Hírek

Érkeztek érdekes dolgok.

Először is már megjelent a hét első cucc.

Ha valakinek már megvolt valami régebbről, az eleve kipipálódott.

 

Valamint

A Club Penguin Blog a 10. szülinap alakalmából elindított egy régi CP-s “ereklyékről” szóló bejegyzés sorozatot.

Eddig főként Screenhog nagyon régi vázlatrajzait osztották meg néhány alap dologról:

Itt a pingvinek alap rajztechnikája van, és az, hogy mi elkerülendő, mint például nincs semmiféle nyakuk, az egész pingvin eléggé tojás alakú és nem túl előnyös felülnézetből ábrázolni, de természetesen van kivétel.

 

Itt a “Twelfth Fish” nagyon alap sketch-ei vannak a hal jelmezről és pár kiegészítőről. Az előadás tulajdonképpen Shakespeare Twelfth Nigh, magyarul “Vízkereszt, vagy amit akartok” c. drámájának paródiája, így a 2012 előtti változatban voltak olyan sorok, mint “Horgászni, vagy nem horgászni, ez itt a kérdés”.

 

Itt a DJ3K nagyon korai vázlata látható, ahol Gary mixel.

Itt pedig már egy részletesebb koncepció arról, hogy mi, hol legyen, mi mit kapcsoljon és milyen funkciók legyenek, illetve név ötletek.

 

Itt a régi Puffle Bútor ötletek láthatók, és hogy mit csinálna velük a pufi. Több megvalósult, még ha módosításokkal is vagy nem bútorként. Szerintem a szőnyeges ötlet aranyos volna.

 

Itt pedig az ötletek, hogy ha a pufik segítenének a mini-game-ekben, akkor hogyan. Minden pufinál két opció van. Van, ami megvalósult, például a zöld segít a Jet Pack Adevnture-ben pénzt és üzemanyagot felvenni illetve a fekete a Cart Surfer-ben, habár nem gyullad meg és leszünk szuper gyorsak tőle, de plusz pontokat kapunk. Az kár, hogy az Ice Fishing-es ötlet, azaz hogy a pufi a rákot visszalökné nem valósult meg, akár egy másik színű pufival, mondjuk a fehérrel. És az is jó lenne, ha esetleg a barna segíthetne a Bean Counters-ben.

 

Továbbá

Az Rsnail által írt bejegyzést, a Ninják történetéről, amit egyszer említettem, Gergo777 lefordította, akárcsak előtte Screenhog a CP ideális végéről szóló bejegyzését.

A képre kattintva érhetitek el a bejegyzést Gergo777 oldalán.

Szerintem nagyon jó és érdekes bejegyzés arról, hogy eredetileg miket terveztek; és Gergo-nek nagyon köszönöm, hogy lefordította és itt megoszthatom ezt.

És emellett a pingvinje nemrég lett 9 éves, amihez itt is gratulálok neki, mert ez egyáltalán nem semmi, szinte egyidős magával a CP-vel. Ezen alkalomból idén is írt egy BEJEGYZÉST, de ez most nem a saját pingvinjéről szól, hanem a CP-s évein végigmenve meséli el a véleményét és a fontosabb dolgokat, történéseket. Nagyon jó bejegyzés, még nem teljes, de már nagyon várom a folytatást. Szerintem érdemes elolvasni és ebből a szemszögből is áttekinteni a dolgokat.

 

Illetve

Egy kisebb szünet után újra van újság fordítás egy még újabb formában:

Kattints a képre a Penguin Times megnyitásához!

Nagyon köszönöm Kkrle-nek ezt a remek munkát, mert nagyon jól néz ki és méltó a CP 10. szülinapjához, mert pont olyan, mint a régi újság és nagyon jól összeszerkesztette.

Neked hogy tetszik?

Játssz most!

Club Penguin - Waddle around and meet new friends!

15 hozzászólás a(z) Hírek bejegyzéshez

  1. kkrle szerint:

    Először is itt is megköszönöm a dícsérő szavakat, ha fogalmazhatok így; másrészt pedig tényleg volt egy olyan célom, hogy az újság méltó legyen az évfordulóhoz 😀 Egyébként készülsz valamivel a 100000. kattintásra? 🙂

    Kedvelés

    • Marcellm szerint:

      A 100 ezredik kattintásra nem terveztem semmit egyelőre, viszont lesz egy különleges bejegyzés a jövőhét elején, mivel pingvinem akkor lesz 5 éves. És a 100 000 katt még szerintem messze van, talán egy téli pályázat keretében ezt is megünnepeljük.

      Kedvelés

  2. gSzabia szerint:

    Biztos lesz operation, az újságban az upcoming events-ben a penguin style-nál megemlítik, hogy ügynököknek való ruhák lesznek

    Kedvelés

  3. gSzabia szerint:

    Furcsa, hogy már aunt arctic is számítógéppel csinálja az újságot, régén még írógéppel csinálta.

    Kedvelés

  4. Gergo777 szerint:

    Hatalmas like!

    Kedvelés

  5. gSzabia szerint:

    Ijesztő a halloween party hirdetése. A robotok lázadnak. A Rokkie-botnak fogai nőttek. Lesz megint szellem pufi. Na ez durva.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: