Hírek

Elértük az összes célt!

A másodikkal különböző fajok otthonait védtük, a kolumbiai gyapjasfejű tamarintól kezdve az orosz hópárducig.

A harmadikkal embereknek segítettünk könyvtárak építésével és tanítási programokkal, Etiópiától a Kongói Demokratikus Köztársaságig.

A negyedikkel iskolák építésében segítettünk, Kínától Ecuadorig.

 

Egyébként szerintem elég érdekes, hogy most ilyen gyorsan “elértük” az utolsó célt.

Mivel tegnap előtt még csak itt járt a mutató:

Tegnap délután pedig már itt:

És az utolsó célt éjszaka értük el.

És érdekes módon ma napközben már vége is lett a partinak.

Tehát szerintem felgyorsították a mutatót, mert eddig két cél között azt hiszem 4 nap kellett elteljen, most pedig pár nap alatt elérődött az utolsó cél. Én előre féltem, hogy mi lesz, ha nem érjük el az utolsó célt időben, de a CP gondoskodott róla, hogy ez ne történjen meg, még ha az nem is úgy van az adakozás mennyisége szerint.

Remélem ez azért egy jó lecke volt, hogy meglássa a Team az új rendszer legnagyobb buktatóját. Mint mondtam a régebbi rendszer sokkal értelmesebb, mert ott egyáltalán nem számít az összes pénz mennyiség, csak az arányok a célok közt. Aztán hogy mennyi gyűlik össze, nem olyan fontos, csak egy érdekesség.

 

2. Újévi Tűzijáték

Eredetileg idén nem akartak tűzijátékot szervezni, mert nagyon nehéz megvalósítani az app-on. De rengetegen küldtek ezzel szemben negatív visszajelzéseket ezért mégis megtartják!

Remélem nem ez volt az utolsó alaklom, hogy jól hallgattak a játékosokra.

 

3. Új Szavazás

A magyar változat:

 

4. Új Pin

Megjelent az új pin:

A Puffle Hotel Lobby-ban található.

Játssz most!

Club Penguin - Waddle around and meet new friends!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: