es súlyozásúak. Ez nem azt jelenti, hogy jelentéktelenek, csak az évben nem olyan fontosak, viszont ha nem lennének, akkor az év nem lenne annyira kerek egész, tehát ezeknek a segéd-kitöltő szerepük van, de egyáltalán nincsenek erőltetve, amit a történetből láthatunk. Pl.: Easter Egg Hunt, Fashion Show(2012), Red Nose Day, Funny Hat Week.

Ide tartozhatnak még jelentéktelen “partik” is, amik viszont erőltetettek is. Pl.: Descendants Takeover, Operation: Crustacean.

A nagyobb és fontosabb eventek 2-es súlyozásúak, ezeknek történetvezetés miatt fontos szerepük van általában. Pl: Sensei’s Water Scavenger Hunt, Anniversary Party-k (2015 kivéve), Battle of Doom.

A közepes fontosságú partik 3-as súlyozásúak, ezek általában új, egyszeri vagy kétszeri partik pl.:Prehistroic Party, Rockhopper’s Quest. De lehetnek régebbiek is, ha már nem fektetnek rá sok hangsúly pl.: Earth Day Party’11.

A jelentős partik 4-es súlyozásúak, visszatérő elég fontos partik, amiket sokan izgatottan várnak. Pl.: Puffle Party, St. Patrick’s Day Party, Fair, Expedíciók.

És kulcsfontosságú/meghatározó jellegű partik 5-ös súlyozásúak, ami elengedhetetlen vázpontja az évnek. Pl.: Music Jam, Adventure Party, Halloween Party, Holiday Party.

 

És mint mondtam, nem nagyon lehet ezt beleszámítani a sorrendbe, viszont éppen ezért is nem igazságos a partikat és eventeket együtt értékelnem, mert tulajdonképpen más a mérce (erről lentebb még írok), bár egyes event-eknek több létjogosultsága van. (Amúgy a létjogosultság az eredetiségben gyökeredzik, illetve a kidolgozásban, hangulatban is.) Így az event-eket külön fogom szedni.

 

Év Váza

Az imént a jelentékenységnél szó esett az év fontos pilléreiről. A pillérek adják meg az év ritmusát és rendezettségét. Vannak a Primer partik, amik fő pillérek egy jó évhez elengedhetetlenek és vannak a Szekunder Partik, azaz másodlagosak, amik kitöltik a főpillérek közti időt TARTALMASAN.

Ez a szerep nem egyezik meg a jelentékenységgel, de összefügg valamennyire. Úgy látom 1-es, 2-es és 3-as jelentékenységű esemény nem nem lehet főpillér, 4-esnek sok esélye van, 5-ös biztosan főpillér. Ezek a pillérek hagyományokra épülnek, hogy mire fektetnek sok hangsúlyt. Mert a hangsúly emel egy 4-es jelentékenységűt partit főpillérré vagy sem. És akkor van baj, ha nem megfelelően adják a hangsúlyt (pl.: Frozen Party’14), mert az felborítja a rendet.

És elkészítettem a klasszikus évek pillérrendszerét grafikusan. A magas és vörös árnyalatúak a főpillérek és az alacsonyabb kék árnyalatúak a szekunder események. Az árnyalatok közti eltérés sem véletlenszerű, mert a sötétebb, vörös oszlopok 5-ös jelentékenységűek és a világosabb piros oszlopok 4-esek. A sötétkék is 4-es, (ebből látszik, hogy lehetne fő, ha úgy hozná a helyzet) és a világoskék 3-as súlyozású. Ha egy hónapban több esemény is volt, nyilván a leghangsúlyosabbat kell venni (Egy 1-es 2-es jelentékenységű event egy hónapban nem lehetséges egy legalább 3-as jelentékenységű parti nélkül).

Legjobban 2010-ben és 2011-ben látszik, hogy az év egy hullámzás, az elsődleges és másodlagos partik ritmikus váltakozása, ami nagyon fontos, hogy nem monoton, nyilván van szabadság. Még az is látszik, hogy nyáron vannak egymásmellé sűrítve a főpillérek és az év vége felé is sűrülnek a dolgok, az év első fele light-osabb.

Illetve ha az éveket egymásra helyezzük, láthatjuk, hogy mik azok az események, főpillérek és köztesek is, amik a hagyományokon alapulnak:

Külön ki is emeltem ezeket, ha az előzőn nem látszana:

Tehát a klasszikus év menete szerint Januárban valamilyen expedíció van, ami szekunder; áprilisban az Earth Day Party van, ami szintén szekunder. Ezt a főpillér Medieval Party követi májusban. Júliusban a második állandó primer party van, ami változó témájú; szeptemberben a szekunder Fair van; ezt követi októberben a harmadik mindig megegyező főpillér, a Halloween Party. Illetve az utolsó pillér is egy teljesen biztos pont, a Holiday Party decemberben.

Tehát összegezve a 3 maradéktalanul változatlan főpillér a Medieval Party, a Halloween Party és a Holiday Party. És még az is biztos, hogy a júliusi party is főpillér. Ezen kívül még lehet kb. 2 főpillér, ami nem hónaphoz rögzített és változó lehet a témája. A szekunderek tekintetében 2 maradéktalanul változatlan pont az Earth Day Party és a Fair. Illetve még az is, hogy januárban valamilyen Expedition lesz. És a többi teljesen változó és viszonylag kötetlen.

 

És mint mondtam, mostanra már nem ismerik a vázat, a klasszikus menetet, mert nem arra helyeznek hangsúlyt, amire kéne és nem tartják meg a hagyományokat, így felborul a többnyire egyenletes hullámzás:

Látszik, hogy elég snassz év, és szinte semmi sincs meg benne a biztos pontokból. Készítettem egy animációt a változás szemléltetésére:

Az egyetlen közös pont, a Halloween Party és talán még a Prehistoric Party, ha expedíciónak számítjuk. Pedig azért a maradéktalanul biztos pontokból illene legalább négyet megtartani.

(Itt csak többnyire a klasszikus éveket vizsgáltam, mert szerintem az a legjobb korszak, ami alapul szolgálhatna, bár ez az én személyes véleményem, mint ahogy szinte minden, amit csak írok.)

 

Illetve említettem, hogy a létjogosultság az eredetiségben gyökeredzik. Viszont még ki kell fejtenem, hogy tulajdonképpen mit értek eredetiség alatt, továbbá van egy ezzel összekeverhető másik kifejtendő fogalom az egyediség, de fontos a különbség.

Az eredetiség alatt azt értem, hogy az ötlet honnan jött és miféle. Éppen ezért egy hármasfokú reklámparti egyáltalán nem eredeti. Minél több benne az eredeti ötlet, részlet, annál eredetibb maga a parti vagy event is.

És ezt nem szabad összekeverni egyediséggel, amit beismerek néha én sem használtam megfelelően eddig. Az egyediség az, hogy mennyire különbözik a parti attól, ami régebben volt, már ha volt. Tehát hiába egyáltalán nem eredeti a Star Wars Takover, egyedi, mivel nem volt eddig semmi hozzá hasonló a CP-n. (De az eredetiség talán elsődlegesebb szempont.) És habár a Fair’11 teljes mértékben eredeti Club Penguin-es, de nem túl egyedi, mivel alig volt bármiféle változás a 2010-es Fair-hez képest. De ez nyilván nem nagy baj, mert hozza azt, amit az előző évben, de egy kicsit emiatt a hangulatából veszít. Ezt kell kompenzálni új tartalommal, mint új feladat, szobák, ruhák történet, tehát a fejlődő eszközökkel.

Illetve van még két fogalom szintén az értékelési szempontjaim közül, mint az előbbi kettő. Ezek a hangulat és az X-faktor, továbbá ezek fontos kapcsolata.

Az X-faktort nem véletlenül így neveztem el, mivel nem nagyon definiálható szabályosan. Ez talán részben magába foglalja az összes szempontot, de leginkább a partik közötti különbözőséget. Tehát a témától is nagyon függ, hogy valakinek mennyire tetszik egy parti.

Így az X-faktor nagyban meghatározza a Hangulatot. A hangulat tulajdonképpen a parti játékélménye, ami mindent magába foglal, tehát az az egység, ami hatással van a játékosokra. Ez valóban összefoglalja az összes eszközt és tartalmat, amik az értékelési szempontokban is fel vannak sorolva. Sok mindentől függ, de azoktól egyenlően, így ha egy elem is hibás, mondjuk feladat, a többi hiába nagyon jó, a hangulat sokat veszít.

 

 

És a végére még maradt egy kifejtendő témakör, a már említett, különböző mércékről:

Mércék

Először is mint mondtam, az event-eket tulajdonképpen nem azonos mércével nézem, mint partikat. Mert ha az event-eket partinak tekinteném, akkor nem lehetnének egy év listáján a végénél előbb, így a hangulatot és azt a kevés kivitelezést, összességében az élményt pontozom. Viszont ez nem igazságos a partikkal szemben, mert nem észszerű, hogy egy szobás party jobban lenne megcsinálva, mint egy parti, még akkor is, ha a party nem nagy szám. Éppen ezért mondtam, hogy ezután nem lesznek egy rangsorban a partik és az event-ek, hanem külön lesznek szedve, mindegyik a fajtájához viszonyítva.

Viszont vannak még mérceszerűségek. Például ha valamire azt mondtam 2014-ben, hogy középkategóriás, az 2011-ben vagy 2012-ben egy borzasztó szégyenfolt lenne.

De amit 2012-ben a legkevésbé jónak ítéltem, tehát a rangsor végén van, arra nem lehet azt mondani semmilyen tekintetben sem, hogy rossz, mivel akkoriban nem voltak rossz partik vagy event-ek, maximum olyanok, amik nem mozgattak meg annyira.

 

És elhangzott, hogy valami középkategóriásnak számít. A kategória egy éven belül a parti “rangja” a sorban, amit az év többi eseményéhez viszonyítok, amit mindig mondok is, tehát például “A SoundStudio Party egy alsó-középkategóriás party 2014-ben.”

Akkor itt vannak a kategóriák az évek ranglistáin:

A kék a kiemelkedő, azaz felső-kategória; a narancssárgás a jó, azaz felső-középkategória; a lila a nem olyan jó, azaz alsó-középkategória; és a pirosas a rossz, azaz alsó-kategória.

Egyébként az is látszik még , hogy 2012-ben (azon kívül, hogy nincs rossz) a pontok  egyenletesen csökkennek, sokszor alig van különbség, sőt többször vannak egyenlő pontok. Ezzel szemben a mostani években rengetegszer van nagyobb ugrás a pontok közt.

De a lényeg, hogy a pontokból lehet látni, hogy más évenként a feloszlás a kategóriák között. Talán ez jobban látszik az összesített listán, (ahol nem változott semmi, csak minden össze van öntve és sorba téve a saját színével):

A piroson látszik, hogy az egységes, tehát 2 pont alatt. A lilára már ez nem mondható el. Főleg 2012 miatt nem egységes, mert ugye ott nagyobb volt az elvárás, például ami 2014-ben kék, az 2012-ben csak lila lenne. Ugyan ez a helyzet még a kékekkel is, de leginkább a sárgásakkal.

Tehát ebből látszik, hogy az adott évhez vannak viszonyítva a kategóriák. De lehet, hogy kellene csinálnom az összeshez egy külön kategorizálást.

Illetve a különböző mércék és szemléletek miatt összesített party rangsor sem lehet tökéletesen helyes, bár most viszonylag az, de sokszor kell hezitálnom, hogy valami ütközés van.

És nyilván, mint a partikat, az éveket is lehetne rangsorolni és kategóriákra osztani, ami részben egyezne a korszakolás pontjaival.

 

És legvégül ezután a tömény elemzés után…

Mindenkinek Boldog

Új Évet Kívánok!

Habár az év nem volt túl jó, örülök, hogy nézitek a blogot 🙂

Köszönettel:

                         Marcellm

Szerinted milyen volt az év? És milyen lesz a következő?

Játssz most!

Club Penguin - Waddle around and meet new friends!

33 Responses to Év Záró Poszt

  1. gSzabia szerint:

    Uhhh. Lehetett benne munka. Amúgy jó lett.:)

    Kedvelés

  2. Balib3 szerint:

    Összességében szerintem is javult a CP 2015-ben. Voltak gyenge partik, de mellettük volt pár olyan is, ami bármely másik évben megállta volna a helyét.

    Kedvelés

  3. gSzabia szerint:

    Láttátok a facebook-on az újévi köszöntőjét a CPnek? 3D-s pingvin táncol.

    Kedvelés

    • Kkrle szerint:

      Hát, mit mondjak… legalább csinálnak gif-eket 🙂

      Ha most Spike Hike lehetnék, összeállítanék egy 10-15 fős Team-et, akik egy saját privát szervert csinálnának (persze HTML5 alapút, hogy azért a korral lépést tartson), úgy ahogy annak idején rsnail-ék, képregényes stílusban, egyszerű partikkal, remek történetekkel (egy híres írót is felbérelnék 😀 ), értelmetlenségek nélkül…

      A 3D-n, szóval az igazi játékon pedig mindent kijavítanék, amit 2013 óta elrontottak:
      -a Puffle Wildnál kiderülne, hogy ezek csak elvadult puffle-k, akik nagyon hasonlítanak valóságos állatokra, és lehetne kapni ilyen puffle hat-eket, és az igloo-beli állat puffle-k is átváltoznának sima színesekké ilyen hat-ekkkel. Az őspuffle-ökkel is hasonlóan járnék el, a kutya-macskát pedig kivenném a Pet Shop-ból, mondván, hogy ezek túl különlegesek, hogy ott legyenek, vagy valami ilyesmi 😀
      -a Recycle Plant az (emelettel kibővített, és interakciókkal telerakott) iskolából nyílna, oktatási szándékkal, a fa a Mine Shack középére kerülne, mivel úgyis körbe lehet járni 3D-ben, és úgy nem takar ki semmit.
      -a Mall, hát a Mall-lal nem tudom, mit csinálnék, lehet, azt mondanám, csak egy időre váltotta fel a Stage-et, amit felújítva és három új előadással újra megnyitnék.
      -A Skatepark-kal sem tudom, mit kezdjek, talán csinálnék egy udvart is a CPU-nak, és oda raknám, mert az legalább interaktív…
      -A Puffle Lodge-ot újra Ski Lodge-nak nevezném, mert a Puffle Wild-es ajtón kívül nincs sok köze a pufikhoz, és normálisabbra alakítanám
      -És persze itt is visszahoznám az előkészületeket és a remek háttérsztorikat
      Természetesen a sziget egyáltalán nem lenne zsúfolt, lenne egy csomó felfedezésre váró hely, és nem tolnám ennyire rá a sziget közepére a hegyeket, mert Spike Hike képe alapján azok is nagyon közel lesznek, és az elég hülyén néz ki, hogy egyszer csak ott van a síkság után egy rakás óriási hegy, amik ráadásul megmászhatatlanul meredekek. És ha már az igluk miatt muszáj egy trópusi rész, az úgy lenne, ahogy az iglu háttéren is, szóval úgy száműzném a homokot és a füvet, ahogy vannak.
      Nagy kár, hogy a CP igazi értékei a 3D-sítéssel teljesen elvesznek…

      Kedvelik 2 ember

  4. Gergo777 szerint:

    Szíved lelked benne van ebben. Én meg a sajátomat sem tudom befejezni pedig az tizede ennek. 😀

    Kedvelik 2 ember

  5. gSzabia szerint:

    Szerintem így kellett volna az operation crustacean-t::Előzmény: Herbert óriáslézert akar építeni, ami ahova lelövünk, ott eltünteti az áramforrást.Megcélozza az EPF–et de Dot kikémleli ezt, és riaszt. A lézernek csak egy lövésre van ereje, ezért Gary Lézeráthelyező 2999-a segítségével a lézert áthelyezzük, úgy hogy Herbert búvóhelyére célozzon, ám előtte egy pillanattal az emelő meghibásodik és felfelé irányítja a lézert. A fény elment az űrbe. Mindenki nyugodt Herbert-et kivéve akit elfogunk de Klutzy megszökik.A szigeten tovább folyik az élet, nincs semmi baj, Herbertet hibernálták. Eközben a fény eltalál egy űrhajót, amin az ufo pufik csak kisállatok, a régi űrpolipok vannak rajta akik igazából barátságosak. Mivel elment a hajón az áramellátás, segítséget hívnak az utasok, megállapítják, hogy a szükséges erőforrás csak a földön, a Cp-n van, ezért elrabolnak mindenkit onnan, hogy megszerezzék a föld légkörében járt meteort. Mikor hazaküldenek keresgélni Herbert nagy ásógépével és a Sasquach keresőerejével. mindenki, aki szeretni keresne, annak egy pufit magával kell hoznia, mert azok is tudnak ásni Egy szobában beszállhatunk a gépbe, a beszálló szobában lerakhatjuk a pufinkat egy puffle digging zone-ba, és amikor akarjuk, kivesszük, közben Sasquach is ott ás. egy treasure hunt-féle játékkal kell darabkákat keresni egy másik játékossal. Lenne egy CFC féle számláló, ha elértük a 10 000 darabkát akkor mindenki kap az űrlényektől egy alient pufit, memberek meg megszerezhetik a Space Squid Costume-t ami egy régebbi item Utána egy animációval elstartol az ufók Ezek közben mivel senki sem volt az EPF-nél, Tusk és Klutzy megmentik Herbertet.

    Kedvelik 1 személy

  6. gSzabia szerint:

    Nektek jön üzenet a spy phone-ba? nekem nov 26-án jött utoljára

    Kedvelés

  7. gSzabia szerint:

    Hát most kijött a Best of 2015. Nem lett rossz de a zenén majdnem elaludtam, viszont van néhány érdekes dolog a végén.SPOILER!!! Februárban lesz a Shrink Ray of domm herbert által http://clubpenguinspace.com/february-2016-party-information-spoilers/, egy csomó új karakter lesz(?), meg lesz a 3d-sítés a képek alapján SPOILER VÉGE hát, remélem jók lesznek a party-k, nem néznek ki rosszul

    Kedvelés

    • Kkrle szerint:

      Hát igen, a zene elég zagyva, és Ninja sem dolgozhatott a videóval túl sokat. de a spoilerek alapján elég méltó operation lesz (nem akarom elszólni magam), és legalább van átvezetés a 3D-be… amitől azért egy kicsit félek

      Kedvelés

  8. pirospingu szerint:

    Gratulálok ismét ehhez a gondozott bejegyzéshez!
    Én is osztályzom a partykat, bár kicsit lazábban, mint te, egész pontokkal. A szülinapi partyra 10 pontot adtam mivel a korai generációt célozta meg, (köztük engem is) így megértem, hogy neked miért nem tökéletes; hiányzott, vagy legalábbis részlegesebb élmeny volt neked a nosztalgiázás. Nekem tömény élményáradat volt meglátni minden egyes régi partyszobát, egyszerűen gyönyörű design, a régit, a jót látni. Igazad van, tényleg évek óta nem éltünk meg ilyen nagyszabású bulit, amiben talán nem lehetett nagy munka, de ötletnek 10/10.

    Kedvelés

  9. gSzabia szerint:

    Itt aztán van kommentáradat, Megg cikke, amiben a dínós ruhák vannak, minden második kommentben azt kérik, hogy legyen Saint Patrics Day idén. nem értem minek reklámozzák ennyire a ruhákat, mindenhova az van kiírvan: THE GOOD DINOSAUR clothes in the clothes shop, de megértem, mert a film a kritikák szerint ijesztő, durva, minden 10. percben életveszélybe keverednek, és ijesztő állatok akarják őket felfalni, most nekem is olvasom át a kommentet és annyira megakad a szemem a nagybetűm, hogy mindjárt elmegyek a moziba, egyébként ők honnan ismerik ennyire a filmet? elvileg semmi kommunikáció a világ többi részével, mégis Dot teljesen reklám céljából a semmi miatt csak úgy köszönt, kimondja a film címét, ami számomra legidegesítőbb, mert a penguin times főcímén is ez volt kiírva, amikor ennek kellett volna lennie:happy new year! ehelyett nem, borzasztó ronda t-rex jelmezeket reklámoznak, és a penguin style-ban is teljesen ki van írva a film címe. Ezután mi lesz? ugye lesz egy élőszereplős Jungle Book és emiatt fognak esőerdős Adventure party-t tartani maugli, balu sirkán és ká jelmezekkel?

    Kedvelés

    • Marcellm szerint:

      Egyet értek teljesen, el kellenen felejteniük végre az ilyen pofátlan reklámozást.

      Kedvelés

    • Kkrle szerint:

      Bár így még mindig jobb, hogy csak a Penguin Style-ban vannak ezek a cuccok, ezt akár vehetjük egy jobb irányba való haladásnak is… És lehet, hogy most ez a címlapsztori, de egy-egy reklámparti környékén 3-4 hétig van tele az újság üres reklámcikkekkel, szóval így még mindig jobb – és szerény véleményem szerint a mostani Dínó tesós jelmezek nem is sikerültek olyan rosszul…

      Kedvelés

    • Kkrle szerint:

      Ja, és nem hinném, hogy az erőszakosság miatt nem lett a Dínó tesóból parti, mert a Star Wars tízszer durvább, mégis volt belőle kettő Takeover… sajnos

      Kedvelés

  10. gSzabia szerint:

    Szerintetek ez az oldal biztonságos? a neve bestclubpenguincheats és néhány helyen vannak gombok, amik a facebookra visznek.

    Kedvelés

  11. gSzabia szerint:

    bocsi, semmi, utánanéztem, csak egyszer rákattintottam egy hirdetésre véletlenül

    Kedvelés

  12. gSzabia szerint:

    Hát ez hülyeség, bezárták a sound studio és sled racer alkalmazásokat? minek?a sled racer egy nagyon jó játék és volt is látogatottsága, de nekik a project super secret-tel kell foglalkozniuk, nem ezzel, amit a játékosok akarnak. senki sem szeretné a felesleges 3D-t csak ha nélküle nem működne a játék, de nem, kell nekik az a 8 szobás 3D-s sziget cumisüvegnek látszó világító toronnyal és gyurma migrátorral, szép kis állás köszönjük, , meg lehetséges, hogy az egész 3D csupán egy egyetlen szobás egyetlen szobája az April Fools party, ami party-nak lenne meghirdetve, de mielőtt elkezdődik a második nap, kijön egy felirat: APRIL FOOLS! MI NEM ÁPRILIS BOLONDJA PARTYT AKARUNK CSINÁLNI, HANEM …………. TAKEOVERT! KI SZERETNE BEÖLTÖZNI ……..-NAK A ……….. FILMBŐL, MERT A ………… EGY NAGYON JÓ FILM, és ezután 3 hétig ……… takeover lesz. de komolyan a meglévőt miért kell törölni? taps, taps, taps

    Kedvelés

    • Kkrle szerint:

      Mert beépítik a 3D-s játékba őket, ami ugye ugyanaz lesz mobilon és PC-n is, de februárig ezt nem adják ki. Azért vették már le az alkalmazásboltokból őket, mert most kezdik majd el beépíteni a PSS-be, így viszont nyilván nem tudják elérhetővé tenni az adatbázist (CP Radio és Sled Racer Leaderboard), vagyis nem működnének rendesen az appok.

      Kedvelés

      • gSzabia szerint:

        ja értem, remélem amikor visszakapcsolják (remélhetőleg) kijavítják a sled racer-es hibát, hogy nekem nem ad semmit

        Kedvelés

      • Kkrle szerint:

        Mármint pénzt? Mert az azért van, amit fent írtam, hogy nem tudják elérhetővé tenni az adatbázist, amíg dolgoznak a 3D-s Club Penguin-en, és a Sled Racer ebbe az adatbázisba töltené fel a gyűjtött coin-okat. Ezért vették le az alkalmazásboltból, mert így nem működik rendesen.

        Kedvelés

  13. Gergo777 szerint:

    Készítettem egy blog bejegyzést a Club Penguin jövőjével kapcsolatban. (Igen, most nem a múltjával…)

    Minden tény és eddig kiszivárgott információ értelmet nyert és összetettem a kirakós darabjait, így bizonyítékokra alapozott megérzéseimet írtam le, melyeket szeretném ha elolvasnátok illetve véleményt mondanátok róla.

    Ha gondolod és szeretnéd, ide is kiteheted.

    #ProjectSuperSecret – A Club Penguin jövője

    Gergo777

    Kedvelés

  14. gSzabia szerint:

    Én azt vettem észre, hogy ezeknek a bost of 201? videóknak külön témájuk vannak, a 3-asnak az év végigmenetele, a 4-esnek a “színfalak mögött”. az 5-ösnekaz a kisfilmek, animated shorts-ok, mert abból elég sok volt tavaly. Amúgy a 15-ösnél azt vettem észre, hogy a Gonna be epic-et remixelték, ami szerintem nagyon jó lett, és szerintem nagyon eltalálták mikor kell berakni a zenéket, kivéve a best beach party-t, mert azt a végére kellett volna rakni

    Kedvelik 1 személy

  15. gSzabia szerint:

    Hö, meg lehet szerezni a go green stamp-ot, megnéztem Thinknoodles augusztusi videóját, csak a suliban kell a hal szemét dobálni

    Kedvelés

  16. Kkrle szerint:

    Hát, úgy tűnik, nem lesz semmi a február 🙂
    Egy CP fesztivál (az újságban olyasmiről írnak, és a kiszivárgott zene is eléggé olyan hangulatú) már eleve különlegesnek ígérkezik, ráadásul egybe fog esni az operation-nel.
    Nagy az esélye, hogy egy remek parti lesz, jó történettel, méltó befejezése ennek a 10 és fél évnek…
    soundcloud.com/riyita-cp/sets/operation-doom-party-music

    Kedvelés

    • gSzabia szerint:

      És szerencsére kerek lett a story, jöttek az ufó pufik látogatni, ami jó, mert már nagyon régi ez az ufó szál, hívtak fel magukhoz pingvineket, de egyszer egy rákot Klutzy-t is felvittek magukhoz, aki ott akart maradni náluk fürödni a medencéjükben, de ez a gonosz Herbert segédje volt, aki nagyon félt attól, hogy baja fog esni, ezért az EPF-et hívta és ők segíteni is akartak neki, figyelemelterelésért tartottak egy festék party-t és elrejtették az ufót, ami a föld közelében volt, így megnyílt az 501-es körzet. megtaláltuk Klutzy-t egészségesen, de Herbert-el együtt elszökött az áramforrással, ezért meg kellett szerelni az ufó-t, hogy működőképes legyen.kicsit furcsa rész: vissza kellett mennünk a prehisztórikus időkbe, hogy új erőforrás keressünk. elmehetnek a pufik,mindenki boldog izgalmas rész: Herbert az erőforrással el akarja szívni a sziget színeit, hogy ne tudjuk bulizni. kicsit furcsa de egész jó

      Kedvelés

Hozzászólás